"halálomon" vagyok, rég voltam ennyire oda. Nem is értem. A fáradtság, kimerültség, vagy a frontok? Vagy a kettő, három együtt? Nagyon hullámzok, nem tetszik. Nem is mertem ma Pécsre elindulni, de ott minden rendben, s ez a lényeg!!!
Közben fekszem, pihenek, erősítem magam. Némi Chandler elbeszélésekkel(!!!),
de rég olvastam tőle krimit! Pedig régen egyik nagy kedvenc volt. És az újabb, néhány éve felfedezett "szakíró", talán több is ennél, kicsit házi pszichológus:
Katalin vonatos fotója eszembe juttattat az én vonatos fotómat. (Azt hittem töröltem, másik gépen van, s keresgélni kezdtem. S ismét találtam egy közös témát, a színes botokat.) Azért az én vonatos fotóm merőben más hangulatú. Nem is értem miért fogott meg, s fogalmam sincs honnan mentettem le, valószínű egy fotóblogról. S a gyűjteményből még idehoztam öt darabot. Önmagukért beszélnek. Tán az utolsóról: imádom a kertkapukat, a régieket, a növényekkel benőtteket, az elárvultakat. Van saját fotóm is, most egy ilyen lementett fotós mappa került a kezembe. S elárulom volt egynéhány macskás is, de nagyon fegyelmeztem magam....
A fotók is beszélnek az ember helyett. Egyre fogy az erőm, vagy front volt ma (is)? Úgy akartam írni a Szerelempatak kutatási hátteréről, az eredetiről, évek óta őrzöm a könyvről készült riportot. Ahhoz össze kellene szednem magam, nem megy. Maradnak a fotók. (Forrásokat nem tudom, bár van amelyik jelzi eredetét.)
Szerelempatak. Öregek, szerelem, egy erdélyi magyarlakta faluból. A több mint nyolcvan éves Feri bácsi kalandjait követi nyomon. S közben az asszonyok mesélnek, életükről, férfiakról, s leginkább a testi szerelemről.
ha szorongó álmom volt, mindig Miskával történt baj. Betegség, ellopták, elveszett, vagy bármi. Most már nincs Miska. Ma éjjel egy forró vízzel leöntött fekete macskával álmodtam, s idegen hebatolókkal a házunkba, a "birtokunkba". Ami egy álombeli ház és birtok volt.
A sok szorongás, a félelem, a kimerültség ölt itt testet az álomban. Ilyenkor hiányzik főleg és nagyon az árnyékom: Miska.