Rengeteg sok kavicsot.. Itt vannak fölöttem balkézre, miközben leírom őket, ez az apró léckerítéses polc a helyük. Nagyobb kövek, és kisebb hasábos, áttetsző kristályok, mértani idomok, bazalt....és a Vezúv picike kövei,... Nem különleges színükkel, formájukkal vagy éppen erezetük különlegességével érkeztek be a gyűjteményembe. Egészen más tulajdonságok minősítik őket arra, hogy a polcomon helyet foglaljanak. Hogy honnan kerültek hozzám, na, itt már közelítünk rangjuk eredőjéhez. Hogy honnan, s a körülmények, amelyek körülvették őket, amelyeket számomra magukban viselnek, általam leolvashatóan, emlékeztetően. S ehhez mind egy, mind egy-egy emberem szempillantása fűződik, mozdulatai , a hangja, irántam való indulatainak sok-sok fokozata, ami mind összefűz bennünket. Valóban a "világ minden tájáról" ül itt egy-egy jel, s telítve azzal a szeretettel, amellyel az illető ajándékozó beborította."
Török Sándor
folyt. köv. csak most nincs időm, sem a fotót felrakni, sem folytatni, de kell, mert csodálatos a könyv ahonnan idekerültek a sorok
2014. március 6., csütörtök
2014. március 4., kedd
"Ha mész az utcán"
Részletek
Ugyanaz két nézetből: lentről és fentről.
Aztán készültek még fotók, csak szokás szerint "eltűntek". Azokon házak is voltak a fák mellett.
Aztán, ahogy jöttem, s élveztem a tavaszt, nézegettem a kutyásokat, a kertekben nyíló virágokat belém jött a szöveg: "ha mész az utcán". Dalolt bennem, de nem tudtam kié, honnan jött. Mikor hazaértem rákerestem, hát így került ide a fenti dal.
"Rózsát tüske nélkül nem találsz". Bármely mondata mindig aktuális. Ebben rejlett Bródy zsenialitása.
Nagyon kedvelem őket. S akkor még egy dal ráadásnak. S hallgatni kezdem ismét Koncz Zsuzsát. A napokban voltak kezemben a CD-i, jeleztek, csak nem hallottam meg a szavukat. Sokszor járunk így....
Ha mész az utcán
1.
Ha mész az utcán, nézz jól körül
Mert könnyen bajba kerülhetsz, véletlenül.
Ha mész az utcán, figyelj nagyon
Vigyázz, hogy el ne szédítsen a forgalom.
Refr:
Vigyázz magadra, oly sok a veszély
Vigyázz, mert kinyílt szemedbe homokot szór a szél
Vigyázz magadra, bármerre jársz
Vigyázz mert rózsát tüske nélkül nem találsz.
Nem mondhatom, hogy régen könnyebb volt a dal
De mindíg tudtuk, honnan fúj a szél
Ma meg már fáraszt az, hogy kinek higgyed el
Hogy jót akar neked, miközben hazabeszél
2.
Ha mész az utcán, légy óvatos
A kellő körültekintés, ajánlatos
Ha mész az utcán, nagyon figyelj
Hiába indulsz jól, ha rosszul érkezel.
Refr.
Vigyázz magadra............
Nem mondhatom, hogy régen könnyebb volt a dal
De mindíg tudtuk honnan fúj a szél
Ma meg már fárszt az, hogy kinek higgyed el
Hogy jót akar neked, miközben, hazabeszél
3.
Vigyázni kell ma, sok az új lovag
Oly bőszen rázza lándzsáját, s a szája nagy.
Kilóg a lóláb, az itt a baj
A szépen csengő szólam tudjuk mit takar
Refr:
Vigyázz magadra.......
Vigyázz magadra!
Vigyázz magadra!
Vigyázz magadra,
Ha jót akarsz!

2014. március 3., hétfő
Körbeküldős
Minden
érintettől – orvostól és azok hozzátartozóitól elnézést kérek! Mentségemre
szolgáljon, hogy ezen bölcsességeket nem én találtam
ki.
Menj csak az orvoshoz, betegséged majdcsak akad !!! (Vietnami közmondás)
Már olyan fejlett az orvostudomány, hogy manapság ritkán hal meg valaki orvosi segítség nélkül. (M.Kupecký)
Amíg él a páciens, az őt ellátó orvosnak mindig igaza van. Csak a boncolás és az érzéketlen kórboncnok szorítja őket a sarokba. (R.Gordon)
Ha már nem változik a betegséged, legfőbb ideje orvost váltanod...! (P.G. Cesbron)
Ha kevesebbet beszélnénk a betegségekről, az emberek egészségesebbek lennének. (J. Anouilh)
Az orvostudomány már olyan szédítő lépéseket tett, hogy gyakorlatilag nem találni egészséges embert. (A. Huxley)
A türelmetlen orvos olyan, akár a vakbél: nemcsak hogy állandóan izgatott állapotban van, de a maga helyén még fölösleges is. (R. Koch)
Néha úgy tűnik, hogy a természet az emberekre csak rövid lefolyású betegségeket küld, de az orvosok elsajátították ezek meghosszabbításának művészetét (M. Proust)
Egészségesek csupán azok, akik még nem tudják, hogy már betegek. (D. Radovič)
Ha az orvos megnevezi a betegségedet, akkor már tudja mi a bajod. (A.Bloch)
Minden orvos képes kigyógyítani; legalábbis a medicinába vetett illúzióidból.. (J. Sekera)
Doktorok és ügyvédek - egyforma banda, azzal a különbséggel, hogy az ügyvéd megnyúz, de az orvos még ráadásul el is patkoltat. (A.P.Čechov)
Ha megtörtént az operáció, senki sem bizonyíthatja, hogy teljesen fölösleges volt.
(G. Bernard Shaw)
Egészséges az olyan ember, akinek mindig valahol máshol fáj. (M.Twain)
Szklerózis a legszebb kór: nem fáj és naponta valami újat tudsz meg. (Aurelius Augustinus)
Az orvosok nagyon szerencsések: sikereikre süt a nap, tévedéseiket betakarja a föld.
(Latin közmondás)

2014. március 1., szombat
Erdőben
2014. február 26., szerda
KI EMLÉKSZIK RÁ?
Annak idején nagyokat nevettem ezen a filmen, vajon most is? Véletlenül akadtam rá, pedig mennyit kerestem.
Tegnap és ma
"halálomon" vagyok, rég voltam ennyire oda. Nem is értem. A fáradtság, kimerültség, vagy a frontok? Vagy a kettő, három együtt? Nagyon hullámzok, nem tetszik. Nem is mertem ma Pécsre elindulni, de ott minden rendben, s ez a lényeg!!!
Közben fekszem, pihenek, erősítem magam. Némi Chandler elbeszélésekkel(!!!),
de rég olvastam tőle krimit! Pedig régen egyik nagy kedvenc volt. És az újabb, néhány éve felfedezett "szakíró", talán több is ennél, kicsit házi pszichológus:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)