Oldalak

2016. március 16., szerda

Katalinnak

Vannak könyvek és vannak olvasók. Ez nem minősítés, ez tény. Én bizonyos típusú könyveket nem olvasok ill. elolvasok a szerzőtől egyet vagy kettőt, aztán meglátom ( Fejős Éva, Sándor Anikó). Ők nagyon kedveltek, én sajnálom rájuk az időt, s bizonyos típusú un. női könyvekre is, ugyanakkor  a látszat néha csal, s az akármilyen címlap néha meglepően jól megírt könyvet takar.

Ezt a könyvet nem választottam, nem volt olvasnivalóm, ill. azzal tele volt a fejem, könnyűre vágytam, így került hozzám. Egy adott lehetőségből választhattam. A színésznőt a címlapról kedvelem, ő vitt bele a könyvbe. Nem emlékszem előtte vagy utána olvastam a könyvről, jól lehúzták. Én szerettem. Bár a hősnőt nem értettem, miért tűrt? Később egyértelmű lett, kivárt. Tetszettek  a karakterek, amik messze többek a filmbelieknél. Mások is a lehetőségek. A sérült fiú és családja, a postás kisasszonyok működése, ami által érthetőbb lett miért is jött haza. (Többek közt.) Trudiról is kiderül miért is lett Trudi, a házasságkötése, a házassága, a kisváros viszonyai. Iszonyai. Amiből érzékeltet a film is, keveset.

A Csokoládéra emlékeztet a könyv, csak ott a hősnő a csokoládéval varázsol, ő a ruhákkal. S a látszólagos háttérbe húzódás, hagyja, hogy kihasználják, ne fizessenek neki, mérgelődtem. Hagyta, készült. Az anya is. A mély elhanyagoltságból, az emberroncsból ahogy ismét emberré, nővé válik, s lánya mellé áll. Más, mint a filmen. Némileg, de más.

A nők:  a gonoszak, hiúk, rosszindulatúak, buták, hiúk, önteltek. A páváskodás. Nem is értettem egy kis helyen hogy gyűlhetett össze ennyi  negatív ember? Még a film ebből mutatott meg a legtöbbet, de a cím is erről szólt. A végső színházi előadás, a készülődés, s a leszereplés, jelzésszerű a filmen. Nekem, a könyv után.

Remélem jól emlékeztem, próbáltam, ill. a emlékeim, benyomásaim alapján írtam le ezt. Nem vettem elő a könyvet, nem is tudnám. Nekem az tetszett jobban, ezért írtam, ki-ki döntse el melyik tetszik neki. Egy biztos a kettő, a  film  és az alapjául szolgáló könyv között tartsunk időt. Ha közösek is valahol, mások. A műfajokból adódóan is, a film ahogy írtam a könyv alapján készült.

Viszont nem vagyunk egyformák, ha valaki a filmet nézi, lehet, hogy neki az is tetszeni fog. Amúgy a könyvben a ruhákról szóló részeket, a szabásvarrást, a ruhák által manipulálást nagyon élveztem. Ezért is kerültek a régi bejegyzéshez az öltözködés, divat idézetei.

Film és könyv

  A Varrónő címen megy filmen az a könyv, amiről már írtam.

 http://lmaim-hzunk.blogspot.hu/2016/01/taminakis.html

 ROSALIE HAM: A RUHAKÉSZÍTŐ


Egy könyv és egy film mindig más. Most is erősen más. Nem is tudom mit mondjak rá, mit is írjak? Nézzétek meg, de a könyvet majd később olvassátok el.

Cirnyó kandúr jött, evett, s újra eltűnt, Vörice

 pedig már örökre elment. Nem is értem, hogy bizakodhattunk, hogy nem őt ütötte el az autó. Annyira jellegzetes, annyira kirívó volt a bundája. Nem falusi környezetbe illő. Ha hátul a fák közt egerészett mozgását mindig követhettük, messziről világított fehér-vörös bundája.

Vörice kb. jó két évet élhetett, a szerencse mellészegődött mikor Karácsony napján (feltehetően egy idős, szobafogságban élő ember halála után) a szívtelen rokonság kitette az erdőre. Távoli, elhagyott erdőre. Kapott egy esélyt  a szomszédaim éppen akkori, erdei látogatásával egy újabb életre. Egy más életre. Az elhízott,


 kényeskedő, válogatós szobamacskából szép fokozatosan vékony, igazi, egerészős falusi macska lett.


