Egy adósság

A múltkori kirándulás egy emlékét szeretném megosztani veletek: Püspökszentlászló. Ide csak egy montázst tennék, a többi a Hazai tájakon közösségi blogban olvasható.

Egy nyári délutánon

A népek...

 Tanulság: a hortenziát csak némileg vágtuk vissza. Ott nőttek a hatalmas levelek, és emberfej nagyságú virágzat.

 A virágoskert ....

Az első saját paradicsom érik!

És ez  a kedvenc témám lett volna, ha a technika engedte volna....  Nézek hátra a kert felé, csillog egy kis  cseppecske. Őt próbáltam fotózni. Ennyire telt. Aztán megnéztem, mi is ez a csoda? Hát egy fűszál végén csillant meg a  napfény. Sajnálom, hogy nem tudtam lefotózni. Meseszép volt!

Füzetemből

De vajon a kitérőkre és a lázadásokra nincs-e éppolyan szükség? Nincsenek-e olyanok, akiknek minden akadály a hasznukra válik, és mások, akik már az ütközet előtt elvesztették a csatát? És nincs-e ez is előre elhatározva?

Anne Philipe

Akkor kell visszatérni a múltba, amikor nem látjuk tisztán, mi történik a jelenben. Azért tesszük, hogy valami választ, folytatást vagy hasonlóságot találjunk.

Sophie Marceau

Kerek számok

Holdgyöngy blogjai

Álmaim - házunk

 15000 oldalmegjelenítés - 300 bejegyzés, utoljára közzétéve: 2012.06.24. - 34 követő

Virágaink

A szimpla a mi vetésünk, a "megtalált" magokból. A dupla vásárolt palántából lett.

A petúniák csak úgy nőttek, valószínű a tavalyi magokból. A büdöskék verik a mezőnyt. A körömvirág kezd virágozni, itt-ott már el is virágzik. A kövirózsa most kezdi bontani majd a virágját, a sárga nevét mellette nem tudom, valami sziklakerti lehet - örököltük.

A kúp- és kasvirágok még növekedésben vannak, magról vetettem őket. Lassan keltek ki, lassan nőnek, no, de majd a végeredmény!!

S az utóhang: az új bútor a kertben nagyon bevált, vendégünk volt, kint ettünk, mi is a diófa árnyékában. Szívem szakad meg, hogy el kell menjünk. Véget ért a rövid szabadság.

Misóka

a másik cica neve. Nemét egyiknek sem ismerem, a neveket csak kapták. Napok óta lent van  a másik az anyjukkal, úgy láttam vele nem foglalkozott. Két napig sírt, aztán úgy tűnt, belenyugodott:  övé  a a padlás. Én etetgettem, eltűnt amit feltettem, mert nem láttam szop(tat)ni sem.

Felmerült: mi lesz a sorsa, ha elmegyünk? Aztán mi lesz, ha lehozzuk? Megfogni sem hagyta magát. A mai etetésnél megfogtuk, lehoztuk. Kicsit kapálózott, de hagyta magát. Ezt a mennyei boldogságot, a két pici önfeledt játékát!

Érdekes, a tálcáról ő evett (míg  a bélgép anyja el ette előle) a másik nem, őt szoptatta folyamatosan az anyjuk.

Mi lesz majd este, ha fel kell menni a padlásra? Ez itt  a kérdés. Úgy látom Misóka jó étvágyban, az evésben hasonlítja az anyát, a másik ügyességben. (Ő volt az, aki megette a tarkaharkályt, már az anyamacska...)

Nehéz nap délutánja

Hajnali ébresztő, macskasivítás. Aztán az egyik lejött az udvarra, a másik maradt és sírdogál egész nap. Anyja az egyikkel van, néha hívogatja, hiába.

Délelőtt-délután hatalmas feszültség bennem, s most finoman fogalmaztam, jön valami front? Vagy csak a meleg, de nehéz nagyon. Délelőtt bent járt a házban felfedező úton a  lenti vöröske, a Mózsi. Erőteljes, egészséges. Egyszer próbáltam  a szobában megfogni, eltűnt. Elmentünk itthonról, megjöttünk, sírás,  a hűtő mögött. Aztán onnan bemenekült  a nagyszobába. Summa summárom végül szétszedtük a  nagyszobai kanapét, annak egy alsó rekeszében kapaszkodott, s sírt. Megfogtuk, leszedtük, kiraktuk biztos, ami biztos az udvarra. Jól elvoltak az anyjával. A másik a padlásról sírdogál.....

Este átbújt a kerítésen, a szomszéd kutyával akadt össze. A veszekedésre jött elő  a már aludni készülő szomszédasszony. Feje nagy, joggal. Mi lesz még itt?! A vörösök az ő cicájának kölykei, nálunk csak éppen laknak, fent  a padláson..... No és  a mi kandúrunk, mint apa esetlegesen számításba vehető!