Amikor

 (egy ékszerdoboz) városba érkezel (ahol már nagyon sokszor jártál, ahol minden szeglet emlékeket idéz), ahol 2-3 órát tudsz csak eltölteni, mérlegelned kell, mert nem tudod megragadni  a teljességet. Maradnak hangulatok, érzések, egy-egy szépség, érdekesség. Sétálsz, figyelsz, rácsodálkozol, felfedezel valami újat, újakat, amire eddig nem figyeltél.
 

Rájössz, s megérted, nem úgy ahogy Pécsi Gabriella írta egy versében "a becsukott ajtókat nyilván kell tartani", hanem a kinyitott ajtókra oda kell figyelni. Ezek nem  véletlenül maradtak nyitva, hanem mindegyik egy-egy csodát rejt, ha beléptél rajta.

Így jártam Kőszeggel. Kimaradt a vár a maga teljességében, kimaradtak múzeumok, elmaradt felmenetel a Kálváriához, amire esetelegesen gondoltam  a napot tervezve. Viszont találtam ezer kaput,

 kilincseket,

 

 kapualjakat, cégéreket,

csatornafedeleket,
 

 amiket elnézve (fotózva) felmerült az emberben mesélhetnék a város történetét is. Homlokzatokat, lepukkantakat, felújítottakat, mindegy milyenek voltak, valamit mutattak az eltelt századok szépségéből, emlékeiből, hangulatából.

Ősz volt a valóságban, ősz a házak színeiben. Hogy ezt a melegséget vihessük magunkkal.

 

Megkerestük az elhíresült zsinagógát, hogy éppen milyen állapotban találjuk? Láttam romjaiban, aztán tv filmen keresztül, amikor valakik a megmentésével próbálkoztak. Most ez a látvány fogadott:

Nem maradhatott ki a  "cögeráj", az Ottlik könyv "hőse", hogy ismét körbejárjam, fényképezhessem, s emlékezhessek. A könyvre,  az új intézmény régi dolgozóira, az itteni nyaralásokra.

S az idő el is szaladt, november van, akkor is, ha a bőrünk mást érzékel. (Bár itt az otthonihoz képest hűvösebb volt egész nap.) A nap hamarabb nyugszik, hamarabb sötétedik, s még hátra volt Velem és a Szent Vid-hegy s kápolnája. (Amikor is odaérve lemerült az elem is a fényképezőgépben. Végül is csak hangulatfotó kellett volna, mert az 5 évvel ezelőttit elővehetem, bár az kora tavaszi vagy éppen mínuszos tél végi volt. Érdekes, most a pluszoknak örvendezhetünk, akkor kifogtuk ott fent a mínuszokat, amik -nem számolva velük- megkeserítették az akkori napot.) A barna levélszőnyegen gázolva

 

 jutottunk el a kápolnához, a nap nyugodni készült, de még bágyatag fényével átvilágította, s átmelengette az amúgy is őszi színekbe öltözött tájat. S örültünk a mai napnak, hogy elindultunk, hogy ennyi szépségnek lehettünk részesei.

S még oly sok a csoda, a bemutatásra váró fotó, majd egyszer, máskor. S mindez csak három óra volt...

Ma

Kertünkből fotózva levélgyűjtés közben

Reggel van,

kinézek az ablakon. A szemben lévő házak mögött most kel a nap. Finoman bevilágítja a horizontot, még csak most jön fel. Hányszor elnéztem a városi, régi lakásom ablakából. (A lakás ablakából, aminek egyetlen hatalmas előnye volt: a csodálatos kilátás, a százszor fotózott napkelték, éveken és évszakokon keresztül.) Most is elnézem, s fotóznám is, ha nem lennének előttünk házak, s villanydrótok. A hangulat így is átjön.

S ahogy kel fel  a nap, elkezd körbejárni a szobában. Sárga fényben úsznak a komód díszei. (Apropó: díszek. Régen volt  egy-két régi korsóm, szilvás köcsög, aminek igazándiból nem ez a neve.  Aztán a szívem fájni kezdett a habán gyűjteményem után. Én itt, azok a lakásban maradtak. Próbaképp áttelepítettem ide néhányat. Nem találták a helyüket. Aztán fogtam magam, s csoportosítottam ezeket, most így együtt tömbben jól megvannak.)

