Kálvária

Amikor még kislány voltam Celldömölkön a várost járva (vagy akkor még inkább falut) érdekes romra találtam. Kérdezősködésemre tudtam meg: ez egy Kálvária.

Évek teltek el, elindultam, hogy lefotózzam, most már felnőtt fejjel (ah, de régen járhattam én arra kislányként!), s mit találtam? Felújítva, lezárva. Aztán ahogy sétáltam, láttam meg ezt a szökőkutat, s mellette a szerzetest szőlővel. Mióta nem jártam a városban mennyi érdekes változás történt!!! A Kálvária mögött egy nagyon impozáns Városházát fedeztem fel. Kicsit túl modernet is ahhoz a környezethez, vagy én vagyok maradi? - tettem fel a kérdést.

Aztán működni kezdett a szinkronicitás törvénye, s mi került a kezembe? Egy újság, ami minden titkot feltárt előttem. Szóval a templom melletti kolostor visszakerült az egyházhoz, s ők kegyhelyi turizmus céljaira használnák, s mivel közel a Sághegy a barát kezébe így került a szőlő. Akárhogy is, meglepők, szívet melengetők a változások.

Állatok

A fotók a múlt héten készültek. A fekete, aki esetleg vörös? Ahogy elnéztem a fotót kétségeim támadtak. Szóval ő a múlt heti verekedés hőse vagy elszenvedője? Mire találkoztunk a sebesült fül begyógyult, kicsit lekonyulva, vagy felfelé kunkorodva? A lényeg ferdén. Kaptam ötleteket: rókával verekedett, kutyával esetleg? Sosem fogom megtudni, s a nyakörv eltűnéséről, nyakról lekerüléséről sem lesz pontos tudásom. Azt viszont látom, azóta szedjük belőle a kullancsot. Szóval új nyakörv kell!

A gólya a hétvégén a Sághegy alatt egy faluban került lencsevégre. Ráérősen kereste  táplálékát egy kertben az előző napi nagy-nagy vihar után.

 

Ő pedig a házi kedvenc, sétáról hazafelé. Mindig kísérem, s felmerülhet a kérdés ki kit sétáltat? Ahogy mondani szoktam, nem a négylábúaktól féltem...

Az én tizes listám

Egy meghívást és díjat kaptam a Vidékek legbelül blogról.

Köszönöm neked! Olvasgatom a blogod, a neved még nem tudom, de csodás kirándulásokat teszek veled, s ahogy olvastam a bejegyzésedet, már értem a fotókon megragadott részletek szépségét.

Akkor jöjjön az én tízes listám.

1. Szervezek egy mesékkel foglalkozó csoportot. Havonta más-más mesében merítkezünk meg, tízen-tizennégyen. Hihetetlen, hogy milyen csodálatosan működnek a mesék. Azt hiszi az ember kiválaszt egy mondatot, egy jelenetet, s ahogy a mélyére nézünk döbbenetes tükröt tartanak elénk. Viszont sok időt igényel, sok mesét kellene olvasni. Szerencsére jó vezetőnk van, aki B.I. tanítványa, az ő szellemét viszi tovább.
2. Munkahelyemen egy fiatal családoknak szóló programot fogok össze nagymamaként. Érdekes. Van az életkornak jelentősége vagy az a jó, ha nyitott, rugalmas az ember?
3. Szeretek fotózni: kereszteket, szentek szobrait, temetőket, homlokzatokat, épületdíszeket. Ha van autóm, időm, útközben vagy célirányosan mindig megragadom a lehetőségeket. S olvasok, kutatok utánuk. Nagy példaképeim: Olasz Ferenc, Kotnyek István. Nekik életük, nekem  kedves és fontos időtöltéseim.

4. A kedvenceim. A fentiek után gondolom érthető. Az elsőt, Petrás Mária alkotását Öcsön fényképeztem a tavalyi kiállításán. Az előző öcsi kiállításán sikerült egy Máriát vennem is. Icipici, de Ő készítettte. Csodálom a művészetét.

A plasztika Kotnyek István alkotása. Egy kiállításon meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt. (Éppen ma olvastam valakinél egy szerelem ládáról.....)

5. Kapolcs, amit ez jelképez: a Művészetek Völgye. Évek óta járunk, napokat vagy egy-egy hetet is eltöltünk itt. Számomra egy éves feltöltődést adnak ezek a programok, az ottani légkör, a látnivalók.

