Nem elvesszünk, hanem elvesszünk, értitek ugye? Van egy blog, ahol -ahová bárki küldhet fotót egy olyan házról, ami teszik neki, ami akár álmai háza is lehetne. Íme a legújabb. Ránéztem, s elvesztem benne én is.
Mi is kellett ehhez?
A ház régebben épült, látszik a megjelenésén, a nyílászárókon. Története van. Nagysága, ahogy mondanák emberi léptékű. Fehér. Ez tisztaságot jelent, egyben emlékeztet a régi falusi házakra, azok többnyire meszeltek, fehérek voltak. Hoz magával némi nosztalgiát. Előtte utak összeérnek, a zöld fű és a virágzó gyümölcsfa. Valami melegséggel töltik el az ember szívét. Otthonosság érzete, új kezdet.
Mit is sugall? Története van, melegséget, otthonosságot, békét, nyugalmat ígér. Valami békebeli hangulatot.
Nekem ezt mesélte. S nektek?
2017. április 8., szombat
A kert színeváltozásai
Nagyon féltem a csupasz kerttől, amikor az ősszel kivágtuk a tujákat. A be-és átlátás most is zavar. Valami takaráson gondolkodunk. Viszont így, most kinyílt a táj. A kertvégi erdő, a kertek fái, növényei a kert látványának részeivé váltak. Az este szemerkélő esőben fotóztam. A múltkori sárga-vörös árnyalatokat a fehér vette váltotta fel. Közel és távol.
Nyílásra várva.
Diófa levelek (lesznek)
2017. április 7., péntek
Csendben érkezett
Nem volt szél, nem volt mennydörgés, semmi csapkolódás, semmi figyelemfelkeltés. Jött ebéd körül, körülnézett, elment. Aztán visszatért, felmérte a terepet. Láthatta, hogy száraz minden, várja a föld, a növények, a kert. Kicsit bepróbálkozott, s ismét elment. Valami most sem hagyhatta békén, ismét visszatért, most már erőteljesebben mutatta meg magát. Aztán megérezte a természet örömét, a föld sóhaját, a kert fellélegzését, s úgy döntött: marad. Most sem erőszakos, csendes, szemerkélő, de itt van, jelen van, köztünk van. Ő, a tavaszi eső!!!!A nagyon várt.
2017. április 6., csütörtök
Mi mindig
Reményik Sándor: Mi mindíg búcsuzunk
Mondom néktek: mi mindíg búcsuzunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Az éjtől reggel, a nappaltól este,
A színektől, ha szürke por belepte,
A csöndtől, mikor hang zavarta fel,
A hangtól, mikor csendbe halkul el,
Minden szótól, amit kimond a szánk,
Minden mosolytól, mely sugárzott ránk,
Minden sebtől, mely fájt és égetett,
Minden képtől, mely belénk mélyedett,
Az álmainktól, mik nem teljesültek,
A lángjainktól, mik lassan kihűltek,
A tűnő tájtól, mit vonatról láttunk,
A kemény rögtől, min megállt a lábunk.
Mert nincs napkelte kettő, ugyanaz,
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
Mert minden csönd más, – minden könny, – vigasz,
Elfut a perc, az örök Idő várja,
Lelkünk, mint fehér kendő, leng utána,
Sokszor könnyünk se hull, szívünk se fáj.
Hidegen hagy az elhagyott táj, –
Hogy eltemettük: róla nem tudunk.
És mégis mondom néktek:
Valamitől mi mindíg búcsuzunk.
2017. április 5., szerda
Amikor egy filmről egyetlen mondat juttatja eszedbe, hogy valamikor láttad már
Szereti Ön Brahmsot?
Parádés szereposztás, szerelem, szenvedély, magány. Mikor döntünk vagy választunk jól? Van rá esélyünk?
Parádés szereposztás, szerelem, szenvedély, magány. Mikor döntünk vagy választunk jól? Van rá esélyünk?
Tavaszi zsongás
Senkit ne tévesszen meg a bejegyzés címe, nem a természetről írok. Felpezsdült a falu. Autók jönnek, autók mennek. Ismeretlenek lepték el a települést, bekiabálnak a kapukon, viszik amit találnak. Már, ha megfelel, ha belefér az autójukba. Kiürülnek a pincék, padlásterek, megtelnek a házak előtti szabad területek. szabad a rablás.
Lomtalanítás van. Megszabadul ki-ki saját lomjaitól, megszabadulnak egy elmúlt élettől. Pár házzal odébb lakott és élt M. néni. Nem jártam nála, beszélgetésekből és az állatai révén ismertem. (Egy-egy kutya, macska hálás téma az ismerkedéshez.) Levágták mindkét lábát, a rokonok s valaki a faluból gondozta. Ő meg a macskákat, vagy inkább a macskák hozták el neki a szeretetet és a ragaszkodást. Székhez kötött életébe egy kis melegséget. Aztán jött egy kis agyvérzés, epeműtét, idős otthon és az élet elhozta neki a halált. Úgy kellene írnom, hogy a megváltást?
