Útra keltünk

ma hajnalban elindultunk a NAGY ÚTRA. Gondoljatok ránk, főleg a fiamra a z elkövetkezendő három hétben. Oly sok késlekedés után végre sikerüljön valami, sikerüljön a beültetés.

ÉN már az elmúlt héten is teljes kikapcsban voltam, nagyon feszített. Az éjjel két órát aludtam, jellemző. Most már legyünk túl rajta, hosszúra sikeredett a várakozás. Ő elszánt, bizakodó, gyógyulni szeretne, a környezet ott mindent megtesz érte.

Így legyen!

Egy nagyon szép könyvet olvastam

sorozat is készült belőle, ez senkit ne tévesszen meg!

A bábákról szól, az ötvenes évek Angliájában, ami Londonban az East End-en "játszódott" . Szól a mélynyomorról, a háború utáni "lakáshelyzetből" (ha időnként lakásról lehet beszélni) egy kikötő városrészben, azt hiszem ez minden alapot megadhat a történethez. Ami tulajdonképpen visszaemlékezés, a legérdekesebb események megörökítése, hogy emléket állítson azoknak a bábáknak, akik házhoz jártak terhesgondozásra, szüléslevezetésre. No nem autóval. Kerékpárral: esőben, hóban, szmogban. Néha rendőri felvezetéssel.

S emléket állítson azoknak az apácáknak, akiknek rendje a gyógyítással, ápolással foglalkozott. Ahány nővér, annyi személyiség, annyi élettörténet, annyi bölcsesség. Rokonszenvek, ellenszenvek, kalandok. S a nyomor, a nők kihasználása, a környék a prostítució melegágya. Néha szívszorító tragédiákkal, máskor emberi melegséggel, s nem utolsósorban hitet tesz a szeretet mellett egy huszonöt(!!!!) gyerekes család történetén keresztül.

"A szeretet néha hirtelen lep meg minket, megvilágítja elménk sötét sarkait,  és ragyogással tölti be őket. Megragadja lelkünket a szépség és az öröm., ráűadásul mindez felkészületlenül ér minket.Aznap keráékpározás közben éreztem, hogy nemcsak Monica Joan nővért szeretem, de mindazt amit képvisel: a vallását,  az elhivatottságát, a hitété, a harangokat,és az állandó imát a zárdában, a csöndes nyugalmat és Isten önzetlen szolgálatát. Lehet, gondoltam, és kis híján leestem  a kerékpárról - lehet, hogy ez az isteni szeretet?"

Küldték, körbeadom.... jellemző vagy sírni kellene rajta?

Egy bankos ismerős mesélte a hétvégén.



Egy vidéki fiókjukba sétált be egy idősebb néni, és azt mondta, hogy kéri a 150 ezer forintját. Erre
kérdezték tőle, hogy milyen 150 ezerről tetszik beszélni? Mire a néni azt mondta, hogy arról a 150
ezerről, amit minden hónapban ingyen lehet felvenni.

Almák

Szunnyad a
rózsafa,
rózsafának ága...
Tél elől
bújtattuk
meleg földi ágyba.

Ráborul
könnyedén
hantolt takarója-
s békésen
alszik most,
álmodik a rózsa.

Bezzeg az
almafa,
almafának ága
százszor is
felrezzen,
nyugtalan az álma.

Csöpp rügyet
dédelget
minden pici gallya-
s hópehely
egy sincsen,
ami betakarja.

Hol van a
jó meleg,
puha pihepólya?
Hol van a
rügybölcsők
csipkés takarója?

Ne búsulj,
almafa,
almafának ága,
duzzadó
rügyeid
langy szellő dajkálja.

Altatót
dúdolgat,
s neked szól e nóta-
szunnyadj el,
almafa,
s álmodj, mint a rózsa! 

Szalai Borbála: Rózsafa, almafa

Egy nap

 

 Kankalin, tele volt a nyíló virágokkal az árokpart....

Ami elromolhat

az el is romlik. Most éppen  a két kályha rokkant le. Tegnap emberem  a hátsót beüvegezte, de mint szemet nyitottak rá, látom a samottlap kezd letörni. A konyhain két napja hatalmas reccsenés kíséretében elpattant  a vas, ami összefogta belül a "bélést", s letört egy samottlap. A mai feladat ennek pótlása lesz. A szabadság utolsó előtti napján.

Már az emberemnek, én két napja már dolgoztam....

A halállal

macskaúr elvesztésekor találkoztam először.

 Amikor nagyanyámat temették anyám nem záratta le a koporsót, hogy elköszönhessek tőle.  (Nagyon szerettem őt.) Nem akartam, féltem, hogy elvesztem azt a képet, ami bennem élt. A többi családtagnál már nem szóltak, a távolság miatt inkább a temetésekre értem oda mindig.

Az első halottam macskaúr lett. Szembesülni a lassan megmerevedő testtel, a mozdulatlansággal, a visszavonhatatlannal. Amikor nincs visszaút, csak látok egy testet, akitől, amitől örökre el kell válnom, s ez a test már nem az a test, a szeretett, a kedves, az árnyékom.

Az, aki benne volt már elment örökre. Magával vitte a melegségét, a szeretetét, a rosszalkodásait, pákosztosságát. Azóta nem kell ügyelni, nem kell elpakolni, nem kell takargatni, de az sincs aki köszönt, ha hazaérek, aki az ölemben fekszik esténként, aki a takarómon alszik éjszakánként.

Örülök, hogy hazajött elköszönni, vagy tán itt érte utol a végzete. Hogy elmondhattam neki, mennyire szerettem, s a kertünk végében elhelyezhettük egy fa lalá örök nyugalomra.

Azt is tudom, csak egy macska volt, de számomra A MACSKA.