Füzetemből

"A dolgok jó oldalát érdemes nézni Cora kisasszony. Igaz, nem mindig lehet tudni, hogy melyik a jó oldal. Nem nagyon feltűnő." Émile Ajar

Ezekért

"Tizenöt év telt el ... óta, amikor  a múlt megunt minket, és ránk zárta törékeny ajtaját.

A hideg ellen védett ugyan, de úgy éreztem, ez is csak azért van, mert a hideg a közelembe érve megtorpan, és harsány kacajra fakad.

Úgy hatvanéves lehetett, mert csillogott az ápolt bőre, és magán hordozta a rég elfeledett hiúság nyomát is,  amely egykor úgy sütött a tükörből, mint a ragyogó napfelkelte."

Ezekért a mondatokért, s társaikért is szerettem:

folyt.

"Egy kis kertet szerettem volna. Nem lett meg. …- végül is embereket gyűjtöttem helyette, barátokat." Török Sándor

Emlékezés. Kert helyett kövek, amik embereket idéznek. Mindegyik kő egy-egy ember, egy-egy történet. Telve emberséggel, szeretettel. Én Kököjszit és Bobojszát ismertem tőle, még az "átkosban" a rövidített változatot, aztán polcokra került a teljes kiadás is. Kíváncsi voltam az íróra, ki ő, honnan jött, mit mondhat még? Íme két mondat, csak úgy.

"Kis lábnyoma ma is megvan a szívemben.

Hozzásimult a szívem. s egy kívánság:   

Makacsul tartja magát szenttelen életemben a kívánság, hogy azért mégis… értsenek meg engem."

Még olvasom  a könyvet, de úgy éreztem meg kell osztanom sokakkal.

S hogy a bevezető gondolat ne maradjon egyedül, folytatom:

„Emlékezni fontos. Minél többre, minél messzebbre és minél pontosabban… Kísérletezni kell a minél teljesebb emlékképekre. Jöjjön a hang is… az van jelen másodsorban…. A kép az szinte magától bejön, alig kell alkotóan hozzányúlni, a hangon már dolgozni kell, az illat felidézése hozzá még nehezebb, s hogy az adott pillanatban milyen íz foglalkoztatta a vonatkozó érzékszerveket, vagy éppen hogy a tapintás mit hozott a tudatomba – ez már igen nehéz.

Egy-egy eseményt jól tud idézni egyetlen szó is. Este az ember az aznapi élményeket megírja  négy-öt sorban… a hét végén elolvassa, maga elé képzeli az eseményeket,  és aláhúzza azt, ami a hét történéseiből még jelentékenyebben foglalkoztatja.  A hónap végén megnézi csak az aláhúzottakat, s ami még mindig eleven, azt másodszor is aláhúzza. Az év végén megvizsgálja a kétszer aláhúzottakat - és íme, alig van mit harmadszor is aláhúzni.

Ami januárban netalán könnyeket fakasztott, az decemberben már nem hat vagy másképpen hat. Be kell gyakorolni az emlékezéshez, hogy egy kis törvényes, egészséges, - vagyis kézben tartott – tudathasadással kívülről kell nézzem magamat,  a történések közepette  ítélkezően önmagam felett.”

"Köveket gyűjtöttem.

Rengeteg sok kavicsot.. Itt vannak fölöttem balkézre, miközben leírom őket, ez az apró léckerítéses polc a helyük. Nagyobb kövek, és kisebb hasábos, áttetsző kristályok,  mértani idomok, bazalt....és a Vezúv picike kövei,... Nem  különleges színükkel, formájukkal vagy éppen erezetük különlegességével érkeztek be a gyűjteményembe. Egészen más tulajdonságok minősítik őket arra, hogy a polcomon helyet foglaljanak. Hogy honnan kerültek hozzám, na, itt már közelítünk  rangjuk eredőjéhez. Hogy honnan, s a körülmények, amelyek körülvették őket,  amelyeket számomra magukban viselnek, általam leolvashatóan, emlékeztetően. S ehhez mind egy, mind egy-egy emberem szempillantása fűződik, mozdulatai , a hangja,  irántam való indulatainak sok-sok fokozata, ami mind összefűz bennünket. Valóban a "világ minden tájáról" ül itt egy-egy jel, s telítve azzal a szeretettel, amellyel az illető ajándékozó beborította."
Török Sándor

 folyt. köv. csak most nincs időm, sem a fotót felrakni, sem folytatni, de kell, mert csodálatos a könyv ahonnan idekerültek a sorok

Felejthető?

 Most olvasom a könyvet, századik oldal körül tartok. Inkább csak érzem a regényt, a hangulatát, a mondatok szépségét, az érzelmek finomságát. Érdekessége, hogy az olvasó hozta vissza: felejthető. Valamiért mégis megfogott, nézzünk bele! - gondoltam. Mások vagyunk, ami az ő számára felejthető, lehet, hogy engem érdekel. Örülök, hogy így döntöttem!

"Ha nem  a megfelelő férfival néz ki az ablakon már nem is olyan szép, amit lát.

Van a szerelem, és van az ágy. A szerelem nagyszerű dolog, az ágy viszont, az, az ... ágy, az fantastico! De amikor a szerelem és az ágy ugyanazon a helyen találkozik -csapott Agathe a combjára-, az a legjobb. Az maga a Jóisten, aki megköpködi a piszkos ujjait, s azokkal dörgöl foltot a piszkos ablakokra, amiket az angyalok elfelejtettek megpucolni, és így szól: Kukkantsunk csak be ide. Lássuk mi vár ránk. Lássuk, mi is az, amit tőlem kaphattok.

Azzal végigóvakodott a folyóson a Férfiak márvány biztonsága felé... (Ezt a megfogalmazást még nem nem hallottam...)

Egymást melengették a kis ajándékaikkal - a kedvességgel és a szépséggel. Ezek értékes dolgok. És soha sem elég belőlük."
Andrew Nicoll: A derék polgármester