Kellenek a gyűjtemények? Kellenek a tárgyak, díszek, párnák, szőnyegek körénk? Vagy bepakolunk bútorokat, s élünk köztük?  Nekem fontosak, szeretem ezeket, nekem melegséget adnak. Jó rájuk nézni, köztük lenni, főleg, ha az ember sok időt tölt az otthonában.

Mikor apám meghalt két dolgot kértem: a képet/festményt a falról, ez a gyermekkoromat jelentette. S a virágvázát. Emiatt. Most velem vannak, folytatásként, s hova kerülnek majd, ha én elmegyek? Jelentenek-e az utódoknak valamit? Amit nekem, azt nekik biztos nem, legfeljebb tárgyértékük lesz, ha lesz.

A reggel egyértelmű jele nálunk a magához tért, s ismét ölbemacska hazatérése az éjszakai vadászatból. (Miért nem csapatja ki a tökeit? kérdezte az állatorvos.) Elfogyasztja reggelijét, s most éppen a keleti szobaablakban alszik mélyen virágok s az ablaktámasz macskatárs mellett. Előttük, kint  a párkányon októberke izzik, mert most jött el ő néhány napja, amikor él, ragyog és tűzbe öltözik.

Aztán elindul a napfény körben a szobába. Imádom. Imádom, ahogy megvilágít minden tárgyat, egyenként,  ahogy felmelegíti, átöleli őket.

Szinte tudom mikor hány óra van, mikor melyiknél tart. Aztán eltűnik a fény, hogy később megjelenjen  a konyhaablakban, de az már a délelőtt története.

Újabb tavaszi adósságom

 

   

   

 

 

 

 

 

Sok a fotó, tudom. Még így is válogattam. Balassagyarmaton jártam a zsidó
temetőben. Bár az északi temetőik domboldalakon kaptak elhelyezést, ez kivétel. Néha kell az embernek egy vidéken másféle túrákat is csinálnia, mint a megszokott. Ez a táj természeti és néprajzi értékéből semmit nem von le, mi most ilyen céllal utaztunk: templomok, temetők. Megérte?

"Az úgy volt"

hogy megkentük a diófa elérhető ágát, azóta is sír. Naponta ölelgetem, vigasztalom, biztatom.

Aztán, hogy ne legyen kerek a világ Cirnyó lett beteg hétvégére. Mire ügyeletes orvoshoz kerültünk, le is mondott róla. (Nem aggódtunk amúgy miatta, kínlódása miatt eleget.) Kínomban köré tettem a spiráljaimat. Feltámadt tőlük, átmelegedett a kihűlő teste (mert melegíteni nem engedte magát), s tán erőt kapott az élni akaráshoz is. Reggel már kikéretőzött, úgy kellett hazakiabáljam este. Evett keveset, önmagához képest jelképeset, de már szilárd ételt napok óta először. Nagyon aggódtunk érte, erről ennyit. Jó természetű, ügyes egerész, sajnáltuk volna. S leginkább szeretjük.

S hogy a kutya se maradjon ki, délután kaptam magam, s vittem vagy inkább ő húzott sétálni. (Bio fogyókúrás módszer.) A fényképezőgépet el is feledtem magunkkal vinni. Gyönyörű őszi fákról, részletekről maradtam le. Nekem az ősz a kedvenc évszakom, s ez a mai nap ajándék volt.

S került filmnézés is, Tami javaslatára. A szerelem hálójában. Nem először láttam, mindig magával ragad. Először néztem, azaz megnéztem, aztán másodszor odafigyelve néztem. A mondatokra, kis gesztusokra, a színészi játékra, s csodás lakásbelsőre, ahogy Tami is felhívta rá a figyelmet. A másik filmet is látva, nálam a pálmát ez vitte el. Miért is?

S legyen egy kis őszi hangulat is:

 S még egy szomorúság a mi Bermuda háromszögünkről, ahogy elneveztem. Csakhogy itt nem eltűnnek, hanem leesnek és eltörnek dolgok, azaz tányérok. Pedig hogy örültem a szerzeményeimnek, régi zalai mester volt Czug János, az ő portékái ezek. (Már az alsó három.)

 A jobb oldali madaras lett az áldozat... pedig csak próbaként tettem fel őket, gyönyörködni bennük. Tudni kell elengedni, csak néha nehéz.