Vásárban

Évek óta eljárunk a káptalantóti piacra, ekkora tömeget én még nem láttam. Bővítették új területtel, több erdélyi árus is volt, no és a megszokott, "ismerős" régiek, sorra nyíltak a vendéglátó egységek. A falu tele parkoló autókkal, a mező és ahol fotóztam egy másik mező (de ez legalábbis a számunkra a régi és megszokott) parkolóhely. Itt sem volt még ennyi autó. Ami csodálatos volt, mindenki türelmes volt, autók kivárták és elengedték egymást, nem volt baleset.

Mi csak szájtátni mentünk, egyéb lehetőségek híján. S kicsit kimozdulni, lelkileg nagyon lent vagyok. Olvastam egy blogot, meg is döbbentem a depresszió tünetein, azt hittem mindet ismerem. Hét elején már ott tartottam, hogy kimegyek  a pszichiátriára. Szóval kellett ez a mai nap.

Füzetemből

„Az élet nem történik veled. Az élet válaszol rád.”

Fényes telihold

 

 Fények

A kötéltáncos

Ez csak úgy pótlásként vasárnap délután, mert a fotót nézve eszembe jutott:

Pilinszky János: Őszi cirkusz

Muzsikaszó az esti réten,
falu alól, a fák alatt
szapora dobszó s édes, árva
trombitahang, trombitahang!

A cirkuszos nép muzsikál,
pereg a dobszó és ütemre
forog-forog és körbe jár
a lomha bölcs, a barna medve.

Elől a roppant medve és
a táncoló bohóc utána,
bohóc után a kisfia,
aztán a hold, a hold parázsa.

Arcába tűz a telehold,
s  a kisfiú az égre bámul.
Elől a roppant medve és
a bohóc kisfia leghátul.

Röpülnek a kicsi lovak,
a szénfeketék, hófehérek!
Táncolnak a puha füvön,
szelíd, szép füvein a rétnek.

Röpülnek a kicsi lovak!
De két eperfa közt a légben,
még náluknál is szebb talán,
libegő tündér a kötélen,

megemeli az esti szél,
az a kis táncoslány a legszebb!
Már ott jár a fák sudarán,
és feljebb, és mindegyre feljebb,

a fák csucsára ér, s nevet,
a fák csucsára lép, és onnan
többé már vissza se talál,
csak eltünik a teleholdban.

forrás

Hála napló

1. A kerítésre futó vadszőlő fölött narancsló trombitafolyondár virágai.
2. A kutya szemében megcsillanó hála, hogy játszom vele.
3. A tuják fölött vidáman forgolódó rozsdafarkú.
4. Éva blogbejegyzése. 

.... és az eső ismét esik

Ezt akartuk, nem? Gondolkodtunk, elmegyünk Kapolcsra. Pár éve nyári "fagyban" töltöttünk el ott  pár napot, estére belegondoltam, milyen hideg jöhet még ezután? Mit vehetünk még magunkra? Van-e még pálinka, amit még  nem ittunk meg? Aztán összecsomagoltunk, s hazajöttünk. Sokat gondolok, főleg a kirakodósokra. A szereplőknek van fedett színpada, legfeljebb nem lesz vagy kevés a közönség. Nekik sem felemelő élmény.

Hiába, az időjárás rendezi az életet.

Vasárnap délután

Reggel, friss, hűvös

Kell ennél több? Felüdítő. Az éjjel esett csak nálunk, csendben, felébredve távoli mennydörgés hangját hallottam csak. Ez is már jó, kellett, nagyon kellett. Vártuk nagyon vártuk.

Esett. Elmondható. Hátul a Zsebi kertben reggelre nyoma sem maradt, oly száraz még a föld most is. Az asztalon a viaszosvászon terítőn látni, hogy azért esett, s a kertben egyetlen növény őrzi még most is a nyomát.

Hajnal. Változó időpontok. A macskaajtó csattanására ébredek. Aztán beindul a ciráda, az éneklés, az "énekszóval" kísért vonulás. Be a konyhába, terepfelmérés. Többnyire nem tetszik a látott, mert a ciráda a háló felé hangzik, folytatódik,  szépen, kieresztve, cifrázva, hogy biztos ami biztos, ébredjenek a gazdik, érkezett Cirnyó úrfi. Ha ügyes a gazdi, akkor csak ő ébred, kel, siet, etet, s természetesen simogat, mert csak úgy tudunk enni, ha simogatva vagyunk előtte, utána. (Micsoda elrontott állatok.) Aztán ismét útra kel az úrfi, ha úgy követelik a hormonjai, vagy jön aludni, természetesen megfelelő énekszó, mit énekszó, ária kíséretében. Aztán a gazdinak lehet visszaaludni, vagy tenni-venni, a kertben, főleg csigázni. Ha már nem tud visszaaludni....


Az élet pedig megy tovább. Van mi meghal, s jön az újabb nyíló virág helyette, utána?