amikor egy-egy könyvet olvasva, filmet nézve annyira beleéli magát. Tudja, hogy regény, hogy film, s mégis. Én is ilyen bolond vagyok. A Forgószelet egy darab után abbahagytam, s nem tudom rászánni magam a folytatásra. Hitchcock tudott rendezni. Erre kezembe kerül egy valamennyire hasonló témájú könyv.
Letettem, aggódtam, szétizgultam magam, s bevallom a történelmi háttere nagyon kikészített. Vagyis leginkább az, az emberek helyzetébe éltem bele magam. Szörnyű volt. Sok újat nem írt, amit már nem tudhattunk volna, de így szembesítve, nehéz volt továbblapozni - nekem. Nekem, aki még az Oscar díjas film megnézésére sem mertem vállalkozni. Végül a történet pozitív fordulatot vesz, a főhős nagyot változik. S nem utolsó sorban írója építész, némi építészettörténeti ismereteket is kaptam.
Kalandregény? Történelmi regény? Kémregény? Vagy ezekre épülően egészen új műfajt hoz létre a szerző? Akinek felkeltettem az érdeklődését olvassa el. Szerintem nem bánja meg. (Erről már csak zárójelben írok: az embersége! Pedig lehet, ezt kellett volna nagy betűkkel leírnom.)
S akkor most jöjjenek a vándormadarak!
2016. október 31., hétfő
...még mindig
Borongós, szürke őszben indultunk Zsebit sétáltatni, s persze magunkat is. Aztán kezdett kisütni a nap. Átvilágított az erdőt, az amúgy is színes lombokat. S mondtuk, igen, ezért kellett útra kelnünk. Hogy az élmény még szebb, még sejtelmesebb, még maradandóbb legyen. (Persze volt aki a póráz nélküli rohangálást élvezte.)
Vándormadarak jöttek, vándormadarak mentek
Nagyítom a fotókat, s ki is vágtam hogy az összetartások széthúzások láthatók legyenek. Messze voltak, magasan, inkább a hangjuk sejtette merre vannak. Vakon fotóztam. Hangjuk alapján darvak lehettek.
Ezek ráadásfotók, mert szeretem.
Bár ezen is láthatók még, nagyítva.
2016. október 29., szombat
Szép, szomorú találkozás
Egy főiskolára jártunk, ők alattunk egy évvel, s tényleg jó barátság volt köztünk, sokat beszélgettünk. Az ő hármasuk, meg én. S egyik barátunknak volt ő a nagy szerelme. Néha interneten váltottunk pár szót, de mivel nem használom a fészt, ez is múltidő. Több száz kilométerről érkezett hajdani barátnője sírjához. Felemlegettük, hogy hajszárításnál mindig eszünkbe jut ő. (Akkor és "utolsó cseppként a pohárban", attól kapott agyvérzést, ami elvitte, fiatalon, negyven sem volt még. Számára pótolhatatlan barátnő veszett el. Számomra pedig egy beszélgetőtárs a munkahelyemre járó pedagógusok közül, akivel nagyon jól megértettük egymást.) Másik emlegetettünk az ő volt szerelme, aki 56 évesen kapott agyvérzést a ház legkisebb helyiségében, miközben kétéves kislánya fogadta a hazatérő anyát, hogy a csúnya apa nem szól hozzám... Persze másról is szó esett.
A szeretettankomat jó időre feltöltötte ez a találkozás.
Emlékezés Loncira
Lonci volt az első macska, akit macskaúr halála után megsimogattam. Barátnőm úgy mesélte mindig hófehér vagy hozzá hasonló szürke kiscicái születtek. Szerettem volna legalább egyet, aki őrá hasonlít. Nem jött össze, de lett Cirnyó és Korom. Utóbbi másfél év után tűnt el. Világéletében csavargó volt. Amilyen félénk volt egyébként.
A testvérek: Korom és Cirnyó anyjukkal
Lonci és Cirnyó
A búcsúszoptatás, aztán elhoztuk magunkkal. Akkora cirkuszt csinált a macskahordozóban, azt mondtam nekem többé nem lesz macskám. A szívem szakadt meg érte. Másnap reggel már nyolcasozott a lábunk körül, azóta a mi macskánk.
Most Loncitól búcsúzunk, elment az örök vadászmezőkre egerészni.
2016. október 28., péntek
Miután egész éjszaka
egerésztem, most hogy hazatértem, előbb alaposan tájékozódóm a konyhaasztalon, mielőtt lefeküdnék, s eltölteném jól megérdemelt pihenésem. Biztos, a mi biztos. Hátha innen is leesik valami. (Legfeljebb én a székről, ha a gazdát olyan kedvemben találom. Pedig én igazán, de igazán csak tájékozódni ugrottam fel a székre.)
Miket nem találnak ki?! Régebben már megmutattam,
most ismét rátaláltam. Fantázia, pénz, pénz, s megfelelő építészek. S nem utolsó sorban bevállalás, én nagyon megkedveltem.
Ezt pedig ma láttam. ..
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)