Mikor nyugszik le a nap

S egy prózai kérdés: máshol is úgy hullik a diófa levele, mintha mondjuk szeptember vége, október lenne. Nálunk du. szabályos diófa levélhullás volt, mikor fújt a szél. Úgy takarítom, mint ősszel.

Soha ne nézz vissza!

 Gyermekkoromban nagyszüleimnél töltöttem minden szünidős percet. Velük éltem, dolgoztam a földeken, ha kellett, aztán mikor este hazamentünk a kamrában lógó sonkából nagyot szeltek, a kertből hoztunk mellé paprikát, paradicsomot, s meg is volt a vacsora! Néha tojással társította nagyanyám, ez is mennyei vacsora volt.  (S ha a szomszéd falubeli keresztszüleimnél vendégeskedtem az ottani darált tepertős és mézes kenyér (mert voltak méheik) már az élvezetek netovábbját képviselte.)

Ha eddig nem derült volna ki, számomra a világ közepét ők, a házuk, a hegyük, a falu jelentette. Egyszer ráakadtam  a falu honlapjára, s Berzsenyi pincéhez vezető út fotói (A környék képei) megdobogtatták a szívemet. 

 

 

Tudtam, éreztem el kell ide látogatnom, 35 év után körülbelül. Ők ez idő óta halottak, vagy nagyapám már a szomszéd faluban töltötte utolsó éveit, tehát mindezt már ő is elhagyta.

S még egy adalék, aki végzett agykontrollt ismeri a labort. Nekem az ő szőlőhegyükön lévő cseresznyefán volt a laborom, mindig, ha mentem "lefelé" bejártam az utat,  ott jártam a fák közt, halottam a madarak csicsergését, a méhek zümmögését, éreztem az illatokat. S most csak a felszínt érintettem, voltak mélyebb dolgok is. 

Tehát ide látogattunk el szombaton déli 3/4 12-kor, mert így érkeztünk. A régi út már sehol sem volt, a volt tsz telepén két istállót találtunk, de élet nem volt körülöttük, más épületeket lebontottak, tehát vissza a kijárt útra, lássuk, mit is hoz nekünk.

 Az első kollázs a Kis-hegyre visz, ez nagyapai örökség volt. A 2. fotó kukoricája mellett vezetett az út, régen. Út most is van, alig használt. Aztán a fák közül bukkant elő a "hegy". Ahol sűrű, dszindzsás, ahogy megfogalmaztam, az volt gyermekkorom hegye. Elhanyagolt, senki évtizedek óta hozzá nem nyúlt, nehezen lehetett ráismerni az emlékeimre. Közben fák pusztultak, megöregedtek. Ez nem az én álmaim hegye, már. S eszembe jutott a mese, Csipkerózsika, a területet lassan beborította a csipkebogyó bokrok sokasága. Sosem volt itt. Innen jöhetett a mese elmúlása, alvása, a mindent elborító rózsák, rózsabokrok  képe? Ahogy az "alvó" területet birtokukba veszik ezek a növények?

A kint dolgozó szomszéd (utódjával) elbeszélgetve folytattuk utunkat a másik hegyre, a Nagy-hegyre, ami nagyanyám öröksége volt. Itt is az élettelen fa talán jelképe is lehetne ennek az útnak, ezt is benőtte a fű, a gaz, majd ahogy odaértünk az erdős részhez a fekete szeder szinte ráfolyt az útra. Micsoda csemegét jelentett ez abban az időben! Ahogy  fák közül kiléptünk a másik, keresztben haladó "főútra" újabb elkeseredés jött. Régen főút volt, régen naponta jöttek fel ide szekerek, ma már alig használt. A növényzet erről mesélt.

 

 

 Pedig e két fotó csodaszép kilátást mutat. Háttérben a Ság hegy, rajta a  a régi világban trianoni keresztnek nevezett kereszttel (ma nem tudom minek lett átnevezve, az új módi szerint). Azt tudom avatásakor anyám is mondott verset az ünnepségen.

S ahogy megérkeztünk az un. alsó szőlőnek nyoma sincs, gaz van  a helyén. A jobb oldali kép új gazda keze munkáját dicséri, s a magát alig megmutató pince helyén gyermekkoromban nagyapámék vastagfalú, tömés vagy vályogpincéje volt. Lebontva rég, újnak adva át a helyét. Kár érte. Ezeket a fenti szőlőket már a család más tagjai értékesítették közben, innen az új telepítés, az új pince, az új művelés. Ami volt, a régi hangulat,  a földből munka közben kihúzott, s elrágott sárgarépák, a frissen szedett borsó, a finom barack, mind mind régmúlt időkből bukkannak elő, emlékek. (Emlékek a régi történetek, a közeli elmeintézetből megszökött, s reggel a körtéfákon talált betegekről, melyek félelemmel töltöttek el. Ez is része annak az időszaknak.) Szépek, szívbéliek. S a nagyszülők, akikkel idejártam, együtt éltünk, dolgoztunk. Máig szeretettel gondolok rájuk.

Elkeseredésem közepette akadt valaki aki autójába felvett minket, s lehozott a faluba. Nem kellett újra úttalan utakon áttörnünk, szomorkodnom, fájón emlékeznem. Mégis, bár tegnap az ellenkezőjét mondtam, ma már úgy gondolom mindenek ellenére megérte eljönni, végigjárni ezt az utat.

(A kollázsok nagyítva élvezhetők igazán. Bár, lehet ezek a fotók nekem jelentenek sokat. Akkor is le kellett írnom ide, mindezeket. Részeim.)

