Ahol ez az impozáns épület található kb.40 évvel ezelőtt napokat, órákat töltöttem el az akkor még kicsi gyermekeimmel. Volt két medence, öltöző épület, s pénztár, ott, mellette kabinok. Azóta nagyot fordult ott a világ. A két medence még megvan, épült köré barlangfürdő, kiépítették, szép lett, modern. Ami tetszett meghagyták az öreg fákat, s köréjük építkeztek, patináját adják a fürdőnek, ami 21. századi, s amit soha nem tudtunk elképzelni,hogy valaha megvalósul.(Értsd állandóan csak tolták felújítást, míg nem akadt valaki aki kézbe fogta a dolgok intézését.)
A fák alatt, mögött a régi medence sejlik. 40 éve ezek a fák még... azért szeretettel emlékezem azokra az időkre, akármilyen egyszerű világ volt is, akkor.
Kemping, ahol főleg külföldiek vannak, hollandok, németek, de az egész fürdőre jellemző. Vagy csak most, szezon után?
S nem utolsó sorban a Rácz Ponty étterem, igazi falusi vendéglő, a menüje is, viszont ízesen főznek. Egy halászlére minden évben -amikor megyünk a temetőbe- betérünk oda is. Már 5. éve, hogy nincs köztünk apám. Nagyon hiányzik, nagyon.
No és apám nyaralóját, pontosítok volt nyaralóját megnézem. Tudom, tudom, mit mászkálok oda vissza, de én ott sok napot töltöttem el, s nagyon szerettem ott, s vele lenni. Az ember lánya már csak ilyen.
Ez pedig sitkei nosztalgia és gyors fotó, mert itt is szeretek körülnézni, lenni, szeretem.