A mai jó

ami kettő.
 Egy: ajánlok egy blogot, ha még nem tettem volna meg: Hétrétország kapujában,

 s kettő: a filmet, amelyet tőle hoztam.

Talán először Ágnesnek, aztán mindenkinek, aki szereti az erdőket, az állatokat, a természetet, a szépséget, amit nyújt, s a természet nyújtotta izgalmakat. Természet? Izgalmak? Akad bizony! S maradnak utoljára a kutyák, s a természettel együtt élő, együtt gondolkodó emberek.

Jó szórakozást!

Papa és az ő világa

Már rég feltettem apám fotóit, de a festmények másolatait (az eredetieket egy régi, külföldön élő bajtársa festette) elő kellett bányásszam az otthoni gépemről. Ő a II. világháborúban pilótaként szolgált, mióta nyugdíjas állandóan"repül". Ez tartja szerintem életben, s tán már az utolsó mohikánok egyike.

Sétáltunk Zsebivel

míg vissza nem fordult, szerintem szagot fogott az erdőben. Csalódott voltam, mehetnékem volt.

Egy kiállításról

"Van egy hely,

ahol megcsöndesül a szél, ahol halkabban kopácsol a harkály, ahol a juharfák nesztelen engedik el leveleiket, a szarka nem rikácsol, a rigók puhán lebbennek tova a keresztekről, röptük, mint a bársony.

Ez a hely egy kis falusi temető. Jó itt elengedni, szállni hagyni a gondolatokat."

Schäffer Erzsébet 

(A fotók Lovászhetényben és Püspökszentlászlón készültek. Lehet, hogy már feltettem közülük párat, de ideillenek.)

KÉRDÉS

Ezt csak én tapasztalom, vagy más is? Eddig bejött valami sportoldal, nem tudtuk kiirtani. E percben nem látom, viszont amint belépek az irányítópultra tele vagyok reklámmal. Mentem Borókához, Évához, ahogy megnyitom az oldalukat rám törnek, mozognak, szörnyűek, alig találom a bezárás, kiiktatás módját.

????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????

"Még ha le is vetsz minden egyes ruhadarabot, rajtad maradnak a titkaid, a történeted, a valódi neved.

Meglehetősen nehéz valóban  meztelenné válni. Keményen meg kell dolgoznod érte." Catherynne M. Valente

Oly találóak e sorok számomra, nekem. Igaz kicsit másként, a blogírásra gondoltam. Van, aki nyíltan, névvel írja a blogját, van, aki rejtőzködik, van, aki elrejti, s meghívottak olvashatják. Én a második csoportba tartoznék, ha óhatatlanul nem húznék csíkot magam után, mint a csiga. Próbálok rejtőzködni, nem kiírni olyan neveket, szavakat amikről rám találnak, aztán ki tudja? Amik árulkodnak, állítólag az unokáim fotói, azt már igazán nem értem, hogy kerülhetett a blog valahol a nagy-nagy háttérben olyan olvasóm elé, aki őket felismerte. S hányan vannak ismerőseim az olvasóim között, akik úgymond "kukkolnak", de nem jeleznek nekem vissza?

Ha valaki egy nyílt blogot ír, óhatatlanul is vállal egy nyilvánosságot. Ezért is próbálok úgy írni, hogy mint a mesében hozzak is valamit, meg nem is. Néha, tudom kiszakadtak belőlem a fájdalmaim, volt amit rövid időn belül töröltem, volt amit kiírtam magamból, de nem tettem közzé. A lényeg az volt, hogy szabaduljak a fájdalmamtól.

Én szeretem a blogírást. Nekem kifejezési lehetőség, még, ha sokszor csak fotók által is. Nagyon sokat vagyok/voltam egyedül. Akármikor változtathatnék, ezt szoktam meg, s valószínű már így is marad. Szeretem azokat, akik nyíltan körém gyűltek, ismeretlenül. (A háttérolvasókkal nem tudok mit kezdeni. )

A régi freeblogos bloggal csináltam, mikor valaki beszólt, hogy abbahagytam, újat kezdtem, ami már nem lett az igazi. Ez vagyok én, így írom, ezt vállalom. Már nem vagyok hajlandó változtatni, s akik nap, mint nap velem vagytok egy-egy komment erejéig, köszönöm nektek!