Oldalak

2016. december 2., péntek

Mariska könyvklub

Volt kolléganőm, nevezzük Mariskának hoz nekem sokszor könyveket. Vannak köztük, amiket én kérek, vannak, amiket ő hoz magának (és népes rokonságának, barátainak és ismerőseinek). Aztán megy  a körbeolvasás.Vannak, amiket csak egy-egy ember olvas el, vannak amik körbejárnak. S nem csak, hogy körbejárnak de tetszenek vagy nem tetszenek. Aztán az egész könyvmozgás középpontjában áll Mariska. Neki mondjuk el tetszésünket és nemtetszésünket, véleményeinket, vele vitatjuk meg a kiváltott gondolatokat, fájdalmakat, óhajokat és sóhajokat. Nagyon tetszik, ahogy vezényli népes olvasóseregletét, megjegyzi ki és mit mondott, aztán ha előadjuk a mi tapasztalatainkat, szembesít a másokéval, a sajátjáéval, s jókat vitatkozunk. Egyetlen feneség van az egészben, hogy gyakorlatilag nem is ismerjük egymást, azaz én már egy valakit megismertem. Tehát egyetlen véleményt már tudok személyhez kötni. Mindig mondom Mariskának kellene egy könyvklubot alapítanunk, összegyűlnénk, megbeszélhetnénk, s az időnket is jól eltölthetnénk. Ő mindig hárít, nem és nem. Pedig olyan jó gondolatai vannak. Úgy összefoghatná az egészet. Addig marad a könyv, a könyvből készült film. Hátha a mi köreinkben is valóra válik egyszer: a Mariska könyvklub.



A Jane Austen könyvklub

S akkor már nem hagyhatom ki ezt a filmet sem.  Még valami közös is van bennük. Valami. (S persze parádés a szereposztás.)


Acélmagnóliák

4 megjegyzés:

  1. De jó!!! Ezeket meg fogom nézni. Az Acélmagnóliákat ezer éve láttam.

    VálaszTörlés
  2. Van egy 2012-es változata is, feketebőrű szereplőkkel. Az is jó, más, ahogy az egész világuk, temperamentumuk. Viszont itt a karakterek jobbak. Mindkettőt megnéztem, egymás után, akkor már.

    VálaszTörlés
  3. istenem, létezik ilyesmi is még? az én környezetemben nem csodálom (panel), 82 óta lakunk együtt, de az a néhány ember, aki még megmaradt az akkor együtt beköltözők közül, teljesen elzárkózik mindenféle társaságépítés elől. De, Siófokon (mert nagyon sok embert ismerek nővérem révén) is azt tapasztalom, hogy a felszínes szórakozás érdekli csak őket. Illetve, lehet, hogy nincs igazam, és van ilyen kultúra iránt érdeklődő csoport, csak még én nem találtam rá.

    VálaszTörlés
  4. Isabel, ez csak terve, mert minden együtt van hozzá, csak külön. Pedig milyen jó lenne, ha együtt lenne minden.

    VálaszTörlés