Csak jelentkezem!

Megjöttünk Szatmár-Beregből, laptop volt nálam, internet nem volt.

Az alábbi fotók a teljesség minimális igénye nélkül. Csodákat láttunk. Nekem csodák, de akik szintén ott jártak, számukra is csodákat.

S ahol laktunk:

Mindig vannak pillanatok,

amikor jókor kell lenni jó helyen. A múltkor reggel, mikor kinéztem az ajtón hatalmas madár hangzavar fogadott. Először nem is értettem mit hallok? Aztán folytatódott délelőtt biztosan, nézegettem a diófa ágai közé. Nagy barátkozás, mondhatni nagy szerelem részese voltam, avagy inkább kukkolója. Hát erről szólt az akkori délelőtt, ez volt madáréknál a nagy násznap.

Ma reggel ismét kimentem, a napokban már hiányoltam a madarakat. Azt hittem Cirnyó úrfi a tettes, de ő is nászügyekkel van elfoglalva, ahogy tépettségi állapotát elnézem. S ismét jókor voltam, jó helyen. Jöttek, meg-megpihentek a szerencsétlen, csapzott diófán, a harkály kopogtatott, aztán továbbreppentek. Mire fényképezőgéppel érkeztem ki, nyomuk sem volt. Viszont hírt adtak magukról: megvagyunk, csak most fészekügyekkel vagyunk elfoglalva. S ez így a  jó.

Ha már fényképezőgép a kezemben volt, átfutottam a kerten. Mutatom a fűzfát. Valami nem stimmelt vele. Rájöttem: van lombja, gyér, halványzöld levelekkel. Elfagyhatott?

 

   

 

Uralkodó fehérek? Tatárvirág teljes pompájában. Mondtam is, ha sejtem, hogy így beindul más helyre teszem át.

 A spirea, virágzás előtti pillanatokban.

  A rózsalonc

 Borbolya, maga a királykisasszony, a hódító.

 A hólyagvessző, virágpompában.

 A jezsámen, és 

 a kecskerágó társulva a juharnövendékkel és szellőrózsával nekem fontos, nagy látnivalót nem adnak még. (Nálunk minden kövekkel és náddal van körülvéve, "magasabb szempontok" miatt.)

Kikeleti bangita reggeli napfényben.  

Közben nyílni kezdenek a virágok is. A kokárdavirág, borzaskata, macskamenta. S beindult, azaz megnyílt a méhlegelő is. A 2 cm-es tőre visszavágott rózsa. Valahol olvastam, hát megtettem. Aztán megijedtem. Kár volt . Pompázik. S van egy szál, még évekkel ezelőtt volt búzavirág utóda. Érdekesek ezek a magok. Évekig nyugszanak, aztán egyszer csak szárba szökkennek.

S ezzel a sárga virággal kezdetét veszi a sárga virágok megjelenése. A napfényt, a meleget, a nyarat hozzák magukkal. Imádom őket.

Szösszenetek

 

  Pár napos adósság a körtefa virága. Nem tévedés, két napja fotóztam, s nem egy virág van rajta.

A sindőkkel  a kerti fűszerkertet próbálja emberem körbekeríteni. Egyrészt volt egy csomó a háznál. Gondolkodtunk, mit kezdjünk vele? Másrészt a menták nagyon elengedték magukat, s a fűtől néha hozzá sem fért az ember a fűszerekhez, nagyon  tud oda befelé haladni.  Így jött az ötlet. Ma már nehezen ment a munka vele, felszáradt a föld, még a napokban a nedves földdel könnyebb volt birkózni.

Tegnap ismét meghallgattam a riportot. Nem a pletykaság része érdekelt. A gondolkodása, ahogy kezelte, ahogy elintézték, s intéznek el másokat is. Ember, produktum nem számít, tollhúzás, hány éves, milyenek a körülményei, milyen szakember?  Lényegtelen. Később kapcsolnak, mit léptek. Ki mit vállal be? Gyáva, aki bevállalja helyette? A műsort végtelenül sajnálom. Nagyon ritkán néztem, nincs tv-nk, de akkor örültem, hogy láthatom. Láthatóan lubickolt, úszott a műsorral. Nem vezette, együtt élt vele, benne volt. Sajnálom az utódot, aki biztosan jó szakember, csak más, s máig görcsös még, mesterkélt, vagy egyszerűen elengedi a vendégeit. Egy rászabott műsorban biztos jól szerepelne.(Néha megkeresem a neten, kíváncsi vagyok mi történik.)

Tetszik a riportalany  tartása, ahogy keresi a helyét, ahogy tisztában van az értékeivel, hol tudná a legtöbbet adni abból amihez a legjobban ért. Kívánom, hogy minden nézője örömére megtalálja ezt.

Innen jutott eszembe a ma délelőtti rádióműsort hallgatva a bevállalás. Hölgy, feladta munkáját, kiköltözött A városból, kertészkedik. Szereti. Vállalta önmagát. Vállalta a vállalása következményeit. Mert önmaga lenni. Mennyit küzdöttem vele évtizedekig, hogy megfeleljek.  Hogy elfogadjanak, hogy szeressenek. Aztán, mert nem  ment, vagy belém rúgtak befordultam. Egy idő múlva már a magam útját próbáltam járni. Önzőnek lettem kikiáltva. Lehet, hogy mások szemében az voltam, sosem értették, ha magamra számíthatok, milyen legyek? 

Levendulák. Metszés. Néztem filmet, elkaptam tavasszal néhány tövet, visszametszettem őket. (S benne volt az is, hogy egy éve, április végén Alsópetényben hasonlóan visszametszve várták a jobb sorsukat a Lenvendula Vendégház kertjében az ottani levendulák.)

 

 

Ez már korábbi felvétel a netről, nyári, virágzási időszakából a kertnek. Tehát belevágtam a metszésbe, volt előttem példa.

Igen ám, de metszeni is tudni kell. Végül is a 9 tőből egy nem tért magához, egy nem igazán, a többi ragyogó, friss hajtásokat hozott, telve bimbókkal. Tehát mégis csak be kellett vállalni ezt a radikális visszametszést.S a tanulság a jövőre nézve: a meddig is metsszünk vissza?!

Kávé, capuccino hármasban

 

Sütit is hoztam mellé. Egészségünkre!

Orsival

Csatlakozom melléd egy kávé erejéig. Sokáig válogattam melyiket is igyam? Ezt sikerült. Szeretek kávé után egy kis édességet.

a
Cirnyó is csatlakozott. Nem tudja eldönteni az ölemben folytassa  napot vagy a plédjén?

 

Ezt pedig csak úgy, ráadásnak a tegnap estéről.

Ajánlom, ha még nem találkoztatok vele

A gondolkodása miatt,

 s még írhatnék mást is. Jó volt őket hallgatni.

Tegnap délután kiütöttem magam

Elég hamar felkapom a vizet, nehezen tudok lecsillapodni. Tegnap ok is került hozzá: a bejárati ajtó előtti kilépő két oldalán, a sarkon van valami sárga, magas, dáliaszerű évelőnk. Helyes, nincs gond vele. A bal oldalon csenevész volt, egy talajtakaró ránőtt. Napokig ügyködtem vele, hogy helye és levegője legyen, gaztalanítottam, füvetlenítettem, némi átültetést is tettem velük, hogy egyformán dúsak legyenek.

S akkor... jött a fűnyíróval emberem, s elegáns mozdulattal áttolta rajta. Még most is remegek, ha eszembe jut. Persze, hogy elkerítettem magam. Hogy odalett a délutánom. S miért kell ennyire felszívni magam. Hát miért? Nem is értem.

forrás