el kirándulni. Fél ötkor, mert egész nap meleg volt, fogta, gyengítette az embert. Viszont a talpa viszketett... Kétszeri eltévedés után a Rezi vár alatti két faluban... meg is érkeztünk, s elindultunk a 300 méteres , emelkedős útra fél hatkor. (Megjegyzem két autó volt a parkoló részen, lefelé jövet jött fel egy autó és egy biciklis fél hét körül. Tehát más is csak kivárta a késő délutánt.)
(Leírom, mert jellemző rám, féltem, nagyon féltem, olyan rossz gondoltaim jöttek. Ugyebár az őszi úton rekedés? Vagy ki tudja? Négy és fél kilométeres az út a falutól, ha bármi történik velünk. Aztán egyszer megráztam magam, s mondtam magamnak: nem vagyok normális! S elképzeltem, ahogy hazaérve az asztalnál ülve a konyhában sört iszunk a sikeres kirándulásra. Ezzel elűztem a félelmem.)
S megérte elindulni. Természetes, hogy megérte. Kiszállva az autóból, s a hegyre elindulva az embert körülölelte a virágzó medvehagyma jellegzetes illata. Még a vár körül lehetett nagyon intenzíven érezni.
A pompás kilátás minden fáradtságért kárpótolt, mert azért... az a kaptató kemény volt. Viszont megérte. Pár éve már jártunk itt, akkor medvehagymát lehetett szedni, március volt.
Ez már a lefelé vezető úton készült. Követtük az "idegenvezetőnket". Ahogy megjegyezte az egyik fiatal hölgy, a kutya milyen határozottan megy fel a várba.
Ezek pedig már a hazavezető út fotói.
