Amikor az ember az emlékeiből él...

 

Imádom az őszt, az októbert, a színeit. Az idei őszöm  az elmúlásról és a felépülésről szólt. A hétvégén már ott tartottam, hogy felülök az első vonatra, s világgá megyek. Betelt a mérték lelkileg, s fizikailag, főleg. Ez tegnap már tetőzött. Útra kellene kelnem? Világgá mennem? Csak egy napra is, de kikapcsolódni?

Ezek a fotók egy réges-régi kiránduláson, egy réges-régi őszön készültek. Máig kedvesek, legalább építenek most egy kicsit rajtam.

Füzetemből

Meg kell változtatnunk szokásainkat, azt hogy miként reagálunk a történtekre. Hiszen problémáink nem abban gyökereznek, ami történik velünk, hanem a hozzáállásunkon, amivel megéljük őket.
Akong Rinpocse

Árnyjátékok

Már régebbi a  bejegyzés, vázlatolva volt. Követtem  a napot, ahogy körbejárt. Most engem követhetne a nap, mert kinyúltam, gondolom hűl le az idő. Nagyon kiütött, fekszem egész délután, cirmákolóim egyedül maradtak, a szomszédasszonyomra bízva. Nem lesz estére, akinek az ölébe vagy egymás fölé vagy ha másként nincs hely egymásra feküdjenek, hatalmas zümmögés közepette.Míg nem jön az éjszaka, mert akkor indul a vadászat, hogy meg-megtérjenek, s reggelre kifeküdjenek, s alapos reggeli után mély álomba merüljenek. Zsebi is nyugodhat, nem kell őket állandóan riogatnia.

Három filmet

néztem meg a hétvégén. Ezt a jutubról, a másik kettőt, a Kísértést és a Blue Jasmine-t DVD-n. S amikor már nagyon kiborultam bevillant a Varjúnemzetség, megkerestem Kós Károly Kalotaszegi krónika című könyvét, feltöltött. Rossz hétvégém volt, tele feszültséggel, vagy fizikai gyengeséggel. Kellettek.

Woody Allen filmjeit kedvelem, s most a főszereplő miatt nagyon meg kellett nézzem. A Kísértés finom képei, sejtetései engem magukkal vittek. A végkifejlet sejthető volt. S ha összegzek, három női sors, három választás. S kérdezzem: te melyiket választanád? Én a Nevelőnő mellett voksolnék.

A Nevelőnő hónapok óta kerülgetett, rossz a szinkron, s nem élvezhető nagyítva, még így is megérte. Ajánlom.

A csokor

Színek

Téli jázmin ...

 Mezei sétán Zsebivel

"Reggelre kelve " piros bokrot találtam

"Míg látod, nézed..."

 

 Móra Magda: Visszaálmodott falu

ha megállít az árvult Zala-parton

az öreg malom álló kereke

– mit aranyfénnyel koszorúz az alkony,

ha veled együtt lép a hídra le –,

döbbenve látod a csöppnyi falut,

amely egyszerre fogható valóság

és belédsajgó, elfelejtett múlt...

Míg ragyognak a lila őszirózsák

s a violák a kiskertek ölén,

a füstöskonyhák kihűlt kemencéjén

végigkúszik az augusztusi fény:

a kormos rőzse benned lobban lángra...

Szobák mély csöndje mozgolódni kezd,

rádöbbensz, hogy a szépen vetett ágyra

sötét árnyékot hogy vet a kereszt.

Belédfájdul, hogy dédanyáid hajdan

füstmarta szemmel ilyen ágyakon

születtek, szültek, vettek búcsút halkan,

és elmúltak egy őszi hajnalon.

Ott áll a teknő, hol kenyérré mozdult

barna kezük közt a hószínű liszt,

áll a szövőszék, hol vászonná simult

kenderszálakba ők mintáztak díszt.

Lányok kezétől dús hímzéssel ékes

a párnacsupp s a húsvéti tojás:

konyhájuk rendje némán is beszédes...

De fagerendák és vesszőfonás,

a kovács-műhely és pálinkás kunyhó

már dédapáink kezéről mesél.

Az ólak is, a kocsiszín és pajta,

hol szénaszaggal színesült a szél,

kútágas gémje és itatóvályú,

hegyen a tóka, hordó és a prés,

a lopótök, s a magas, szélesszájú

szüreti puttony, cifranyelű kés...

Míg látod, nézed, sugározni érzed

férfitenyerek érdes melegét.

A századéves, mozdulatlan élet

néma vádjával intőn szól feléd.

A harangláb – mely hűs hajnalon keltett,

sok izzó délben cseppnyi pihenőt,

és ünnepnapot örvendezve jelzett,

siratón kitárt kaput, temetőt –,

sirassa el sok füstbeszállt reményét

porló szívüknek, kik itt egykoron

átküzdötték a nyomorúság mélyét,

s már rég pihennek fenn a dombokon.

(1966)

Lehet, hogy hoztam már a verset, a fotókat, de ez így ide, és mára annyira kellett!