Volt mellette egy hasonlóan épített, de annak nem építették be a kódisállását. 7 év telt azóta, hogy itt jártunk. Bontakozó csodát láttunk. Nemrég , tán jó éve lett gazdája a háznak, fiatalok, s most újítják fel. Melegséggel telt a szívünk meg, mert szívbélien. Ablakai új spalettát kaptak, a tetőzetét a vidékre jellemző kontyosra alakították, új csatorna, újonnan vágott ablakok a hátoldalán. Az oromzat farészei faragottak. Látszik, hogy lassan, de szívvel, szerezettel építik, alakítják át.
Természetesen akadt több beszélgetőtárs, érdeklődtek mit is nézünk ott? Tőlük tudjuk, amit megtudtunk. S tőlük üzentünk a fiataloknak. Nem tudom ki hogy van vele, de én mindig értékelem, amikor a régit nem hagyják veszni, hanem értékén újítják fel, hozzáadva a mai világ adta újdonságokat. Itt is így történik. Azért jó pár évet várt a ház a gazdáira. Megérte.
A beszélgetés során mesélték, ha erre és erre megyünk, ott egy nagyobb, szebb ház van, új csatornával, szép műanyagablakokkal. Arra is kanyarodtunk hazafelé ment, s mondanom sem kell: csalódtunk. A műanyagablak nem tett jót neki, rendbe hozták, de az itteni házak szép homlokzatdíszeinek nyoma nem volt, se kódisállás. Valami beépített tornácra utalást láthattunk, de a házhoz nem adott hozzá, az egész egy modernizált, de nem megőrzőn felújított épület volt. (Egy öreglegény lakta.)
Hazafelé fenyőültetvények mellett jöttünk el, ahol már vágták, kötegelték a fákat. Egy madarász kertjében mobillal emut fotóztam, még csodáltunk egy másik világvégi faluban szépen felújított parasztházakat. Itthon pedig várt a lélekölő levelezés félrerendelésem miatt a Booklin-nal. Mégis ahogy a bejegyzést írom egy szép nap emlékével zárom a napot.
S befejezésül egy régi fotó, egy réges-régi házról, a Káli medence vidékéről. Nem felújítás, nem újragondolás, eredeti.
