Igazolt távollét

Kicsit elmaradtam a bejegyzésekkel, finoman szólva. Kicsit  össze is jöttek a dolgok. A megbeszélt unokákra vigyázás volt, ami korábban kezdődött a tervezettnél. Ilyenkor az 5 nap legalább tízet jelent, már a készülődésben, majd az elmaradások pótlásában. Ha ez utóbbira gondolok a tíz nap inkább 15. S akkor még keveset csináltam.

Szóval a kerttel elmaradtam, nagyon. Zsebi kevésbé, sajnos. Fekhelyet, vagy inkább kukkolóhelyet alakított ki magának letaposva mindent ami NEKI az útjában volt. Én legfeljebb agybajt kaptam tőle. Azt viszont megkaptam.

S most még itt ez a durva szél. Ami a távollétünkben egyszerűen letépte, s földhöz vágta a fél kaput.

S ami szép volt, útközben, nézzétek:

 Szeretet a fák fölött.

 Ezek mind M5 és M7-en készült fotók.

S a napi kedves:

Tobzódások

Nézzétek a varázsmogyorót, legalább 4-5 éves, de ilyent még nem produkált!

 S jöjjön a kikeleti bangita!

 

S a meglepetés, Mancókától vagy a tavaly szél által szétszórt magok? Inkább mindkettő, mert az orgona mögött nekem is meglepetés volt. Most már elmondhatom itt is lesz téltemető szőnyeg. Szeretem, szép, üde foltot alkotnak együtt: a primulák, téltemetők és a hunyorok. Tudom ez még kevés, a kezdet, de mégis mekkora öröm nekünk. S szerényen köztük: a hóvirág. (Utólag látom pár fotó ismétlődik korábbi bejegyzésből, akkor dupla az öröm.)

 

 

 S az elhanyagolhatatlan téli jázminok, több helyre ültetve. Azért ez a gazdag virágzás szerintem ennek az enyhe télnek az ajándéka. Szerintetek? 

  

  

S végül, csak csendben, azért ez a bolond időjárás az embernek sem használ. Vagy annak inkább nem használ. Az egészségemmel nem dicsekedhetek. Talán beáll egy szintre, s jönnek majd szebb napok is.

Ajánlom

Hóvirág az erdőn

Amikor még Február fagyos csizmái kopognak a hegyeken, s az öregedő tél önmagáról dúdol jeges nótákat a fenyőknek, lent a völgyekben megpuhul a szélhordta avar, és a mezőkön bogarászó varjak felnéznek a felhőkre, hogy valahonnan délről nem hoztak-e valami üzenetet.
Mert ilyenkor már van valami a levegőben, amitől elcsendesedik a fák orgonája, figyelve kihúzzák magukat az öreg bükkök, és a som rügyeit úgy csiklandozza valami belülről, hogy már alig férnek bőrükbe. Esténként puha köd leng a patakok ágya felett, különös vajúdó párát lehel a föld, amelytől megreszketnek az alvó lepkék bábbölcsőjükben, és álmosan fintorog a mókus meleg téli fészkében.
S ha felsüt a nap, nyújtózkodik az erdő. A fák korhadt ágakat dobnak le magukról, az utak kezdenek felszáradni, a szél a téli sziszegés helyett lágyabb suhogással fésüli az erdőt, s egy reggelen a bokrok alatt kinyitja ezer, fehér csillagszemét a hóvirág.

Fekete István - Az erdő ébredése  (részlet)

Bodzától hoztam 

 

A hétvége

 

 

 

 

 

 

 

Ezek már hóvirágkeresőben készült fotók. Az egy hét előttihez képest néhány szál, szóló szál hóvirágot találtunk. Tényleg csak párat. Ez volt a legnagyobb csoport.

 

S a szél újra csak fúj és fúj és fúj.Arról nem írtam, hogy szombaton metszegettem a tavalyi, őszi virágzók maradványait, a füveket, s próbáltam szétásni egyet. Az ásás nem sikerült, csak magamat nyírtam ki. A tegnapi séta is rezgett, aztán mégis győzött felettem a kíváncsíság. S nem győztem magam áldani miatta. Ott az erdőm úgy éreztem, ez már a tavasz. A természet éled, bomlik, színeződik. Változásban van.