Ha Cirányt hívtam bizony Vörice futott hozzám a kertek alá. Az ő férfiúi tevékenységét már korlátozták, ő a házaink körül tevékenykedett, míg Cirmány ki tudja merre harcolt, udvarolt? Harcol és udvarol.

Előfordult, míg fáért mentem besurrant a házba, s Ciró tányérja fölött találtam. (Pedig gazdáinak megígértem, hogy nem etetem, s be is tartottam, legfeljebb ő nem vette figyelembe az én fogadalmamat.) Máskor a kertekben tevékenykedve kísért minket, megjelent, nyolcasozott, dorombolt. Sokszor egyszerűen csak őrzött minket.


 Kedves cica volt, szép, nyílt tekintettel. Én mindig ezt a tekintetet csodáltam rajta.



Most kiürült az udvar, a kert, a kert végén fák között. (Mi ellen véd meg a miskárolás? Épp úgy kijárt az utcára, az útra, ahogy a többi. Nem tudom hova igyekezett, amikor elütötték, gyors, pontos, halálos ütést kapott. Nem értem, hogy miért nem a gazdáinak jeleztek, hogy vigyék el a tetemét, valakivel szállíttatták el. Még búcsúzni sem tudtak tőle. Nekem szóltak, hogy a "macskánk halott".  Órákkal később..., mikor Zsebivel sétálni mentünk. Egy kicsit távoli háztól/házból. Persze, azt hitték, hogy a miénk, mert a macskáink általában kétportásak, s nálunk van egy "macskakijárat", ezen látták őt sokszor közlekedni.)

Nincs kit munkálatok közben cirógatni, nincs kire véletlenül rálépni mikor a lábtörlőnkön alszik. Nem látjuk a tuják közt osonkodó vörös bundást.



 Nincs már Vörice. Viszont még kapott az erdei halálhoz képest közel három hónap igazi, szabad, boldog macskaéletet. Mindig emlegetni fogunk.


2016. március 15., kedd

Spiarea és borbolya


 Ez a spiarea japonica goldflame

 

Még mindig



 Spiarea, innen indult, akkor bordó volt. Ugye, milyen cseles? 

S ilyen volt, amikor elhoztuk a kertészetből egy éve:




Ez utóbbi három a borbolya.

Borbolya, reggel



Kimentem hamar fotózni. A jobb oldaliak a borbolyák. Eleredt az eső...

Szerelmes vagyok beléjük, nyár végén a kék bakszakáll ilyen. 



"alkonyati, bágyadt búcsúzónál"

 Spiraea, mert nagyon, nagyon szeretem, ez egy újabb "arca"


 
 Borbolya

 Hunyor
 Krókuszok

 Nárciszok

2016. március 14., hétfő

Szőlőhegyen- Deák-kút













Söjtörön jártunk, a szőlőhegyen.  Deák Ferenc kútját megkeresni indultunk. Szőlők közt, erdőben vezetett utunk, téltemető szőnyegek közt. Itt-ott kankalinok. Vagy a kettő együtt. S a múltkor rosszul sikerült hóvirágfotók helyett a mostani sikerült. Szőnyegük még mindig beborította az út mentét. Vadcsapáson mentünk keresztül, vaddisznók túrta úton. Találkoztunk szőlős pincét takarítókkal.S milyen kicsi a világ egyből ismerősöket találtunk távoli városokból.

A keresztek most is ott álltak az utak elágazásainál.




  Aztán megérkeztünk:






Kiépített, végig jelzett út, esőbeálló, lépcső le a kúthoz. Az erdőben is lehet sétálni, megkeresni az elfolyó vizet. Gyerekekkel egy tavaszi, nyári napon jó kirándulási lehetőség. A faluban Deák Ferenc szülőháza múzeum. S a temető is tartogat meglepetéseket, csak ezeket a fotókat elő kellene keresnem.

Gondolom

megosztom veletek, más is olvassa, aki esetleg nem találkozott a a bejegyzéssel.
S akkor jöjjön egy film is. Színházi előadáson a Régimódi történetet láttam, az írónő is jelen volt. Emiatt vagy anélkül is, jó előadás volt. Az ajtót nem tudtam megnézni a könyv után, aminek hatásától napokig nem tudtam szabadulni. A filmet is csak évek után.


 Szabó István, Szabó Magda, Az ajtó, film, filmkritika, Helen Mirren, Martina Gedeck,