Nyári délután, napsütés, illatorgia: hársak. Mindez egy temetőben, Véménden. Ahol csodákkal találkoztunk. Régi, festett sváb sírkövek. Nagyon jó és szép állapotban!!!! A lakosság nagy részét kitelepítették, s helyükre a Felvidékről költöztettek családokat. Közéjük tartozott a barátnőm családja is.
A temetőt nem dúlták szét, rendezett, ápolt, gondozott. Kár lenne ezeket az emlékeket, elherdálni. S ahogy körbefotóztam, s már egy sváb származású barátnő fordította a sírkövek szövegét egy korról tájékozódhattunk: testvérsírok egymás mögött, több év különbséggel, kisgyermekek.
Az orosz fronton elhunyt katona, a kor viselete, szakáll és hajdivatja, ruházat a sírkövek fotóin, a falura jellemző jellegzetes kendőmegkötés.
Ez a sírszobor későbbi. S a nénike, aki elhunyt hozzátartozójához igyekszik vasárnap délután. A gyermekkoromat hozta vissza.
Nagyon szeretek temetőkbe járni. Nemcsak az elmúlást juttatja eszembe, hanem éppen az életet. Egyrészt, hogy én még élek, másrészt azt, hogy kik lehettek azok, akik éltek.
VálaszTörlésSzép helyen jártál, szépek a sírkövek. Gyerekkoromat a temetőbe menő nénike nekem is eszembe juttatja.
Azt írtad le, amit én is érzek, pontosan!
VálaszTörlésGyönyörűek ezek a sírkövek, valóban! nem is tudom, láttam-e valahol ilyen szépeket, azt hiszem, nem. Kevés temetőbe járok, az is igaz. De mikor eljutok, engem is elfog valami érdekes érzés. Ami nem sajnálkozás, hiszen az butiság lenne. De nekem nem az jut eszembe, hogy én még élek, ellentétben az ottani lelkekkel, és ennek örülök, vagy mi. Egy idő után ismétlődő nevekkel találkozom, és ha egy névből túl sok van, az olyan izgalmasféle. Lám, ebben a faluban milyen sok Kovács vagy Borbás élt. Egyedül azok a sírkövek hatnak meg jobban, melyeknek "lakói" picikék voltak, alig éltek. A csecsemők, gyerekek, fiatal lányok, fiúk elhalálozása már jobban a szívembe hatol.
VálaszTörlés