Oldalak

2014. május 30., péntek

Parasztházak 11.

Írhatnám: az extravagáns.






Kert alatt osonkodók

Így hívom azokat, akik más  köntösben jelentkeznek, mint amilyen céljuk éppen van. Lásd a tavalyi tesztelőt, aki mindenféle szuper drága terméket próbált éppen nálunk akciósan ránk sózni. Meghirdettem  a lakásom, próba szerencse alapon. Megnézték a három helyen vagy kétszázan. E-mailben megkeresett egyetlen személy, akinek ill. az ügyfelének  a paraméterek megfelelnének, de személyesen is látni szeretné. Aztán  a telefonbeszélgetés során mondta, ha megnézte, nem elég, hogy a fiam mutassa meg neki a lakást, kellek én is, mert szeretné velem a szerződés feltételeit megbeszélni. Hoppá! Akkor most ő ügynöknek jelentkezett hozzám? Nincs is ügyfele, csak jövendő ügyfelei vannak? Ha van ügyfele, akkor ő fizet, nem én, az eladó? Elvégre ő kérte fel lakáskeresésre. Hogy is van ez?


Amúgy még egy jelentkezőm volt. Egy ügynökség munkatársa, csak ő ezt így bevállalta, el is utasítottam. Egyenlőre magam próbálkozom. S, itt, csendben csak egyetlen mondat: ez a fene nagy beinduló lakáspiac mit takarhat? Akkora az érdeklődés, hogy még a telefont sem emeli fel, emailt sem ír egyetlen vevőjelölt sem. Hogy is van ez?

S utoljára  a nyilatkozók, bár ez már egészen más. Mostanában bántja a fülem vagy elszoktam már  a nyilatkozók nyekergéseitől, a hivataloskodó (legyen az miniszteriális személy akár) nyakatekert fogalmazásaitól... a vonatkozásában stb.. A napokban sorra hallom.Szörnyű. Mi történt?

A gyermekkönyv illusztráció forrás nélküli, de jelzem melegség, szépség is van a világon.

2014. május 28., szerda

Reggel


 
Virágzás előtt  a levendulák



A gannai hagyma


Tájkép csata után

 S érdekes módon amit hanyagolnak, legkedvesebb (csemegéjük  (máskor) a primulák.


S a felhők már csendben osonnak be a kertek alatt....

2014. május 26., hétfő

Ne szóljon senki a dolgomba bele,

mondtam szombaton este, mikor órákat töltöttem a blog régi külsejének visszavarázslásával,  látom, van még min változtatni.

Napok óta motoz bennem, hogy régi időkből mire emlékszünk vissza ruháinkból, cipőinkből, kabátokból, stb.? Én alig párra. Tíz éves korom körül volt egy mokaszinszerű kék-drapp, tán körben összefűzött papucscipőm, s már asszonyként, a hetvenes évek vége felé, egy alacsony sarkú papucscipőm, sötétkék, lehet, hogy szürke betoldással. A történetére emlékszem, még az Alföld Cipőgyárból került ki, exportból visszamaradt, vagy valamiért csökkent értékű volt. Ilyen-olyan kézenközön jutottam hozzá. Számomra kincs lehetett, ha máig őrzöm az emlékét.

Kabátban anyám ötvenes évekbeli bőrkabátját hordtam vagy tíz-tizenöt év múlva. Igaz, kaptam egy "szép" kék, meleg, csak ormótlan télikabátot, sosem volt rajtam, nem tudtam elviselni, helyette lett nagy kedvencem a bőrkabát. S alá, ünneplősként anyám ötvenes évekbeli fekete, szűk szoknyája. Nagyon szerettem. (S ma már bánom, hogy eldobtam, vagy túlhordtam, s elkopott? Ki tudja?)

Ruhák: az emlékezést ez hozta elő. Volt egy kékfestő kétrészes ruhám, imádtam. Hetvenes évek! Aztán még a hetvenes fordulóján egy rózsaszín, mell alatt vágott, masnis. Ekkor nagy divat volt, az anyagára már nem emlékszem. Annál jobban egy hímzett mellényre, s a hozzá tartozó csipkeblúzra, egy szalagavatón, de sokat táncoltam bennük. S amit nem értek, mert máig nem tudok magamon nylon, műszálas anyagot elviselni, valamikor, tán a hetvenes évek elején egy nagyon tarka, élénk színű, műszálas, nyári ruha. Ebben lettem nagyanyám szerint a "falu szégyene".

