A kertben időnként soklevelű lóherékre bukkanok. Idén, főleg tavasszal, amikor bizony a szerencsére igen nagy szükség lett volna egyet sem találtam.
A férjem utolsó napjaiban úgy jött ki, hogy meglehetős megviselt voltam. Többször elindultam hozzá, de vissza kellett fordulnom, kimentek a lábaim alólam. Egy ilyen napon került kezembe dél körül Szögjal rinpocse a Tibeti könyv életről és halálról című, a témát elgondolkodtató módon, nagyon szépen tárgyaló könyve. Kinyitom, a fejezet címe Szellemi segítség a haldoklónak, s ott volt több lepréselt 4 és 5 levelű lóhere. (Majd mutatom a fotót, ha rendszer megengedi.)
Mivel kórházba indultam, s ugyebár visszafordultam próbáltam telefonálni, de a férjem nem vette fel, a központi szám pedig kipattintott. Délután végre kapcsolták az "osztályt", azaz mellékapcsolták. S milyen az élet, a szerencse, egy ismerős ápolónő vette fel. Elmondtam a gondom, s ő felment az osztályra megnézni a férjem. A lényeget írom, szólt, hogy nincs jól a férjem, próbáljak bemenni. Fuvar keresése, stb.Őt nagyon rossz állapotban találtam, megdöbbentem, nekem nem szóltak az osztályról. Simogatni kezdtem, s mantrázni, hogy induljon el az útján, ez az ő útja, vele vagyunk, támogatjuk. Elsimultak a vonásai, elcsendesedett, egyet sóhajtott, s mint aki elaludt elnyugodott. Örökre.
Tudom, ez intim történet. Amiért leírtam, nem tanulság nélküli, sok szempontból. A "szerencse", a véletlenek(?) , vagy egy felső irányítottság? Ahogy terelődtem, hogy menjek, ott legyek, el ne késsek. Később beszélgettem az egyik ápolónővel, ő mesélte, hogy azt beszélgették egymás közt, hogy a rengeteg fájdalma, szenvedése ellenére, milyen átszellemült, boldog arccal távozott. (Sajnos sok távozót látnak.)
Szerintem attol simult ki, hogy vele voltal..elengedted de megis vele voltal...nagyon szep, Megha intim is..de hat ez a te blogod, leirhatod benne.
VálaszTörlésPuszillak!
Köszönöm Ágnes, jó volt így elengedni
TörlésÉdesapámra gondolok... ahogy búcsúztunk. Kómába került a kórházban, s átszállították máshová (nem részletezem) mentem hozzá, egyedül volt a korteremben. Maszkot kellett felvenni, én naiv azt gondoltam, hogy az ő védelmében. Küszködött a levegővétellel. Átöleltem, s súgtam neki, hogy várják, soroltam a neveket. S elmondtam mennyire szeretem. Hogy bocsássa meg, ha valamivel megbántottam, s én is megbocsátottam neki, ha volt valami vitás köztünk. Elhalkult a hang, csendes légzés, nyugalom. Béke vett bennünket körül, nem halt meg még azon a napon. A szavakhoz, az útra bocsátáshoz óriási erő kellett, heteken át imádkoztam, hogy képes legyek erre.
VálaszTörlésAz ember érzi, látja mikor kell elengedni. Ez már őróla szól,neki legyen könnyebb.
TörlésAnikó, megsirattam az írásod. Egy felsőbb hatalom rendezte úgy, hogy az utolsó sóhajtásánál vele lehettél. Ez így nagyon szomorú, de ha nem lehettél volna ott, az még jobban megviselné a lelked.
VálaszTörlésÉn köszönöm, hogy megosztottad ezt a szomorú - szép búcsút.
Orsi, én is ezt éreztem hogy valaki irányít, terel, jeleket küld. Ennyire nem véletlenek a dolgok. Van angyalos fülbevalóm, karkötöm. A veseműtetem óta nem teszem le, angyal mindig van velem. Biztonságot ad. Tudod, a család távol van, volt minden távozásnál. Én a halállal most találkoztam először. A távozással, elengedéssel, s aztán mindazzal is ami vele vagy utána jön.
Törlés