Most kipakolva a háza, a háza mellett egy élet. A bútorok igen, használati tárgyak nem annyira, azokat elvihették már? A bútorok mesélnek. Mesélnek a korról, amikor vásárolták őket. Modernek, nem a szokásos falusiak, nem az ötvenes évekbeli kombinált, nem varia bútor. Hetvenes évek? Valószínű. Mindegy is, kint végezték, hogy a kiürült házából (kockaház) az örökösök egy új és modern házat bővíthessenek, építhessenek, új és modern bútorokkal.
A cicája pedig átköltözött a szomszéd melléképületébe.Nem találja ott már a helyét? Már nem kell? M. néni halála után is hagytak neki az örökösök száraz eledelt, s etette a néni gondozója. Vagy az már nem az ő otthona? Azt mondják pedig, hogy a macskák a házhoz ragaszkodnak. Sokáig siratta macskaszerető, simogató és kényeztető gazdáját, még hónapokkal a halála után is.
Szóval autók jönnek-mennek. Már megérkeztek a hivatalos szállító autók is, hogy a senkinek, -értsd lomisoknak- sem kellő lomokat elszállítsák. Elcsitul a nyüzsgés, elcsendesül a falu, visszaáll a megszokott élet. Csak a kutyák tutulnak. Vajon miért? A kertek alatti erdős részen, részre betévedt egy gyönyörű Golden Retviever. Villanypásztor őrzi ott nyájat, már amikor kint vannak. Nem találja a kiutat, vagy találja, de az áram visszatartja. A mi kutyáink látják, érzik, ugatják. Mi lesz a sorsa? Vagy inkább mi a sorsa? Senkinek nem hiányzik? Senki nem keresi? Vagy kitették, s szegény erre próbált hazatalálni?
Az idő pedig kínlódik. Kínlódik, mert esni nem tud. Az este akkora felhők voltak, szinte sötétkék, sötétszürke takaró fedte le a földet. Valahol máshol szabadultak meg a bennük lévő víztől. Mi pedig ki-kimegyünk a ház relé, kémleljük az eget, mondjuk az esőváró mondókát, esőt próbálunk varázsolni. Hátha elhozza nekünk, a földnek, a növényeknek. Az esőt, a megváltást.
Lomtalanítás van. Megszabadul ki-ki saját lomjaitól, megszabadulnak egy elmúlt élettől. Pár házzal odébb lakott és élt M. néni. Nem jártam nála, beszélgetésekből és az állatai révén ismertem. (Egy-egy kutya, macska hálás téma az ismerkedéshez.) Levágták mindkét lábát, a rokonok s valaki a faluból gondozta. Ő meg a macskákat, vagy inkább a macskák hozták el neki a szeretetet és a ragaszkodást. Székhez kötött életébe egy kis melegséget. Aztán jött egy kis agyvérzés, epeműtét, idős otthon és az élet elhozta neki a halált. Úgy kellene írnom, hogy a megváltást?
Most kipakolva a háza, a háza mellett egy élet. A bútorok igen, használati tárgyak nem annyira, azokat elvihették már? A bútorok mesélnek. Mesélnek a korról, amikor vásárolták őket. Modernek, nem a szokásos falusiak, nem az ötvenes évekbeli kombinált, nem varia bútor. Hetvenes évek? Valószínű. Mindegy is, kint végezték, hogy a kiürült házából (kockaház) az örökösök egy új és modern házat bővíthessenek, építhessenek, új és modern bútorokkal.
A cicája pedig átköltözött a szomszéd melléképületébe.Nem találja ott már a helyét? Már nem kell? M. néni halála után is hagytak neki az örökösök száraz eledelt, s etette a néni gondozója. Vagy az már nem az ő otthona? Azt mondják pedig, hogy a macskák a házhoz ragaszkodnak. Sokáig siratta macskaszerető, simogató és kényeztető gazdáját, még hónapokkal a halála után is.
Szóval autók jönnek-mennek. Már megérkeztek a hivatalos szállító autók is, hogy a senkinek, -értsd lomisoknak- sem kellő lomokat elszállítsák. Elcsitul a nyüzsgés, elcsendesül a falu, visszaáll a megszokott élet. Csak a kutyák tutulnak. Vajon miért? A kertek alatti erdős részen, részre betévedt egy gyönyörű Golden Retviever. Villanypásztor őrzi ott nyájat, már amikor kint vannak. Nem találja a kiutat, vagy találja, de az áram visszatartja. A mi kutyáink látják, érzik, ugatják. Mi lesz a sorsa? Vagy inkább mi a sorsa? Senkinek nem hiányzik? Senki nem keresi? Vagy kitették, s szegény erre próbált hazatalálni?
Az idő pedig kínlódik. Kínlódik, mert esni nem tud. Az este akkora felhők voltak, szinte sötétkék, sötétszürke takaró fedte le a földet. Valahol máshol szabadultak meg a bennük lévő víztől. Mi pedig ki-kimegyünk a ház relé, kémleljük az eget, mondjuk az esőváró mondókát, esőt próbálunk varázsolni. Hátha elhozza nekünk, a földnek, a növényeknek. Az esőt, a megváltást.
2017. április 3., hétfő
Reggel hatkor felkeltem,
hogy a könyvem olvashassam. Még mindig nem jutottam hozzá.
Eső helyett, ma délután
most megyek lefekszem, legalább egy kicsit.
Eső helyett, ma délután
most megyek lefekszem, legalább egy kicsit.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)