Tobzódva búcsúzó?

 

 

  

 

 

és megtörve a sárgákat, szobai ciklámen. S mert fillérekért vettem, leértékelve kiültettem a kertbe jó hónapja. Íme! A kérdés az:  ha jönnek a hidegek kiássam és becserepezve bevigyem? Még sosem volt ilyenem. Nem megérte megvenni?

 

S ő se maradjon le, óriásként. 

November köszöntése: köddel, esőpermettel

Első kosztos

"A" kiállítás

A fotókiállításról írt bejegyzésben egy meghívóval köszöntem el. Megnéztük a kiállítást. Nagyon válogatott a fotóanyag, gazdag kiállítás egy magtárból kialakított kiállítótérben. Remélem azért némi ízelítőt tudok adni belőle. Innen kilépve jöttek az aranyló fények. Egyik varázslatból estem, estnük a másikba.

 A fotók világa némi elbolondítással

Innen indult, vagy inkább ezzel.

Könyv, amit magamtól nem vettem volna le a polcról

Vagy ki tudja? Aki a kezembe adta mégis levette, hazahozta, odaadta. Rákérdeztem tudja-e
milyen könyvet adott? igen, ezért hozta haza. Akkor már jól benne voltam a könyvben.

Aranyba öltözötten

 

Ahogy a múzeumból kiléptünk ragyogott minden. Aranyban a fák lombja, s aranyban a koronák. Néztem, hogy mit is látok? Közelebb mentem. S íme! Szentháromság szobor, Nagykanizsa:

"A barokk stílusú szoborcsoportot Inkey Boldizsár- Kanizsa földesura graz-i mesterekkel faragtatta 1758-ban.

Középen magasba emelkedik a Szentháromság csoportja, a tartóoszlop alján egy kecses Mária-szobor látható, s mindezt körülveszi Szent Antal, Szent László király, Szent István király, Szent Imre herceg és Keresztelő Szent János szobra." forrás

 

 

 

 

 

 

Halottak emlékezete

Tompa Mihály: Halottak emlékezete
 

Hull a levél... a tarlott őszi tájak
Szebb napjaikra nézni intenek;
Szeretetben kik vélünk egy valának:
Feledjük-e, midőn már nincsenek?!

Jertek, jertek! s hulló lomb közepett

Üljünk meg a bús emlék-ünnepet!

 

Ugy elmerül szivünk a földiekben...!
Hű lenni a méltó búhoz nem ért;
Oh, a fátyol mi könnyen hátralebben,
Melyet köténk az elveszettekért!

Hogy sirjokon mécs, szemükben köny ég

Legyen ez a nap az övék.... övék....!

 

Mienk is ez! emlékben, fájdalomban
Ugyan mienk! kik élvén hányatunk!
- Csak addig zúg a lomb, mig a galyon van, -
A holtaknál nincs a mi bánatunk!

De jól van így....! a búban, könyeken:

Kiért bú s köny van, nekünk megjelen!

 

Itt a szülő, hű karjai kitárvák,
A szeretett férj haza látogat!
Ne sirjatok, szegény rongyfedte árvák!
Ifjú özvegy, vetkezd le gyászodat!

Kis magzatim! hát visszatértetek....?

Oh mint vérzett, fájt szívem értetek!

 

A hős ifjú koszorúval, sebekkel,
A test-halomból délcegen kilép;
Jön a testvér, barát s a mátka; felkel
Ki elveszett, s nem tudni hol? mikép?

Meghalni a sors akit hova vitt:

Föld és tenger kiadja holtait.

 

Körülfognak vigasztaló beszéddel:
A cél, az út mind egymáshoz vezet!
Nem foszlik még az ábránd rajza széjjel,
S erős hit ver szivünkben gyökeret.

Mint a virág kelyhébe' titkosan,

Illat s szirom közt a gyümölcs fogan.

 

S enyhűl a bú, szivünk nem nyomja kétség,
Mi jól értünk az elhunytak felől!
Az örömért, mely vélök érte végét:
Örökségünk remény, remény te löl!

A téli napnak, - távol szertelen, -

Melege megfogy, tündöklése nem!

 

A hűségnek nem veszhet el jutalma,
S szivnek, kit a sors összevissza-zúz;
Pálmánkért a hit menny felé utalva:
Nem lenne csak sirunkig kalauz?

A vágy jobbat lel, mert jobbat keres;

Még ez a köny is szebb létért kezes!

 

Pihejetek hát hívek, jók, szerettek!
S kiknek a föld keservvel fizete;
Hull a levél... de az emlékezetnek
Örök-zölden mosolyog ligete.

Hull a levél;....alvó félben az élet...

Boldog, boldog... ki tudja, még se félhet!

S a halál és pusztulás közepett:

Uj életnek szentelhet ünnepet!

 forrás

 

 

A szemmel láthatóan régi sírnál ki üzenhetett kinek?