A menyasszonyi ruhám is rendhagyó volt: mini és hímzett, boldogi hímzéssel az ujján. Nem voltam "igazi" menyasszony. Díszek helyett margaréta került a hajamba, csokornak.

Aztán kikapcs, a gyermeknevelés évei, nadrágban, mert  ezt volt egyszerű felvenni és praktikus a játszóterezéshez. Nadrágot ma már főként nyáron hordok, maradtam ill. lettem szoknyás. S mire anyám meghalt, (mert többnyire ő varrt nekem, de saját ízlése szerint, s sokszor nem is hordtam azokat a ruhákat) s anyagilag is megengedhettem magamnak találtam rá a stílusomra. Ha ez így mondható? Akármilyen, az enyém, ez vagyok én, így érzem jól magam. S járom az utcát, megyek programokra, s utazok a magam hosszú szoknyáiban, ruháiban (Antal Andis, Rokolyás is), batikolt pólóiban, ruháiban,  indiai hosszú ruhákban. Mondja a kolléganőm, tudom viselni ezeket. Tudom? Inkább ezt hozták az évek. S nem szeretem az "egyen ruhákat", a divatot követni sem akarom. Jobb így, ezekben nekem.

S aztán elgondolkodom, s ha végignézek a régi kedvenceken, azért mindenhol, mindenkor  a mai szeretettek elődei köszönnek elő. Tán nem véletlenül, csak a körülmények kellettek hozzá, hogy győzzenek, végleg meggyőzzenek, velük vagyok egy.

2014. május 25., vasárnap

A kertben







Betelt a pohár

Tegnap a csigaölős riport alapján nekiálltam csigát irtani. No, sörcsapda nem készült. De gyilkoltam, sóztam. Oda se neki. És hamuztam is. Kinevették.

Egyetlen porcsinrózsám, a pulykatakonynak nevezett virágunk sem kelt ki. Ill. sejtem kikelt, de nagyon hamar akadt ki "gondozásba vegye". Ahogy a kannavirágot, mind az ötöt, a búzavirágot és a sarkantyúkát is. Feladtam. Befejeztem, ide idén több magot nem vetek, palántát nem hozok, meddő küzdelem. Maradt még a méreg, szomszédasszonyom próbálta, hatás nélkül.  S már a picike bokroknak is nekimentek....


Hangyaügyben Boróka kesergett, helyettem is írhatta volna. A konyha, a falszegély alja tele van velük, jönnek fel mindenhol. 


Mi lesz még? Gyümölcs az nem, az már biztos, a szél lefújta.... Legyek azért pozitív, eper terem, de ott is lesben kell lenni, hogy ki lesz a befutó: én vagy a csigák?

S még egy jó: nincsenek madarászaink, megjelentek  a madarak. Rozsdafarkúk, a rigópár, harkály. A verebek alapból voltak. Számomra élmény, rácsodálkozás a jelenlétük.


2014. május 24., szombat

Csigaügylet




 Megyeri Szabolcs kertész tanácsaival- Hátha van aki még nem hallotta.

Ezekért

"Tizenöt év telt el ... óta, amikor  a múlt megunt minket, és ránk zárta törékeny ajtaját.

A hideg ellen védett ugyan, de úgy éreztem, ez is csak azért van, mert a hideg a közelembe érve megtorpan, és harsány kacajra fakad.

Úgy hatvanéves lehetett, mert csillogott az ápolt bőre, és magán hordozta a rég elfeledett hiúság nyomát is,  amely egykor úgy sütött a tükörből, mint a ragyogó napfelkelte."

Ezekért a mondatokért, s társaikért is szerettem:

2014. május 23., péntek

Helyzetjelentés

Találtam egy gyönyörű mondatot egy könyvben, ami természetesen nincs velem. Napok óta szenvedek, mint  a kutya, aki kilencet kölykezett (nagyanyám mondása volt): a meleg dolgozik a szervezetemen, legyen itt ennyi. Tegnap nem értem ki a házhoz, ma időben ébredtem, s kaptam magam, s jöttem, s majd innen megyek munkába ebéd után. (Melegben, fáradtan, de KI KELLETT JÖNNÖM!!! S mikor kiértem, s beléptem, majd ki a kertbe, s éreztem lenyugszik a lelkem. )

Zsebi kisasszony természetesen nagyon örült, némi gereblyézni való is akadt, szélvihar lehetett, sok letört dióágacska erre utalt, s sajnos sok diócska is. S a szörpöt is át kellett forgatnom, kimostam az üvegeket, majd holnap szétmerem.

