Ma

elmentünk a piacra, s bár piaci nap volt, de február eleje ellenére tömve voltak a parkolók.

Kérdésemre, hogy mi történt, mondta egy eladó, hogy kisütőtt a nap. Kibújtak, előbújtak az emberek.  Én is kibújtam, előbújtam, lassan csinálgatom a tavaly őszi elmaradásokat a kertben. Minden áll szinte. Öröm és felszabadulás volt szabadidő ruhában és egy mellényben dolgozni kint, délután, február 4-én.

 Eléggé magam alatt vagyok, mondhatni depressziónak is. Mindig kivergődök belőle, csak ki kell várni.

Istenhegyen jártunk, miközben az időjárás ezer arcát mutatta. Szél, nap, hóesés, eső, minden volt, csak kövesse ép szervezettel az ember. Viszont hoztunk tavaszi hagymásokat, szokás szerint, hogy díszítsenek, vidítsanak, s majd jövőre a kert díszei legyenek.

S lassan kezdenek virítani  tél végén virágzók. A téltemető masszívan kitart hetek óta, a hunyorok készülődnek, a hóvirág virágzása teljében, a jázminok a fagyok után ismét rákapcsoltak..

Az ölemben pedig itt pihenek ki fáradalmait a mindennapos verekedések hősei. Csendben, nyugodtan, kiterülve, biztonságban.

Így élünk mi. Így is élünk mi. Meg máshogy is, de arról majd máskor.