Milyen a jó szomszéd?

 

Miközben a férjem kórházban volt, s mi beköltöztünk utána, s éppen a szomszéd vitt be minket, két nap múlva szorgalmasan nekiállt s szétvágta, nyeste a diófánkat. Nem csak azt ami füléjük nyúlt, alapos munkát végzett, vágott minden ágat ami elé került, oldalt, hátul biztos ami biztos alapon.

A kérdés: hogy merte, hogy merte a távollétünkben? Ez a legnagyobb aljasság, azt hiszem.

 

 

   

Nagyjából.a lényeg. Mindent nem fotóztam,mobillal.

I

Ilyen lett,s még ősszel, nyáron ilyen volt.Ami miatt vettük,csináltattuk a kiülőt a fa alá felesleges volt, lett, minden árnyat adó ág odalett.  Hogy ez a mi fánk? Hogy nekünk is vannak szempontjaink? Nem számított, nem voltunk itthon, hamar lépnie kellett, ezt hívják sunyíságnak.

Bevallom én is léptem, mert ez már harmadszor történt, először "két átnyúló" ágat vágtak le, amiből a fa felének letarolása lett a vége. S épp a szomszéd jött át vigasztani, mikor látta az elkeseredésemet.

 Pár év múlva a vő vágott, a hátunk mögött, reggel a nagy munkára mentünk ki. Nagy büszkeségét, hogy milyen ügyes volt a férjem beszólása hűtötte, csak az a baj, hogy az a mi fánk.

Lényeg a lényeg, reggel ahogy sugarazásra elszállította a mentő a férjemet átmentem  s megritkítottam a bokraikat. S azt hitték a férjem miatt vagyok elkeseredett. Hát értitek ezt? Mondtam, hogy csak éljék át azt a fájdalmat amit mi harmadszor a diófával. Aztán kitiltottuk őket a kertünkből. A jövőre nézve, Persze elutazhatunk, s a sunyi alattomosság akkor is dolgozhat. A mi kertünkben.a mi diófánkon.

Ma 10 éve

 kelt át vitéz Alibánfai Rozsdás Mihály

Májkell a Szivárvány hídon. 14 évig volt társam, jól elbeszélgettem vele ma reggel örök nyugvóhelyén. A macskák macskája volt, hatalmas egyéniség .

Áldott, békés,

 örömteli ünnepet kívánok minden kedves blogolvasónak!

Nagyon szeretem!

 Múltkor egy narancsszeletekből álló füzér, most a mákgubó dísz/füzér ami számomra szenzációs, szemet gyönyörködtető.

A reggeli kávéja előtt

olyan morozús, hogy elretten tőle mindenki, aki él, még maga az élet is. Jón Kalman Stefánsson:  Az angyalok bánata c. gyönyörű nyelven írt könyveből idéztem. Oly jellemző rám e mondat, gondolom másokra is. 

 Hívőtagozat=négylábú állat. Volt a múltkori bejegyzésemre egy névtelen komment. Töröltem, mert nem tudhatom ki a névtelen? Itt a válasz. Humorba csomagolva, de nagyon komolyan. Sajnos.

A mindennapos mocsok helyett,ami ha belépek a jutubra ráömlik kéretlenül is az emberre, elmerülök ebben a vlogban. Pihentet. Kikapcsol, s tanulok tőle, mert én sosem voltam az a nagy kézműves. S ráébredek, hogy a mostani "virágaimból" is kihozható szépség.

Olvastam. Olvastad?

 Ha író születik egy családba, a családnak vége. Milosz

Csak úgy, idézetek, könyvek, még kellene fotóznom hozzá. Sajnos az idézetek forrását nem tudom. Egyszerűbb volt így "megörökíteni", mint kiírni.

A humorérzéke miatt érezzük, hogy megbízhatunk valakiben. Milan Kundera

Ha nem ismernétek őt

 

Ti is könyvelitek

 a szakrendelések időpontjait? Mert én igen, mégis elcsúsztam egy évet a reumatológiával. 

Szóval, szakrendelés, lelet, haza. Előveszem az aktuális évi naptárat, s beírom, ha két év múlva kell menni bukjk, s bukott a művelet. Közben a leletet egy dossziéba teszem, annak tetejére is ráírom az újabb időpontot egy cédulára, biztos ami biztos. Itt a hibaforrás, ha mégis rosszul emlékszem, s aznap jut eszembe a két nappal későbbire emlékezett időpont. 

Huh, 

A múlt héten három féléves, előjegyzett szakrendelésen voltam, a héten csak egyen. A múlt heti csúcs volt. Szinte percre pontos behívással, esetleg több órás csúszással megkezdett szakrendeléssel. Akkor derült ki a szomszédommal beszélgetve, hogy azt se tudja mi a diagnózisa. Ennek ellenére a megfelelő szakirányú szakrendelésre jött. Vissza. Ápolt, dekoratív, nem fiatal hölgy. Nem is olyan idős, mint én... Csak pillogtam, de közben behívták, én pedig eljöttem. 

A fenti videóról jut eszembe száz éves kórházi emlékem Budapestről. Annyi előrecsomagolt baromfihúst kaptunk, azaz felvágottat, hogy a férfiak poénkodtak, mire hazamennek kukorékolni fognak,

A másik, pár éves, vidéki kórház. Máj volt a főzelékben, elkészítési módja kérdéses, s én olyan éhes, hogy megettem. Meg is kérdezte a szembe beteg: nem ízlett? Nem. Láttam rajtad. Utóhang: májat enni azóta sem tudok vagy nagyon gusztusosnak kell lennie, hogy megtegyem.

Ez nem kórházi, de iskolai konyha volt. Azok sem híresek a főztjükről. Ez a konyha, azaz a szakácsa elérte, hogy megszeressem a káposztás ételeket. Ez anno a nagyon jól főző anyósomnak sem sikerült. Tehát még menzán is lehet jókat enni, ha jó a szakácsnő.Aztán ő máshova ment dolgozni, én pedig kikoptam a menzáról, hiába volt közel a munkahelyhez. A megszeretett ízek is elvesztek,elmentek a szakácsnővel. Ami jó emléke maradt, hogy  káposztás ételeket eszek azóta is, s őt!!! főzök is.

"Én is rettegek mindentől, a rettegéstől is."

 Grecsó Krisztián: Lányos apa című könyvéből idéztem. Gyönyörűen ír.

Addig rettegek, s nem teszek semmit magamért, ameddig már késő. Emlékeztek egy korábbi bejegyzésre? Írtam az uram fájdalmairól, hogy nem hajlandó megtenni a lépést az ésszerű orvosi út felé. Mikor már nem bírta tovább a fájdalmat, bement az SBO-ra, onnan átkerült a pulmonológiára, daganat, áttétes. Sugárkezelés előjegyzésen van egy távoli városban. Most ismét beült a birodalmába, s folytatja amit eddig. Pedig hosszú a kert, jó a levegő, minden adott, csak az akarat veszett el valahol félúton. S ha az embernek vannak dolgai, céljai akkor akar. Sok betegségen, műtéten mentem át, igyekeztem nem elhagyni magam. Ott volt két gyerekem, nem is tehettem. Vagy a férfiak ennyire mások?

A könyv véletlenül került elém, igazából hetek óta nálam volt. Egy halálos beteg hölgyről szól, akit  élete utolsó heteiben kísér a barátnője. Életről, halálról, gyászról olvashatunk szép és mély gondolatokat,

és Pedro Almadóvar filmet is készített a könyv alapján A szomszéd szoba címmel.