6. Lehet, hogy a fenti hozta az alternatív zenék és a jazz szeretetét? Ezeket a koncerteket próbálom mindig meghallgatni év közben is. Péterfy Bori nagy kedvencem. Egyik utolsó koncertjén készült a fotó.

7. Aztán marad a mindig jelen és kéznél levő: az olvasás, az olvasás és az olvasás.
8. S nem utolsó sorban itt van „uram és parancsolóm” alibánfai vitéz Rozsdás Mihály Májkell.

9. Kirándulni mindig szerettem, amikor 25 évvel ezelőtt "leestem a lábamról" nem az bántott, hogy nem tudok beszélni, hanem, hogy nem tudtam menni kirándulni. 7 év betegség után egy sümegi szikláról való leereszkedés kötéllel, majd egy egy hetes út a Magas-Tátrában, a másik szerelememben adta vissza a hitemet, az élni akarásomat. Ez a fotó a kávási Borona úton készült. Mondják tanösvénynek is, borona pincék, szőlők közt vezet az út patkó alakban, megkerülve a települést.

i

 és mi legyen a 10.? Az üvegfestés. Tanultam a netről, sosem voltam jó rajzoló, másolok és másolok, s ezáltal tanulgatom. Elnézem néhány bloggerina csodás kreativitását, irigylem őket. Nekem ehhez van türelmem. Nem művészi szintem, inkább szeretem. Keresni, hogy mit lehetne lefesteni, nagyítani, kontúrozni, s néha többször is megfesteni valamit, amíg összejön.

 Ezzel meglennék, de kit ajándékozzak tovább? bodzazsuzsa, éva, juhmeli,  s voltak még mások is, de kilinkeltem, aztán beírtam a következőt, s kitöröltem az előzőt, feladtam..

Fények

A hálónk elkészült. Összeállítottuk, alhatunk már az ágyban, van konnektor, de a hétvégén a működő éjjeliszekrényre való lámpa zsinórja/égője felmondta a szolgálatot, így romantikus gyertyavilágításunk volt. Csillár lenne, de nincs még kapcsoló hozzá, szóval alakulgatunk, ha még nem is tökéletes minden.

Azért az állatokról egy szót még szólnék. Fekete kandúrmacskánk két alaposan megtépett füllel, még tépettebb bundával került elő. Nyakán már nem volt ott az évek óta meglévő bolhanyakörve sem. Azért az étvágya megvolt, az én házi macskám is tud enni, főként válogatni és rendelést feladni. Nos, a kandúr úgy fal, hogy ilyent még nem láttam, pedig érzésem szerint több helyen is kosztos. A másik kosztos, a "kismama" viszont nem került elő a hétvégén. Az emberem szerint a padláson nyivákoltak az eltűnés okai, a gazdája szerint a kölykökkel náluk van a pincében. Akkor micsoda miákolást hallottunk a padlásról???

 

Zsebike megtanult labdázni.  A fűnyírónk vagy a szomszéd (aki eteti) taníthatta meg. Egész hétvégén külön szertartás szerint játszottunk, eddig erre nem volt hajlandó. Most viszont elengedni vagy dolgunkra engedni nem volt hajlandó. Ilyenek ezek az állatok!

Olyan sűrűek a heteim, napjaim írni alig van időm. Esténként kidőlök, elalszom, aztán éjfélkor szemem kipattan, s két óráig kakukkolok.

Hétvégén kint voltam a háznál, csak miután észrevettem, hogy a kenyerem penészes, s már semmi nyitva nem volt, hamar felpattantam a buszra, s hazajöttem. A szívem szakadt meg a kinti csendért, nyugalomért, az állatainkért. Viszont jönnöm kellett.

A szívmegszakadás mellett egy kis légy is került a levesbe. Fűnyírásban kezdők vagyunk, nagy a telek megkértünk a szomszéd révén valakit. Odaállít nekem csont részegen, sajnos későn vettem észre, mert be nem engedem. Ott hömbölgött nekem az udvaron, míg elment. S szerintem a bozótvágót tönkre is tette. Másnap megmondtam neki, egy állatfajtát utálok, de azt teljes szívből: a részeg állatot. Ehhez tartsa magát. Sajnos a hangulatomat megalapozta….