Szeretjük az esőt?

Szeretjük,
 ha kopog az ablakon?
 ha veri az ajtót?
ha öntözi   a növényeinket?
ha elfekteti a növényeinket?
ha feláztatja a kertet?
ha sárrá változtatja az udvarunkat?
ha bőrig áztat minket? 

szeretünk
esőben sétálni?
esőre kiállni?
szakadó esőben gyönyörködni?

szakadó esőt fotózni?
ablakon végigfolyó esőcseppekre feledkezni?
rácsodálkozni az eső áztatta tájra?

Képek az esőről így szombat reggelen, vigasztalónak, kedvderítőnek, ki hogy látja, s egy nézelődésre invitálónak. Bevallom az elfogultság okán IS hoztam ezt, a többi is szenzációs, az ötletek!

 

S egyben legyen ez a bejegyzés blogajánló is!

  

S a fülünknek is legyen egy kis biztató a mai napra!

Jobbos vagy balos?

No nem politikáról írnék. Áll apám az ablak előtt, kinéz, s megjegyzi. X ebből s ebből az irányból száll fel a biciklire, jobbos. Vannak jobbosok, az ő megfogalmazása szerint, akik látók, érzékenyek, gyógyító erejük van. S vannak  a balosok, az átlagemberek. Megélt 91 évet, soha nem beszélt ilyenről, most jött ki belőle. Én meg rácsodálkoztam, érdekel a misztika, az érzékelhető világon túli világ, a máshogy gondolkodók, érzékelők. Akkor családon belül volt kitől örökölnöm ezek szerint? Csak miért kellett ezekről évtizedeket hallgatnia?

 

 

 Apám  a háborúban pilótaként szolgált, vasutas gyerek volt, ő a tehetségével tudott csak előre lépni. (Lásd a cögerájbeliek Ottlik Iskola a határon-jából. Ő ezt átélte nap mint nap, nem gyerekként, már fiatal felnőttként.) Volt még egy jellemzője, ahogy meséli, a megérzései. Valahol Oroszországban talált egy templomban egy pókot. Azt hurcolta magával, aztán el kellett engednie, mert Pali pók jóslatai beváltak, féltek  a társai. A bevetések előtt megmondta, hogy ki nem jön vissza, sajnos igaza volt, mindig. Ő s még páran lettek  a nagy túlélők, azóta is mondja nekem, kinek mi van megírva, az valósul meg, ez ellen nem tehetünk. Volt bevetés, amikor a gépről az utolsó pillanatban le kellett szállnia, aki helyette repült odalett.

S jó szokásom szerint hozok egy könyvet, spirituális irodalomként jelölik.

 

Hiteles? Manipulált? Van reinkarnáció? Ilyenkor mindig eszembe jutnak Egely György szavai: sok minden van a világban amire nem találunk magyarázatot, de attól még létezik. (Déry Jánosnak anno sokat nyilatkozott ő, hova lett, évek óta nem hallottam róla, nem olvastam tőle? Az én hibám, én nem figyeltem, vagy ???)

Cirom és Korom

kiabálom haza esténként a két kis mocskos állatot. Aztán idővel haza is kerülnek, hogy az éjszakát fedél alatt töltsék.

 

 

 Elmondhatom, hogy három hét alatt teljes jogú tagjai lettek a családnak.Van napirendjük, bent és az ajtó előtt almot használnak, kint  a kertet, pedig szerettem volna egy helyre szoktatni őket, hogy a szomszédokkal kerüljem  a konfliktust. (Értsd kereskedelmi csatornák macskák elleni rém tudósításai.) Vagy még élesítünk ezen is, mert a homokos helyre szerettem volna az almok hatásterületét kiszélesíteni. Meglátjuk.

Cirnyó a vezér, Kormos is egyre ügyesebb, jól verekszik, s az étkezési szokásaik is merőben eltérőek. Lassan belakták a ház környékét, a szomszéd tujáit, a diófán úgy sétálnak, mintha odaszülettek volna. S délután már Zsebi birodalmában kergetőztek, néha Zsebi is a helyzete magaslatára áll velük szemben,

 

 

 máskor hagyja őket bontakozni. Azért óvatosak vele.

S ugyebár a neuralgikus pont, khm. S mikor köztünk vannak feledve a vadászat, a fára mászás, az akrobatika, van tekerincs, nyolcasincs, és vakarincs.

Egy esős vasárnap

 Macskák fákon, melyik így, melyik úgy.

 Alvók. (Volt sok mozgó kép is, törlésre kerültek. Mozgóképek lettek.) Imádni való két pici állatka, kedvesek, szeretetteliek, szófogadók (még?), s megfelelően önállóak is,  járják a maguk útjait, s sajnos a fákon, bokrokon fészkek is lehetnek... Ábránd a madaras kertről? Régen ültem kint estére kelve, nem tudom most mi fogadna?

A kert alatt, a kert alján esők után. (Közben meglátogattuk Zsebivel macskaurat is. Ha nincs is velünk, de a szívünkben van .)

S a mai napról pár szóval: borult idő, felhőszakadások, fáradtság, kidőlés, olvasás. Hogy valami hasznossal is teljen  a nap két beájulás közt. Jó ötlet volt a tegnapi meleg napra a faház rendbetétele, ma eláztatta volna az eső a kipakolást.

Ez is, az is

 A levendulazsákocskáim, öt db lett az idei első virágzásból. Nincs teletömve, de megtöltve igen. Éveket vártam erre. Véééééééééééééégre sikerült!!!!

 Sáfrány Káptalantótiból

Yin yang