Oldalak

2014. február 15., szombat

Vissza Börzöncei hegyre

















Nagyítva nézzétek meg! Nekem úgy, de úgy kellett már ez a néhány óra. Folyt. köv.

2014. február 13., csütörtök

Éjszakai fagy után, ködben











Psziché

Ma volt kontroll s jók az eredmények. Kellett egy kis hitet és önbizalmat adni. S találkozni betegtársakkal, akik közt volt aki enni sem tudott az első időkben. Értsd, még nála is rosszabbul volt.

Egy kivirult, hitében megerősődött, még a hangja is megjött ember érkezett haza. Ennyit tesz a változás, tapasztalás. S azért a másik kertje sem sokkal zöldebb. Adtak új, másféle hatóanyagú gyógyszereket is, hátha azokkal kevésbé érvényesülnek a mellékhatások. Nagyon odafigyelnek a betegeikre!

Most pedig nekiállok keresni autót a két hét utáni szállításra, mert így egyszerűbb. A családi lehetőségek kimerültek, mindenki távol, több száz kilóméterre, eddig utaztak, így szállíttuk, hoztuk haza. Javasolták tegyem fel a fészre, hátha akad valaki vállalkozó. Ha minden kötél szakad, ez lesz.



2014. február 12., szerda

Ajtók

Nagyon szeretetm az ajtókat. Valamennyit, kivétel nélkül. Az ajtó elvezet dolgokhoz; és még soha olyant nem láttam, amit ne akartam volna kinyitni. Néha elég rápillantani egy ajtóra, és az ember tudja, hogy valami érdekes van mögötte.
Kate Morton


Pihenésképpen készült ez a bejegyzés. Ajtók/kapuk. És egy ráadás, egy nagyon kedvelt fotó, az unokámról, régről.


Füzetemből

Mindannyian beleszeretünk dolgokba, de aztán semmit nem teszünk értük. ….gyermekkorunkban folyton ábrándoztunk. ….Te azonban nem felejtetted el az álmaidat. Valahogy mindig visszakeveredtél gyermekkorod színhelyére, oda, ahol felhőtlenül boldog voltál. Kaptál még egy lehetőséget az élettől. Fogadd el, és ne nézz vissza!
Barbara Erskine