Oldalak

2016. július 5., kedd

Nagygéc, a Megmaradás Temploma


A falut az 1970-es árvíz után kiürítették, lakóit  a környező településekre áttelepítették. Voltak, akik távolabbra, esetleg külföldre is elköltöztek. Állítólag egyetlen néni nem volt hajlandó elmenni. 
Maradt a temploma, ami pusztult.

 
 Most felújították, lemásolták a már múzeumokba került bútorzatot, s régi szépségében mutatja magát. A Megmaradás Temploma lett.

 




 
 
 



 
 





 7


A mögé épült emlékparkban őshonos gyümölcsfákat ültettek el, s  200 darab emlékoszlop került felállításra. A  Kárpát medence településeit levélben keresték meg, hogy az emlékoszlopokra üzenetet küldjenek. Ezek elsősorban a határon túlról érkeztek.





 



A Nemzeti Emlékhely részei:

 
 A kilátótorony mögött látható a Megmaradás Háza vagy Magyarság Háza. "Az épület különleges építészeti megoldásokkal a születést és a halált jeleníti meg. Mindkettőt egy-egy kupola szimbolizálja. A belső kupola a születésé, a külső a halálé. Az épület tetején egy különleges fényfolyosó helyezkedik el, az újszülöttek a fénnyel érkeznek és a halottak a fénnyel távoznak.

Az épület tengelye megegyezik a nyári napforduló tengelyével. Az épület körül a hónapokat jelképező fák állnak.

A Megmaradás Háza arra is emlékeztet, hogy a nagygéciek soha nem adták fel a jövőjükbe vetett hitüket. A Megmaradás Könyvébe a látogatók is beírhatják üzeneteiket." forrás




  
 A látogatóközpont, ahol a megye első 4D mozija működik, s történeti emlékekkel találkozhatunk..



  A kilátótorony Makovecz Imre tervei alapján készült. A magyarság jövőjét és határtalanságát szimbolizálja.



Sírkövek a faluhoz vezető út mentéről.  Régen volt temető nyomai.


2016. július 4., hétfő

Lepkék

 Három nyári orgona van egymás mellett a szomszédban. Odamentem át fotózni. Telve vannak lepkékkel. A szomszédasszony szerint sokfélék is. A létszám napszakonként változó.  Én ezekkel találkoztam, éppen akkor, amikor ott jártam. Gyöngyházlepke?





Nappali pávaszem.





 A bíborkasvirág lepkéit nálunk fotóztam. Ha jól sejtem: bogáncslepke.


  


 S utoljára, de nem utolsó sorban a fehérek (citromlepkék?). Ők a levendulák és izsópok rajongói. S mióta készült a bejegyzés a lepkék megérkeztek a bíborkasokra hozzánk is teljes létszámban!!!!

S érdemes megnézni Magyarország lepkéit is, mennyit nem ismerünk közülük.  S ezek a fotók még 2013-ban Lendván, a várban készültek egy kiállításon. Itt hatalmas példányokat is láthattunk.  Vajon még áll a kiállítás? Mindig készülök Lendvára, a temetőjük miatt is.





2016. július 1., péntek

Esti zöldek, esti fényben


Füvet nyírunk tegnap óta, én a tologatóssal. Kinyír. Egyrészt csak ülök a kerti asztalnál, amikor úgy érzem, hogy eddig, s nem tovább, s nézek ki a fejemből. Másrészt látom a zöldeket, a fények változásait, s rohanok a fényképezőgépért. Tudom, százszor mutatott, legfeljebb a nyugvó nap hoz újat a színekben. Egy-egy sávba, a zöld bársonyába, a belógó lombokkal, a tisztást bevilágítva. Nekem kedvesek ezek a fotók.

 
 





 





Ez egy távoli fa, a kert alján, a zöldjei miatt hoztam.


Aztán  a nap, a kertajtónál a diófa lobjára sütve elköszön. Látjátok azt sárga virágfejecskét, ahogy világít?  Ő az.


2016. június 30., csütörtök

Rákaptam a filmjeire

Játszd újra




"hallani és fordul már a hallgatag virágok szára, jár a fény"


 Radnóti Miklós: Hajnali kert

Az alvó házból csöndesen
kijött a feleségem
egy könnyű felleg úszik ép
fölötte fenn az égen.

Mellém ül és a hajnali
nedves füvek most boldogan
felé sikongnak, hallani
és fordul már a hallgatag
virágok szára, jár a fény
s megvillan rajtuk néhol,
nesz támad itt, toll villan ott
s kakaska kukorékol.
Rigó pityeg választ s a kert
susogni kezd, minden bokor
alján apró fütty bujdokol,
kibomlik sok hűvös levél
a felfénylik itt egy szalmaszál
a fűben és két ág között
kis pókok fényes szála száll.

Ülünk a kertben, hallgatunk,
fejünk felett a nap kering
s lehelletével szárogatja
harmattól nedves vállainkat.


Próbáltam fotózni azt az ezüstcsillogást, azt a csillogó ezüsthidat/ezüstutat amit a kertbe vezető útról láttam visszafelé tekintve.



 
Aztán e sejtelmes csillogás, az áttetsző napfény továbbkísért a kertben is.


A kapor a szomszédé, de nem tudtam kihagyni ahogy a cseppecskék ott csillogtak a virágzatán..





Ez már unalomig fotózott, nekem kedves.



S már megjelentek az újak, kezd a kert átmenni a rózsaszínek árnyalataiba.