Régi kedvenc

Szabó Magda: Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák, 

és felrettentik lombjukon a csöndet, 

a síró felhők halkan rád köszönnek, 

fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep, 

a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják, 

minden vízen feszülnek a vitorlák, 

torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák, 

álmos virágok kelyhüket kitátják, 

az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják, 

az Óra összecsukja csöndbe szárnyát, 

lábadhoz ejti arcát s szendereg.

S aki felhívta rá ismét a figyelmem: http://czenema.blogspot.hu/2017/10/a-het-verse-szabo-magda-szonett.html

Tetszik

forrás

Olvasol egy blogbejegyzést, aztán egy másikat. Egymásra találnak. Lehet, hogy csak nálam? Akkor is, oly jellemző, szellemes. 

Már százszor jártunk itt,

 

 

 de mindig új arcát mutatja a tó és környéke.

 Kacsáink.

 Nem a Szent Anna tó!

 

 A másik partról.

 Itt jutott eszembe Weöres Sándor verse a három falevélről.

 A szelek dolgoztak a tó körül, itt éppen egy fát döntöttek rá az útra. S nem ez volt az egyetlen ki- és le- és eldőlt fa.

 A kedvenc fotóm!

 S akkor megjelentek a gombák. Egyediek, csoportosak, kicsik és nagyok, kucsmásak és kalaposak, mesebeliek és valóságosak. Kibújók és elbújók. S szerintem nem ehetők. Viszont csodaszépek
.

 

 Régi ismerős.

 

 E fák közt, alatt féltem. Az ágaik súrlódtak a szélben, furcsa, sejtelmes hangot adtak. Nem örültem volna, ha  a nyakunkba borulnak.

 Fények az erdőben, fények a tavon.

 A halál után is lehet új élet. Íme!

Búcsúzás.

Alohának

Vajon hány ember szeretetét kell élveznünk ahhoz, hogy boldogok legyünk? Kettő? Öt? Tíz? Vagy elég egyetlenegy is? Az az egy, aki képes minket láthatóvá tenni. Aki feloldja bennünk a félelmet. Aki életünknek értelmet ad. Jan-Philipp Sendker  

Mikor keresgéltem, rátaláltam, te jutottál eszembe. Tán azért, mert szeretsz hozni te is gondolatokat. Fogadd szeretettel. 

Egy bájos film

Nathalie második élete

Kedves, szerethető, emberi, s a főszereplő is régi kedvenc. Igazából  az idézet forrását kezdtem el keresni. Így találtam rá a könyvre, amit nem leltem meg a könyvtárban, de emlékeztem, hogy filmen látható. Íme meglett.

Avarégetés

Bújócskát játszik a köddel a füst, aggat a fákra téli ruhákat, kék láng lobban parázson, mögötte árnyak lopakodnak.

 Balog Gábor forrás: http://csataloo.blogspot.hu/2011/02/avaregetes.html

Belevesztem a füstbe, a tekergésébe, az alkonyba. Közben a tűz is életre kelt, majd csendesedett, aztán ismét lángra kapott. Szellő jött, csavart egyet a füstön, majd tovalebbent. Kitárulkozott a kert, mindig más-más oldala, zúga, a távoli ház, fák, a villanyoszlopok. Az élő és az élettelen. Aztán elengedett a látvány, befelé indultam, s még egyszer visszanéztem. Az alkonytól vagy a tűz erősödésétől a füst is jobban terült, vagy csak a pára kezdett előjönni? Vagy csak elkísért, s utamra engedett-küldött, mintegy búcsúzóul?