a buszmegállóban találkozott velem. Én dideregtem, ő biztatott. S milyen igaza lett, ahogy suhant a busz, kelt fel nap, egyből megtelt melegséggel a világ. S a buszról már egy új ember szállt le. Tele könnyedséggel, hittel és örömmel.
Aki sikál, mindenhol sikál. Benne van a vérében, beleköltözött, már csak azt veszi észre, hát most is? Itt is?
A virágoskert tisztogatás után kiáltott. Elfordultam, nem akartam, fáradt voltam, majd... S egyszer csak fogtam a kapát, hajoltam, kapáltam, húztam, összegyűjtöttem. Elfáradtam. Ledőltem. A ledőlés volt a hosszabb, nem a munka. Egymást váltogatták, mintha csak együtt tudnának létezni. Estefelé már ledőlés sem volt, már csak kidőlés. Viszont ránéztem a kertre, s azt mondtam: megérte!
S mikor már mozdulni sem tudtam, sem kiegyenesedni rám néztek a barna szemek. A könyörgő szemek. Hajolni kellett, simogatni, sokat simogatni, dobálni, labdázni. Utána már csak azt kívántam a beígért vendég ma ne jöjjön el, jöjjön bármikor, csak ma ne, most ne!!!
A kívánság meghallgattatott, pedig, hogy vártam, hogy készültem.
S mostanában oly sokat mondom: egy fenékkel csak egy lovat lehet megülni. Ma sok lovon ültem ezzel az egy fenékkel.
S egy búcsúmondat: ég az arcom, megkapta a Nap. Oly szép volt ez a nap, nem is vettem észre, hogy tavasz lett. Hogy korán világosodik, később nyugszik le a Nap. Valahogy elmaradt mindez mellettem, másra figyeltem.
Beragyogott mindent, a kertet, a fákat, a bokrokat, meleg volt, átmelegített, túlmelegített. Így volt szép.
(Sokakat olvastam, képtelen vagyok hozzászólni, mára ennyi telt tőlem.)
2014. március 12., szerda
2014. március 11., kedd
Ki lesz a győztes?
Ezt nézzétek meg, döbbenetes! Amúgy körbeküldős. Türelem, technika, összevágás, lehet, hogy több alkalommal vették fel. A lényeg az eredmény.
folyt.
"Egy kis kertet szerettem volna. Nem lett meg. …- végül is
embereket gyűjtöttem helyette, barátokat." Török Sándor
Emlékezés. Kert helyett kövek, amik embereket idéznek. Mindegyik kő egy-egy ember, egy-egy történet. Telve emberséggel, szeretettel. Én Kököjszit és Bobojszát ismertem tőle, még az "átkosban" a rövidített változatot, aztán polcokra került a teljes kiadás is. Kíváncsi voltam az íróra, ki ő, honnan jött, mit mondhat még? Íme két mondat, csak úgy.
"Kis lábnyoma ma is megvan a szívemben.
Hozzásimult a szívem. s egy kívánság:
Makacsul tartja magát szenttelen életemben a kívánság, hogy
azért mégis… értsenek meg engem."
Még olvasom a könyvet, de úgy éreztem meg kell osztanom sokakkal.
S hogy a bevezető gondolat ne maradjon egyedül, folytatom:
„Emlékezni fontos. Minél többre, minél messzebbre és minél
pontosabban… Kísérletezni kell a minél teljesebb emlékképekre. Jöjjön a hang
is… az van jelen másodsorban…. A kép az szinte magától bejön, alig kell
alkotóan hozzányúlni, a hangon már dolgozni kell, az illat felidézése hozzá még
nehezebb, s hogy az adott pillanatban milyen íz foglalkoztatta a vonatkozó
érzékszerveket, vagy éppen hogy a tapintás mit hozott a tudatomba – ez már igen
nehéz.
Egy-egy eseményt jól tud idézni egyetlen szó is. Este az
ember az aznapi élményeket megírja
négy-öt sorban… a hét végén elolvassa, maga elé képzeli az
eseményeket, és aláhúzza azt, ami a hét
történéseiből még jelentékenyebben foglalkoztatja. A hónap végén megnézi csak az aláhúzottakat,
s ami még mindig eleven, azt másodszor is aláhúzza. Az év végén megvizsgálja a
kétszer aláhúzottakat - és íme, alig van mit harmadszor is aláhúzni.
Ami januárban netalán könnyeket fakasztott, az decemberben
már nem hat vagy másképpen hat. Be kell gyakorolni az emlékezéshez, hogy egy
kis törvényes, egészséges, - vagyis kézben tartott – tudathasadással kívülről
kell nézzem magamat, a történések
közepette ítélkezően önmagam felett.”
2014. március 10., hétfő
Keresd a Medvét!
Már a Medvesajtot a medvesajtos dobozban! Oly picike, úgy összement az évek során. Vagy csak nekem nem tűnt fel? Most olcsóbb, ezek szerint megkérik az árát!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)