Diólevél fent, lent, mindenhol - ráadással

Változik az idő? Ma hulla vagyok. Azért kertészkedtem, gyűjtögettem, míg a szervezem azt nem mondta: elég!

Ezt a fotót csak azért, mert gyönyörűséges. Remélem nem vagyok elfogult. S szóljon meg bárki, nem tudtam kihagyni. Oly szépek!

A kommentekhez

Gyermekkoromból hoztam szavakat, mondásokat, amiket csak később értettem meg. Ha sokat csavarogtam mindig mondogatta nagyanyám: már megint összejártál ónát boronát. A borona még érthető lett volna, de mi az az óna? Évtizedek múltán esett le a tantusz: összejártam Tolnát, Baranyát.

A hokedli nálunk stokedli volt vagy fordítva? Hrabalt !!!! olvasva értettem meg bizonyos szófordulatokat, amelyek valószínű az utolsó háború katonai beszállásolásaikor keletkezhettek. Hogy ezek használatával nem voltak egyedül, ezek visszaköszöntek az ő írásaiból. Alaposan meg is lepődtem rajtuk. Most hirtelen nem tudom idézni, de akkor rájuk csodálkoztam: ezek innen jöttek?

Évekkel ezelőtt meséli a szomszédasszonyom, nősül a bátyja Szellőrincről. Kérdem tőle nem Szentlőrinc a település neve? Nem, nem. Pár nap után mondja, igazam volt. Ahogy kissé "tájiasan", vagy netán tájszólással mondták a település neve így hangzott.

Ma valahogy elvesztek, elvesznek azek a kifejezések, ízek. Marad a szleng, az erősen angolos kifejezések.  Csak közben hova lesz nyelvünk szépsége, ízessége?

"...titkos zörgéssel szaladtak a száraz, holt levelek."

 Fekete Istvánt idéztem.

Azt hiszem "favágító" (ahogy nagyanyámék nevezték) amit a fotón látunk. Egyszerű, ahogy a ház is mögötte. Régi, látszik a falazatán, valószínű vályog, vagy ahogy errefelé készülnek: tömés. Boronafalú.  A kopás azt mutatja régen nyúltak hozzá. Nincs beton út a fal mellett, ezt régen döngölt földből készítették. Valószínű gyermekkoromban jártam ilyen házak közt, házakban, vagy én is a hegyen, onnan jött fel az emlék. Nem hagyhattam fotózatlanul. S közben a szívem belesajdult, a gyermekkorom, a nagyszüleim, az ott töltött szünidők.

Elnézem nagyapám valahai fotóját. Az ő házuk előtt készült. Ez a ház nem fehér, nem szürke az aljzata. Érdekes ez a sárga szín engem állandóan kísér(t). Akkor ez innen jött? Drága jó nagyapám, de érdekes így évtizedek távlatából szembesülni a fotójával. Hogy szerettem. A múlt héten, amikor a temetőben voltunk meséltem is a férjemnek, hogy ahogy olvasom a sírokon a neveket, az ő hangján hallottam megnevezni őket. Amikor este megjött a tsz-ből, s mesélte az egész napját. (Tudatosan csak egy otthoni cséplés jut eszembe, aztán be kellett lépniük...) S esténként hallgatta a rádiót, ez volt a szórakozása. Azt sajnálom a családról nem kérdezgettem, ez csak az apai felmenőkről jött össze. Mikor olvasom egy cikkben, hogy valaki 3500 fős rokonságot szedett össze, de ha 350 fős, az sem kevés.

Honnan indultam? A száraz, holt levelektől.

Hallgatom a rádiót: Csodarabbik útja

Kb. 2008 körül járhattunk errefelé, északon, Mádon és környékén. Akkor még nem volt átgondolt tervezés, program,ok, csak egy csodálatosan felújított zsinagóga, a rabbiképző emlékező romjai. S a temető. Úgy látszik a fotózásra mégis érdemesnek tartottam.

 

  

 

 

 

  és a temető

 és néhány fotó  a településről. Ezek értékeket sejtettek, Örülök, hogy kihasználják ezeket, s közkinccsé teszik.

 Ez a ház, ha jól értettem egy másik rádióadásból ma borászat. Még romjaiban is szép volt.

S ami bennem felkeltette az érdeklődét e táj, a borászat és a zsidók iránt, akik e tájon éltek: 

Hazatérve

ez a látvány fogadott. 

A mályváim tele vannak virággal, újra kihajtottak. A kokárdák öntik a virágokat. Tavaly láttam fotókat, hogy növényeket tavasszal vágnak vissza, a hóval csodaszépen mutatnak. Erre várok én is. Remélem a hó is megtisztel minket. A bögrevirágon délután láttam,hogy tele van virágokkal! S az almafánkon ismét nyílik virág!!! Igaz termés még sosem volt rajta, de legalább sokszor virágzik. Tavasz óta harmadszor.

Az a dolgokhoz tartozik, hogy ma az eső előtt kitakarítottunk a diófa alatt. Elhordtuk a leveleket, kibéleltem velük a kamélia téli szállását, egy hordót. Tavaly is a diófalevelekkel takartam körbe azokat a növényeket, amelyeket óvni akartam, így tettem, teszek most is. Kertész rám szólt, ne tegyem. Semmi gond nem volt a levelekkel, tavasszal felszedtem, s elégettük őket. A jószándékhoz tatozik, hogy mindez ebéd előtt történt. Ebéd, pihenés, s mire két óra múlva visszatértünk mintha semmit sem tettünk volna. Igaz, közben feltámadt a szél. Lágyabb, melegebb, de mégis csak tette a dolgát. Bekerültek a székek, s követi majd őket az asztal is a diófa alól. Ahogy néztem az előrejelzést nem sokat üldögélhetünk már ott.

 Az oly sokszor mutatott kilátás őszi felhozatallal.

S a kert végéből ez a látvány fogadott tegnap délután. Nem pazar? Én imádom. Sokszor csak lesétálunk Zsebi kisasszonnyal a kert végébe, én gyönyörködöm, ő meg hajkurássza az egerésző macskákat.

Nagyon megfogott ez a kert

 

forrás