Oldalak

2013. szeptember 9., hétfő

Egy szép nap


Ismeritek azt, amikor valamit nagyon, de nagyon szeretnétek. Aztán ti akadályoztatva vagytok, s másoknak ez nem fontos. Csak ati szívetek hasad meg (ha már az élet amúgy egy időre még vissza is fogadott). Aztán eltelik pár év , s ismét lehetőségetek van az ismétlésre. Ismétlés, bizonyítás? vagy abban, amiben nagyon hisztek összejönnek a dolgok.

Nagyon szerettem volna, ha ma minden program sikerül vele, érdeklődők is lesznek, mert miattuk szerveztük, ismerjék meg minél többen, s vigyék a hírét. S tényleg amit csak tudtam megtettem érte, természetesen másokkal, akiknek ez szintén fontos lett.






A gyerek fotókat ideteszem csak ízelítőnek, a felnőtteken nem tudtam ott lenni, a többi programot kellett felügyelnem, azokat fényképeztem. S hallottam ma három számomra ismeretlen mesét gyönyőrűen mesélve. Mások is ezt érezhették, mert mikor az utolsó végetért csak állt a csend, senki sem mozdult.


7 megjegyzés:

  1. De jó. Most biztosan bizsereg az egêsz belsőd, ami annyira jó érzés. Gratulálok.

    VálaszTörlés
  2. En ismerem az erzest Aniko, az elso mondatodban irottat is, es a szep nap erzest is.Orulok, hogy ilyen napod volt, es meg sokat kivanok, ettol olyan jol kisimul a lelek:)

    VálaszTörlés
  3. Es milyen jo latni a gyerekeket:)

    VálaszTörlés
  4. Lányok, szerinte is nagyon szép nap volt!Ez mindenkinek olyan jó érzés, aki csinálja, aki hallgatja.

    VálaszTörlés
  5. Ezt a sokatmondó csendet nagyon szeretem. Döbbenet van benne, meghatottság, érzéskavalkád, minden.
    És nagyon örülök, hogy sikerült végre a programodat megvalósítani, mindenki örömére.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.

    VálaszTörlés
  7. A nevet a keresők miatt nem akartam kiírni. Ő is ezt érezte, nagyon jól sikerült nap volt, s láttam a felnőttek, gyerekek arcát. S nyilatkozott, akinek "gyerekei" a házában napokat töltöttek el, hogy cserélődtek ki utána! S a hangulat! Vannak még csodálatos emberek!

    VálaszTörlés