Ami összeköt

Nehéz napok vannak mögöttem lelkileg, fizikailag. Délután ezt úgy mondtam, hogy embertelenül fáradt vagyok. Majd jövök.

Gyalogolni jó!

Reggelente gyalogolok a vasútállomástól a munkahelyig. Mehetnék busszal is, de várni kell, a műtött lábnak nem igazán ajánlott az ácsorgás. Tehát mozgatom. Mozgatom, lépdelek, gondolkodom. Eszembe jut A francia nők nem híznak c. könyv szerzője, aki javasolta a gyaloglást, a lépcsőzést, mint az egészséges táplálkozást kiegészítő mozgást. Évekkel ezelőtt le is fogytam vele, meg egy kis odafigyeléssel az étkezésre. Semmi különleges, de akkor összejött.

Most némi súlyfelesleg van rajtam, s némi lustaság is tornázni, de gyalogolni tudok. Teszem is, míg az időjárás és egészségem engedi. Közben lehet mantrázni a műtéteimre, gondolkodni a francia nőn. S magamon, a súlytöbbleten, az okán, a koromon, a macska elvesztésén. Ő aztán kivitt az utcára mindig, napi 2-3 macskás emeletmászás garantált volt, a többi ehhez jött. (Ha bírtam, már az emeletezést, macskázni mindig menni kellett, kellett. Nem volt apelláta, nem lehetett beteg az ember, kötelessége volt!) Azóta nem lépcsőzök, annyit, falun lakom többnyire, tehát ismét nem lépcsőzöm. Érzem is, ha hazamegyek. Amit azelőtt  könnyedén megmásztam, már nehezen megy. S ami  a baj nincs kondíció, s rakódik le a súly. Igaza van mégiscsak a francia hölgynek! Tehát, gyalogolok, mert jó, mert kell.

Délután már nem tudnék, arra már kifekszem, főleg mostanában mióta ismét dolgozom a műtét után. Az időjárás is nagy karmester ebben, kétségtelen. Marad a buszozás,  a percszámolás, az egyeztetés a két busz között, hogy sokat ácsorognom se kelljen.

S kellene esténként tornáznom, reggelente már lassanként veszem vissza a gyakorlatokat. Csak az baj, az a fránya lustaság, vagy a sok gond, a sok baj, a még mindig kímélés? Néha mintha mázsás súlyokat cipelnék estére, lehúznak, ólomsúlyok a tagjaimon. Viszont elkészült a reggeli gyaloglás közben kitalált bejegyzés. Mégiscsak haladok...

  

 

Fotók feltehetően a Pinterestről, a felsőt imádom.

"Macska van ott, macska van..."

 és a kakukktojás

A vonulók

 

Kicsit kivágtam, jobban látható. Későn futottam a fényképezőgépért. Már a második csapat is távolodott. A krugató hangok alapján, s mert v alakban vonultak darvakra gondolok.

Cseppek

Parasztházak, új építésűek és....

A Szép Házak online-on jártam. Érthető okból nem részletezi a cikkeket, csak figyelemfelhívó. Mégis találtam pár házat, amiket a sajátos szempontjaim alapján kiemeltem. Arra figyeltem, mint a korábbi parasztházaknál, hogy a magyar tárgykultúra, berendezési elemek megjelentek-e és hogyan? Versenyezhetünk Toscanával, Provence-szal?

Falu végén , a berendezés is!!!!

A pilisi hegyek lábánál kívül-belül szívemnek kedves.

Épített hagyomány. Ami az étkezőből látszik!!!!

Nádtetős vályogház. A konyha.

Népies formavilág. Népies tárgykultúra.

Borospince nyaraló. Egyetlen belső fotó, kár, sokat sejtet.

és a sok keresgélés, visszakeresgélés után egy eladó parasztház:

Ez pedig a hab a tortán:

Az érem másik oldala,

hogy igazságos legyek.

Volt egyszer egy nagyobb város, abban egy református gyülekezet, egy agilis, jó közösségteremtő lelkésszel, s 2 fiatal felnőtt mély hitű férfival. S volt egy tíz emeletes ház, benne egy 7 fős, kamaszkorú baráti társasággal. Vallásuk? Mindenféle.

A három találkozott, egymásra és közösségre találtak, s az eredménye? A csoportból, közösségből öten lettek lelkészek, volt köztük más vallású is. A többiek magasabb végzettséget szereztek, kiemelkedtek abból a közegből, ahol éltek. Amit az oktatás nem tudott elérni, elérték ők együtt.

Máig összetartanak, egy fiú vált ki közülük.