Közben szóltak, hogy a telek hátsó végét a szomszédéval együtt lekerítenék a birkáknak villanypásztorral. Adjuk-e? Dilemma előtt állunk. A másik szomszéd nem adja, ne rágják meg a gyümölcsfáit. Nálunk is van pár gyümölcsfa, a telek nagy, amit gyakorlatilag nem használunk, csak a füvet kell nyíratni. Pénzért, mert életem párja nem minden héten tud jönni, az én erőmet pedig meghaladja. (Hetek óta mennek ki a lábaim alólam, egyszer az orvosi rendelőbe majd beestem, vasárnap reggel sikerült is el/összeesnem. Bolhapiacról jőve a járdaszegélynél „térdeltem le”. A velem lévő kolléganőm megijedt: mondtam neki semmi gond, ez a betegségem, s már nagyon érlelődött. Csak kellemetlen a lenyúzott bőr a térden, lábszáron, a fájdalom. Legfeljebb már tudom, figyeljek a határaimra, s csak addig nyújtózkodjam, míg bírom.)

Közben tanácskoztunk a családdal a birkákról, fűnyírásról, s elmondhatom ez a Molnár, fia meg a szamár esete. Majd hétvégén beszélünk a birkás gazdával, aztán mi is átgondoljuk, s meglátjuk: mit is lépjünk?

Ez a zárójel: reggel nem tudtam a blogra belépni, eltűnt. Most nem tudok címet beírni.  Mi lesz még???

"Bibliák"

A címet azért tettem idézőjelbe, mert a Bibliához hasonlóan tisztelt, nap, mint nap forgatott könyvekről írnék. Van egy barátnőm, aki évente elolvassa Petrik Adrienn Asszony és háza Asszony és kertje c. könyvét. Nekem Olasz Ferenc és Kotnyek István fotóalbumai ilyen "bibliák",  az utóbbi fekete-fehér fotóira gondolnék inkább. Nem vagyok vallásos ember, Olasz Ferenc fotói, témái mégis "fognak", Mindörökkön örökké c. könyvét ágyam mellett tartom, a többivel időnként hétszámra kelek.

Barátnőm édesanyja falusi házát, kertjét díszíti, van egy szobája, ahol gyűjtögeti régiségeit, ahol, ha nála van lakik is. Neki Petrik Adrienn könyvei a példaképei, ihletői. E könyvet most olvastam, lapoztam, futottam át másodszor.Ha az ember ha egy felújított, de mégis csak régi parasztház tulajdonosa nem árt hasonló gondolkodású emberek háza táján is "körülnézni". Egy ki szemléletbeli másság, a régi, kopott elfogadása, a nem minden az újonnan vett, a korszerű csak a jó, s merj merész és egyedi lenni!!! Most jól jött nekem a könyv.

Jól jött, hogy elfogadjam a még le nem vakolt kicsi szoba falait, hogy miben is gondolkodhatunk, ha már  pénzünk nincs mostanában a befejezésre, de mégis lakhatóvá lehetne tenni.  A festetlen ajtók festésére/pácolására. A más ajtók, színezési módok vagy színtelenség/festetlenség elfogadására, mint lehetőségre. (Ha már tíz év óta így kibírták.)

Fes(tet)tünk!

Festettünk mi: tanulságos volt, amikor két balek nekiáll. Nem gond, megtanultuk, ha legközelebb festünk már tudjuk a fortélyokat. Viszont a szín: belsőépítész barátnőmmel egyeztettünk, felírtam, aztán mentünk festéket venni a cédula természetesen otthon maradt. S egy vásárláshoz két ember esetén két ember kívánságainak összehangolása kell. S tudtuk a vett festék a vályogfalon visszafakul. Ilyen előzmények után vásároltunk egy festéket.(A fal eleve citromsárga színű volt.)

Így néz ki. Nem tudom... Viszont az ülőalkalmatosság nyers színű, azt kiemeli. A szőnyeg és a "sötétítő" is fehér vagy nyers szín lenne. Meglátjuk. Minden esetre egy festés csak tisztasági, nem is egyenletes,  látni is falon, de egyenlőre nem kenjük újra. Várunk, aztán majd próbálkozunk.

Viszont a konyha-előtér festőjével jól jártunk. Szépen dolgozott, hófehér lett, nem volt drága. Tudjuk, kire számíthatunk ezután. Tehát az eredmény 1:1.

 S már csak egy gondolat kell ide. "...minden zúgocska, amit szeretünk egy világ a számunkra." Oscar Wilde