Az orvoshoz reggel elsőként érkeztem, másodikként behívtak. Ez szupergyors tartózkodás volt. Az ottani körülményekhez képest. A munkahely felé autózva, látom, kint bagózik a kolléganőm, kezébe nyomtam a táppénzes papírt, kérve adja át. S majd jövök dolgozni.
Aztán jött két, pénztárcába nyúló és szükséges pénzköltő hely. Még nem sejtettem ki leselkedik rám a sarokban!? Megérkezett, jött sunyin, aztán lecsapott alattomban. Nem számítottam rá, nem kellett, nem hiányzott.
Igen, ő jött meg, ő a front. A hideg, (Boróka előrejelzése), a szél viharos fordulatokkal, aztán meleg, aztán ismét hideg, s színesítették szélrohamok, el ne bízzam magam. Erre, jelentem esélyem sem volt. Letaglózott, letepert, elfektetett, szétszedett.
Esélyem sem lett egy jó sajtos rúd készítésére sem. Egyszerű: 25 dkg mindenből (margarin, liszt és túró), évek óta gyártom, mondhatni a mestere vagyok a készítésének. Imádjuk. Most úgy mellésikerült, hogy ihaj, elfeküdt az összes. Miért? Ki tudja? Pedig, esküszöm utolsó csepp erőmet kaptam össze, hogy a tegnap begyúrt, s hűtött tésztából elkészítsem. S ekkor jött a meglepetés, ha nem vagyok bamba, már tegnap elgondolkodom. A tegnap előre lereszelt sajt, még csak nem is mutatta a száradás jelét (ezért reszeltettem le előre). Miből készülhetett? Tehenet nem látott az tuti biztos, akkor kiszáradt volna. Miért nem jelzik, hogy köze nincs a tejhez? Izgalmas, sajtos rúd, sajtnak látszó minek nevezzemmel? Minek nevezzem el? Szóval, kiütéses győzelem.
Az un, csőszobából előkerült a múltkoriban üldözött egér hullája, egy ágyneműhalom közepéből. Még, jó hogy rendet csináltattam. Hát ezért nem keresték aztán sosem a macskáim. Vagy az akkori kicsinálása sikerült tökéletesen, kissé túlzottan tökéletesen. Ugyebár nem moshatunk. Most nem volt kérdés mit lehet, itt kellett volt, de azt azonnal! Kockáztattunk, szerencsére a rendszer elbírta. (Már mindenre felkészültünk....)
S már csak egy kérdés maradt: a szobában, padlón összehajtva tárolt két előszobai szőnyegnek mitől lett dohszaga? Mitől? Ez itten a kérdés. Ők tisztításra várnak, úgy érzem, hiába vittem őket szélre, esőre. Mitől lett az ottani ágyon penészes egy összehajtott párna? Beázásnak nyoma sehol. Akkor mitől? Ablak bukón folyamatosan.
Folytathatnám még, értelme semmi. Nem volt ez elég? Dehogynem! S mindezek közben kifeküdve, lábra alig tudván állni, zsibbadó karokkal én. (Dirigálni, na azt tudtam! Kényszerültem, cselekedni kellett. )
Holnap temetés. Jó kis elő nap. Már csak az Időképben bízom, napsütéses napot ígért nekünk. Remélem, mellénk állnak az égiek.