Tud valaki visszerekre valami természetes, növényi tisztítószert, átmozgatószert? Azt sajnos látom, hogy rakódott rám némi súlyfelesleg, ezen dolgozni kell, de az ereimen is vagy műtét lesz.

S íme egy kincs. Sok kutakodás után innen a szomszédból, Kecskemétről hozta a posta Kelemen Csaba keze alól került ki : ágasi lóca. Érdemes körülnézni az oldalán! Azóta már lazúroztuk, most az eresz alatt üldögélünk, kávézgatunk rajta. Télre  a konyhai ablak alatti rész lesz az otthona. Ezért is kértük tárolósra.



2014. május 21., szerda

A sok eső

hozott jót is. Ahogy írtam nekiindultak  a levendulák! S tegnap, végre nem retekszerű retket szedtem a kertben, hanem  friss, húsos, hersegős,  ízes RETKET! Ezt is megértük.

(Fotó majd legközelebb, ha lesz legközelebb, s a csigák is nem fedezik ezt fel maguknak...)

Az eper is kezd érni, igaz az meg elfeküdt. Azért minden nem lehet tökéletes. Viszont a nagy kedvenc, az egyetlen le nem nyírt, a megmenekült lenvirág még mindig megörvendeztet virágaival. Tudtam én miért óvtam, pátyolgattam, harcoltam érte. Ezért.

S tegnap útjára indítottam egy 5literes adag bodzaszörpöt. Szombaton szétmerem, addig érjen csak. A bokrát is a damiltól menekítettem meg. Szigorúan odaálltam mellé fűnyíráskor, idén. Igaz , a tavalyi gyilkosságkor távol voltam.... Csak a szívem szakadt meg, amikor megláttam a fűnyírás eredményét: bodza, lenvirágok, levendulabokor, citromfűtő, amik a legjobban fájtak. Más virág is pusztult, de ők nagyon fájtak.

2014. május 20., kedd

Füzetemből

Az ördögbe is, mik nem jutnak Isten eszébe.
 Gabriel. García Marquez

S ismét jelzett nekem egy könyv a polcról. (Néha szoktak.) Még az elején vagyok, de olyan költői a stílusa, repít magával. Érzem, szeretni fogom.

2014. május 18., vasárnap

Amit az időjárásról tudni érdemes



Tehát: 
a felhők feketék
a nap süt, ezerrel
szivárvány az égen
s füstöl a kémény, mert ugyebár....


S e percben ismét szakad az eső.....


S így megnőttek  a levendulák (amúgy szárazságtűrők, csak épp a sok eső növeszti őket. Mint tapasztalom...)

 Egy eltévedt borzaskata.


Színesítők, kinek-kinek kívánsága szerint.


 Kutyaitató helyett lett madáritataó.


A vendég.

2014. május 17., szombat

Parasztházak 10.

A Vizitkártyáról hoztam az újabb hangulatot, parasztházból.Böjtös Kinga blogján érdekes hangulatú házakba látogathatunk el, köztük sok a régi ház, új megoldásokkal, funkciókkal. Szeretem az írásait.





 

"Máig sem tudjuk, miért szerettünk bele a házba, hisz nem vágytunk nyaralóra vagy második otthonra. Mégis azonnal döntöttünk a vásárlásról - mesél a kezdetekről a vadszőlővel körbefont verandán, ahova a vaskos nádtető árnyékába húzódtunk be a délutáni napsütés elől. Huszonkét évvel ezelőtt talán épp az akkor érő sárgabarack illata vonta el figyelmüket a siralmas képet mutató, százötven éves parasztház leszakadt gerendáiról, az elöregedett tetőszerkezetről, nedvességtől málladozó falakról.
Ám a vételi szándék mégiscsak a fecskéknek volt köszönhető, melyek ki-be cikáztak az elhagyatott épület sötét hűvöséből a nyitott ablakokon át a nyári melegbe, mikor a ház gaztengerrel borított kertjébe léptek a leendő birtokosok."

  

"Zoltánt pedig végérvényesen megihlette a középkorban nemesek által lakott - innen a Nemesvita név eredete -, ma is több kisnemesi kúriát őrző falu, a díszes oromzatú parasztházak és a támfalazott, lépcsőzetesen felfelé kapaszkodó utcák hangulata. Nyaranta a fővárosból kis házukba költözve, művész nagyapja festőállványán születnek legszebb képei, itt, második otthonában."
 

Vihar előt, vihar után





Vihar előtt






Vihar után



Remény