Akik szerették, azoknak

EP emlékfilm

Aki á-t mond,

mondjon b-t is. Apámról jelentették meg ezt a nekrológot .

Most találtam rá, véletlenül. Mikor jobbkor, mint Halottak napján. Ha már a vele készült riportot közreadtam megmutatom ezt is. Amúgy is nyilvános. Büszke vagyok rá.

"Van egy hely, ahol megcsöndesül a szél, ahol halkabban kopácsol a harkály, ahol a juharfák nesztelen engedik el leveleiket, a szarka nem rikácsol, a rigók puhán lebbennek tova a keresztekről, röptük, mint a bársony.

Ez a hely egy kis falusi temető.

Jó itt elengedni, szállni hagyni a gondolatokat. A gyertyák lángját elfújja a szél, egyetlen bátor kis láng állja a, minél nagyobb a fuvallat, annál vidámabban ég. Mindig van egyetlen bátor kis láng…"

Az idézetet nem tudom ki írta, valahonnan másoltam, forrás nélkül. Ma egész nap kerülgettem, nem tudtam kihagyni, hogy ide ne hozzam. 

 

Rendbontók

 Az almafánk tele van virágokkal...

A körömvirág elvirágzott virágjának "gyermekei". Ez a jelenség lehet, hogy ismert, nekem új.

Új tavat fedeztünk fel, lehet hogy a legszebb ruhájában?

 

 

Bolond az ember,

amikor egy-egy könyvet olvasva, filmet nézve annyira beleéli magát. Tudja, hogy regény, hogy film, s mégis. Én is ilyen bolond vagyok. A Forgószelet egy darab után abbahagytam, s nem tudom rászánni magam a folytatásra. Hitchcock tudott rendezni. Erre kezembe kerül egy valamennyire hasonló témájú könyv.

Letettem, aggódtam, szétizgultam magam, s bevallom a történelmi háttere nagyon kikészített. Vagyis leginkább az, az emberek helyzetébe éltem bele magam. Szörnyű volt. Sok újat nem írt, amit már nem tudhattunk volna, de így szembesítve, nehéz volt továbblapozni - nekem. Nekem, aki még az Oscar díjas film megnézésére sem mertem vállalkozni. Végül a történet pozitív fordulatot vesz, a főhős nagyot változik. S nem utolsó sorban írója építész, némi építészettörténeti ismereteket is kaptam.

Kalandregény? Történelmi regény? Kémregény? Vagy ezekre épülően egészen új műfajt hoz létre a szerző? Akinek felkeltettem az érdeklődését olvassa el. Szerintem nem bánja meg. (Erről már csak zárójelben írok: az embersége! Pedig lehet, ezt kellett volna nagy betűkkel leírnom.)

S akkor most jöjjenek a vándormadarak!

...még mindig

 

Borongós, szürke őszben indultunk Zsebit sétáltatni, s persze magunkat is. Aztán kezdett kisütni a nap. Átvilágított az erdőt, az amúgy is színes lombokat.  S mondtuk, igen, ezért kellett útra kelnünk. Hogy az élmény még szebb, még sejtelmesebb, még maradandóbb legyen. (Persze volt aki a póráz nélküli rohangálást élvezte.)

Vándormadarak jöttek, vándormadarak mentek

 

 Nagyítom a fotókat, s ki is vágtam hogy az összetartások széthúzások láthatók legyenek. Messze voltak, magasan, inkább a hangjuk sejtette merre vannak. Vakon fotóztam. Hangjuk alapján darvak lehettek.

 

 

Ezek ráadásfotók, mert szeretem.

Bár ezen is láthatók még, nagyítva.