Esőszünetben

 

elmentünk sétálni a kutyával. Esőkabatban, de szerencsénk volt. Akkor néha csepegett, esegetett. Most eleredt. Tegnap óta vártuk, ígérték.

Válaszoltam

 a kommentekre, most láttam, hogy mennyire elmaradtam velük. Elnézést.

Ha nincs is új virágom, a régiek hozzák magukat. Többnyire, néha meglepetésként. Ez olyan jó, hitet ad, hogy nem szabad feladni. Pedig az insta fiókot átneveztem "volt egyszer egy kertre..."

Errő, arról

 

Van egy nagy titok, amit az emberek valahogy nehezen vesznek tudomásul. Hiába mondom én valakinek, hogy nagyon szeretlek – azt, hogy valóban szeretem-e, csak ő tudhatja!
Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabb általam, ha jobban el tudja viselni a rá rótt terheket, akkor szeretem.
Ha rosszabbul él velem, ha boldogtalanabb, bűntudatosabb, ha a terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. Ezt ő tudja eldönteni, nem én! Én csak mondhatom."

(Popper Péter: Szerelemről józan nappalon)

 

 

 Úgy látszik leragadtam A szín hallgatása c. könyvnél, de oly gyönyörű, Fekete Istvánra hajazó mondatok, s annyi lélek van a soraiban, nem tudok betelni vele. Ahogy a cserszömörce virágzatával sem, pedig, ha kertészként nézzük minden szépsége a felesleges, le nem vágott fattyúhajtásain mutatkozik meg. S reggelre az éjszakai eső cseppjei újabb gyönyörű látvánnyal ajándékoztak meg. 

 

 

Jövök az úton, megállok, rácsodálkozom, a virág közepén lévő (méh)kasokra. 13 éve legalább megvan ez a virág, hogy miért most fedeztem fel, ki tudja? Vagy sosem mutatta még magát meg ilyen egyértelműen? 

 

 

Ők nem is kasok, rovarcsalogatók, imádják. 

Ágnesnek! Őt fehérnek rendeltem s ilyen balerina kasvirág lett belőle. Tudom, hogy mutattam már, de itt tudok csak a bejegyzésedre válaszolni.

 

Ne szomorkodj!

 

A szín hallgatása c.könyvből

Egy kis világlátás

 

Könyvek a lélek mélyéről, gyönyörű nyelven írva. A szív hallgatása kicsit emlékeztet Shäffer Erzsébet írásaira.

Az írónő utazásairól is ír, szerettem ahogy egy-egy várost bemutat. Az első két történetét többször el kell olvasni. 

Kész. Vége. Befejeztem

 Egyetlen pillanat alatt zuhanok össze, megy el az erőm. Nem megy, a szándék megvan, erőnlét nincs. Ez a meleg elszívja az erőm,s minden betegtársamét is. Az izmokat gyengíti. Olvasom a csoportban is. 

Próbálok jelenlétre koncentrálni. Kész

 Ennyi volt. Elengedem a kertet, nem birok el vele. A nappal, a meleggel. Az égig húzó bokrokkal. Ez sziszifuszi küzdelem. Volt egyszer egy kert...

S amin kiborultam fürdőtől jön a víz, hosszú a díszrész is. Oda-vissza futkosni, felér egy setaval a faluban. Locsókannakat cipelni, nem,  ennek vége. Egyszer locsolom, majd feltöltök mindent, s következő napon innen locsolom. Kannával. Nincs kerti csap. Már a menetelés megerőltető. Nem mindig, ma a napja van.

Nem akarok panaszkodni, de ha ez van.

Darázsék az itatón

 Kipróbáltam, a háromszöget addig nyomkodtam, míg el nem indult. A nagy itatói harc. 

Lent a gyümölcsfáknál, az etetőnél madarak isznak, fürdenek. S éjszaka tán őzek, mert mindig felborítódik reggelre, néha nappal is. Azért ilyen erőt madarakból nem nézek ki. Szegény őzek azért nekik nem egy nagy mennyiség, lehet ezért borul ki, keresik mit is ihatunk még?