Eddig, eddig, eddig ....

 

mutatom, csak nem látni.

 

Kb. másfél hónapos a beázás, most rendeződött tisztességesen a kár. Talán a jövő hétre a parkettát is kicserélik. Felszedés, új lerakása, stb. Festésről még szó sem volt, szárad a fal. (Csak egy részét mutatom.)

Besegítünk valakinek  fűnyírásban, házmegmutatásban innen kb. 23 km-re, mert beteg, mert vagy 250-300 km-ről árulja a házát.

Itt is van kert, itt is vannak munkák, átállás a diétára. Szóval, van elfoglaltság. Meg eső is.

 

 Ezeket fényfotókat egyik este csináltam, imádtam ahogy a naplementés fotóra sütött a lemenő nap.

 Ezek ugyanakkor a kertben.

 

Itt meg a szömörce leveivel "bújtak össze" a virágok.

S a lényeg: Öregasszonyka eredeti, elhunyt gazdájának előkertjéből vasárnap délelőtt kiástam növényeket, azokat másnap be is kellett ültetni. Az örökösök nagyon szépen felújították a házat, a növényeknek is mennie kell, elkértem őket. Szívem szakadt meg, amikor egy kockakőnyi kődarab "odadobódott" a rózsa közepébe. Ennyire dolgoztak, hogy erre nem figyeltek a munkások? Nem is értettem. Akkor most Öregasszonykának virágemlékei is lesznek. Látom szegénykét visszajár oda, pedig itt aztán úri nagysága. Hiába, hat évet ott élt le örömben és bánatban. Mennyit sírdogált szegény a néni halála után.

Szép napokat nektek!

Tulipános hírmondó

  

 

  Ez a rész innen és onnan fotózva. Nyílni kezdenek itt is a tulipánok. Még reggel fotóztam, azóta már teljes pompájukban, mint egy korona mutatták meg magukat.

 A tűztövist elkapta a párnapos utolsó fagy, kicsit igazítani kellett rajta. Pedig ősszel olyan csodálatos volt.

  Bordók, ha egymásra találnak. Nem szabályos a kertépítés, sok a növények közt a füves rész, nehezen nyírható. Mindig amire erő van, azt alakítgatom. Tudom, tudom, már tudom az egészet (fel)ásni kellett volna, úgy beültetni, no arra főleg nem volt erő. Ez egy ilyen alternatív kert lesz.

 

Itt voltak a tuják. Nagyon próbálom beültetni, összeültetni. Kerültek ide gólyaorrok. Kerti, vad és nemesített. A vadak rendkívüli módon feltalálták magukat. S egy év után a tatárvirág is...

 

 Szerencsétlen Abelia új helyre került. Itt zsálya volt, de felturbózva, nőtt, mint a bolondgomba, mintha rákosan burjánzana. Kivettem, átástam a helyére. Ha már olyan nagyon beindít az a hely. Vajon őt is?

És ugyanezen zsálya máshol, más méretben. Ezért nem értetem mi történt vele?

 

Az utolsó örökölt bőrlevelet a kaszáló emberünk vágta le évekkel ezelőtt. Tavaly sikerült venni helyettük. Úgy látom szeretnek itt. Annyira vágytam rájuk.

A halódó hunyort új helyre tettem. Sajnos később, az előbb olvastam Bálint gazda hírlevelét, a pajorokról. Szedtem le a gyökerekről nedves, szétvágott valakiket. Ők lehettek, azt hittem meztelen csigák. Lehet, hogy ők voltak a satnyulás okai?

Zsebi művek, két kokárda kikaparva, meghalódva, szegénnyel veszekedek eleget...

Viszont így a fotókat elnézve látom értelmét a sok munkának. Mert nap mint nap megy a küzdelem, ami tavaly nem volt, vagy  idén új gazfajok törtek elő vagy az időjárás bolondította meg őket. Tavaly a sok átültetés ellenére kezelhetőbb volt. Vagy...

Az élet mégis szép!

Tegnap is feküdtem eleget, s kertészkedtem eleget. Az eső nagy úr, bekényszerített, pihenésre késztetett. Normális ember mércéjével így sem sokat tettem.

Ma reggelre mindenem fájt, mozdulni sem tudtam. Aztán kimentem A KERTBE, ami kicsi, és kezdetleges, és semmi, de nekem a kertek kertje és a világ közepe. S lám elkezdtem feltöltődni erővel.A hogy ide -és odanéztem láttam mit kell tenni, mit kiásni és átültetni, s röppent a fájdalom, fáradtság.

 Ez a felébresztő látvány: az arany és bordó színekben rügyező borbolyák és a spirea. Ekkor mondtam azt, érdemes küzdeni, elfáradni.

  

 

Ezt a csodálatos hátteret a szomszédban vajon mikorra sikerül eltakarnunk?

 A fenti tüdőfű a kedvenc erdőnkből, a lenti kertészeti. Amilyen jelentéktelenek úgy kedvelem őket. Tán mert elsők? Tán a virágaikért?

 Innen kiszedtem az összes megmaradt tulipánt, s átültettem ide és oda. Megmaradnak-e? Viszont kaptak egy esélyt, mert valaki a többi hagymáját szorgalmasan elrágta odalent.

 

A neve nem jut eszembe, valami kínai.... egész télen fehér takaróban volt. Megúszta.

 Nagyon hálás virág.

Egy szőlőhegyi kirándulás emléke tavalyról.

Dolgozunk

 a  tujákon. Ma gyökereket szedtünk ki, nem a kivágás itt a legnehezebb. S még bele sem kezdtünk az eddig kivágott néggyel. Ha holnapra még ember leszek, folytatjuk. Ha nem esik az eső, ha jön a favágónk.

Úgy érzem felszabadul, fellélegzik a kert ahogy eltűnnek a tuják. (S sajnos velük együtt a zöld háttér is.) Jöhet, gondolom már tavasszal a növények átültetése. Nagyobb lesz a tér, s némileg jobban megismertem a növényeket azóta, hogy telepíteni kezdtük őket. Amik egymáson vannak új helyre kerülhetnek. Mindig tanul az ember.

A takarás? Az még a jövő kérdése, de valószínű kerítésre futtatással oldjuk meg. Valószínű, de még ez odébb lesz.


S jöjjön pár elmaradt fotó az őszi színpompából, mert az eső, a fagyok szétverték már ezt a látványt. A diófa, a cserjés hortenzia már leszórta a leveleit. A szömörce izzik, piroslik, tűzben ég, most hozza legjobb formáját.

A szömörce mögött láthatók már kivágásra kerültek. Itt látható fele kicsi volt, felébe már jó éve (vagy kettő?) belenyírtunk, aztán úgy maradt. Csúfan, kétségtelen. Ahogy fordul a saroknál van csontszáraz, kiszáradó. Ezeket mindenképpen ki kellett volna szedni.

 
S a diófa, az oly szeretett, oly ragyogó! Ha kiléptem az ajtón mindig rácsodálkoztam. Legalább fotón megmaradt.