Vannak könyvek, melyek szárnyukra vesznek, röpítenek, álmodoztatnak:
A másik kert és a
Kertem.
"Elém raktak néhány oldalnyi képet
és szöveget, s megint képtelenség volt letenni. Az új könyvedet.
És nem hittem a szememnek. Ott pompázott a másik kert, élete virágjában,
örök fiatalságban, buján, finoman, illatosan. Teli játékkal, derűvel,
bravúros, mégis odaillő rendezésben, ahol szinte nyoma sincs emberi
kéznek, erőszaknak, mintha minden virág, bokor és fa önmagától adta
volna oda magát... Hortenziák, csöppnyi asszonyi melankóliával. Mohos
kút, alatta derűs medence, ravaszul egyszerű vízátvezető csővel, ami nem
más, mint egy, a szecesszió világát idéző, gyönyörűséges törött
pálinkás üveg nyaka. Dekadens rózsák, korai hunyor, hányatott sorsú
mesés tulipánok, saját magatok rakta kőpad, ahol a legjobb leülni...
Párnák rajta a gyerekek régi pulóvereiből, hogy mindig ott legyen az
illatuk, a színük a közeledben... És ott vannak a kutyák mind a négyen, a
cicák ketten, és épek a virágok, nincs háborúság és buta kerítés...
Kegyelmet kaptak a gyomnövények és helyet a vadvirágok, s úgy illenek az
árvácskák és fürtös gyöngyikék, petúniák és cineák közé, mintha mindig
egy kertben éltek volna... Látom a tavasz ragacsos rügyek, a nyár
lobogását, őszi falevelek bíborát a lépcső szögletében, a vidám, havas
pamacsot a kutyák lábán...
A másik kert... mondtad álmodozva. Váltakozva nyílnak a virágok. Egyik
elvirít, már nyit a másik. Csak nézek...
Csökött bokrok, kiöregedett fák, ötlettelen meredély?
Elképzelem, ahogy áttetted a lábad a kerítésen, s hanyatt feküdtél
elnyújtózva, gyökerek szakadtak, ágak engedték le a karjukat, fűben
rejtőzködő virágok simultak a karod alá, megadta magát a kert. Neked már
csak álmodni kellett. Aztán ásni, földet mozgatni, ültetni, virágokat
hozni, gyűjteni, cserélni... Mert úgy kertészkedsz, mint a régi falusi
asszonyok, erdőről hoztak, egymástól kaptak palántát, tövet, vesszőt,
oltványt. Hát így szaporítod te is a másik kert - megszámoltad - több
mint hatszáz növényét, virágát... .."
Schaffer Erzsébet könyvajánlója az első könyvhöz, s a másodikhoz ajánlás a Libritől.
"A természet egyetemes örömet kínál, ezért örök vágya és célja az
embernek, hogy kertté tegye a sivatagot; ott pedig, ahol vadon burjánzik
a természet, igyekszik emberszabásúvá, széppé alakítani.Az ókor egyik
csodáját, a legendás asszír királynő, Szemiramisz függőkertjeit ez a
kettős igény hozta létre. A Biblia Édenje is ennek a boldogságot,
nyugalmat, békét adó természetnek, kertnek a költői metaforája, s a
mohamedánok szent könyve szerint is a túlvilági élet egyik boldogsága
nem más, mint virágzó, szép kertben üldögélni. Ezért tartja a kínai
mondás: „Aki egy életen át boldog akar lenni, legyen kertész.” Az embert
ez a vágy készteti arra, hogy, amikor teheti, kimeneküljön a város
kőrengetegéből, és néhány órára, néhány napra legalább üdülést leljen a
fák, a virágok között, erdőben, parkban, napsütötte, tarka, virágos
réten. És napjaink városi embere ezért menekül minden hét végén, minden
évszakban távol a várostól, kicsiny telkére, ahol virágot nevel, fát
ültet, pázsitot öntöz, fülledt nyári estéken pedig sz örömet szerző
kerti munka jóleső fáradtságával izmaiban, a fák, bokrok esti neszeire
figyel és pihen a nyíló virágok illatában.
Borsosné Kéry Ilona nemcsak rajongója a kertnek, hanem mestere,
művésze is a kertépítésnek, de művésze az írásnak is: elragadó könyvében
színesen, érzékletesen írja le gyönyörű tihanyi kertjének – melyet a
televízió képernyőjén oly sokan megcsodálhattak – születését, s rajzolja
meg évszakról évszakra, sőt napról napra, óráról órára változó képét,
varázslatos hangulatát."
Nem csak olvastam a könyveiket, velük kertészkedtem, gyűjtöttem a növényeket, s álmodoztam. Kutattam a
Kertem utóéletét. S nagy öröm volt mikor
J: megkereste, s legalább fotón láthattam, hogy még ma is áll, nem vált ebek harmincadává a kert. S Petrik Adrien (ahogy érzékelem elkapkodott A hideg szóda élvezete c. ) könyvéből idéz a Nők Lapja Kert és virág magazinja. A cikket már százszor elolvastam.
Mi ragadott meg benne? Egyetlen mondat, egy gondolat. A természetes kert. "A gazos fű." Két szó, s elindult bennem valami. Miért kellene azt füvet álladóan nyírni, miért nem maradhat a maga természetességében. Jó, csak egy határig. De akkor is. Valószínű ehhez jó lenne a vadvirágos fűmag, nálunk anélkül is van vadvirág. Hagytam volna így is, de hoztunk bokrokat, s míg kicsik nem mertem őket a nagy fű közt növekedésben tartani.
A kert, már a Zsebi kertje (örökölten) tujákkal határolt. Őszinte legyek? Nem szeretem, de ez van. Ha kiszednénk évekbe telne míg az újak megnőnének, bezárnának. Mert az kell, ne nézzenek bele a tányéromba, ha kint eszünk, legyen egy kis magánéletem, ha kiülök. Annyira úgysem zár el, hogy más részén ne lássuk egymást, ne beszélgessünk egymással, a szomszédokkal, de egy kicsi rész azért ilyen kuckós is legyen!
A másik: nekem sosem volt kertem, hegyem. Ill. volt, még mikor gyerek voltam, de ehhez nem volt közöm, benne éltem, ennyi. (Legfeljebb a nárciszok szeretetét onnan hoztam magammal.) Nem ismerem s növényeket (már tanulom!!!!!), viszont sok kertes műsort néztem, ami azért egy szemléletet, gondolkodásmódot adott az embernek. Aztán átszűri magán, s létrehozza azt, ami számára fontos, ami az övé(k) lenne.
Volt egyszer egy hosszú kert, mint a miénk. Angol. 5 év alatt művelt vele csodát a gazdája, kertésze. Elgondolkodtatott. Néha szárnyaló terveim vannak, amiket a fizikai korlátaim rögtön megzaboláznak. Azért idén már elindítottam valamit. Bálint gazda mondta annak idején még Petrik Adriennek (úgy megmaradt bennem), hogy egy kertnek jót tesz néhány év. Ha velem lesztek, s még én is leszek, remélem sikerül majd megvalósítanom az én (mi) kertemet nekem is.
folyt. köv.: A kezdetek
