Fotó úton

Ma először az Őrségbe mentünk portanézőbe. Viszákon jártunk, Németh Márta portáját néztük meg. Régi boronaház, egy cipész lakta utoljára. Kicsit visszamentünk az időben.... Márta saját háza, egyedül újította fel, magának, s most már megosztotta az érdeklődőkkel is. Köszönet érte, s csodálat!

S a  kedvencem a házból:

A fotók nagyíthatók, de így többet megtudtam mutatni! A többi programra is érdemes figyelni.

Aztán visszakanyarodtunk Sárvár irányába, szokás szerint kálváriákat, kereszteket fotózni. S megint veszteség ért: sok fotó, s köztük az összes sitkei, s apámról készültek "eltűntek" a gépre való másolás közben.Most már tényleg lépnem kell, megnézetni szakemberrel mi lehet itt a gond? A legjobbak, természetesen, szívem szakad meg értük.

Ilyenek voltak kb.

 


Ezek pedig kálvária ízelítők:

A Csendhegyek blogon lesznek majd a kálváriák, kivéve az eltűnt Sitkét....

Nem tudtam kihagyni a fent említett könyvből

"A házaknak sorsuk, meséjük van, amelyből néha megőriznek valamit. 1958-ban Sellyén lebontottak egy öreg házat és annak eresze alól eldugott füzet került napvilágra.  Naplójegyzet, töredék,  de mégis egységes erővel élő írás. A megsárgult, elrongyolódott lapokon, a megmaradt barna írás,  mondatközépen kezdődik:

"...hogy éjszakának idején az házam  mögégett, ismét az Úr Isten jóvoltából építették  ezt a házat, amelyben most lakunk. Az édesanyám meghalt 1826-ban Januárius 23-dik napján. A kislányom meghalt áprilisnak 26-dik napján, élt 25 hetet.  Ezt a négy nyárfát ide a kapu elé ültettem1837-dik esztendőben. Építettem egy pajtát, istállót egyvégben.

.. Az 1836-dik esztendőben nagy szárazság volt. Nappal igen meleg volt, de éjszaka aratáskor dér volt.
......

....


.... Ezeket kívántam jegyzésbe venni, mert én Rákóczi József bíró voltam ebben az esztendőben (1848). Bizony sokat szenvedtem.... akkor ... mert Rátzok is által ütöttek Barstnál  Magyarországra  és Bartsot is jól elpusztították......

...hó volt november hónapban annyi, hogyha fagyra lett volna, lett volna térdig való hó. De azután következő 52 esztendei tél olyan jó volt, hogy farsangban a méhek is többször kijöttek a az ő kasaikból. 1852-dik esztendőben nagy szárazság uralkodott. Úgy, hogy elkezdődött még Szent György napkor és egész nyáron csak egy kis harmat esett."
Az időjárásokat, terméseket csak érintettem most, viszont idézném a könyv szerzőit:

"A következő oldal már kitépett lap, lehasítva, még olvasható egyik oldalán a szó, hogy szivárvány. Valóban az. Az egész naplójegyzet színes híd a jelenből a múltba.  Látható, de mégis megfoghatatlan emlék. Köszönet az azóta szétrombolt háznak, hogy rejtve megőrizte számunkra." Szász János- Szigetvári János: Népi építészetünk nyomában

Mindenféle

Olvasok egy régi könyvet: Szász János-Szigetvári János: Népi építészetünk nyomában 1976. Falusi házakról írnak, többnyire Baranyából. Egy ötvennyolcas felmérés után 10 -15 évvel megnézték ismét a házakat, mi maradt, mi pusztult, s ennek ürügyén be is mutatják a típusokat stb. Hatalmas a pusztulás, az  átalakítás. Érdemes lenne megnézni, hogy  a javaslataikból mi maradt meg, mi bontatott le azóta, s került a helyére "szép új ház"? Pedig jellegzetes, szép, érdekes épületeket fotóztak, rajzoltak le, a házak egy-egy típusát is megörökítve, külön a tornácokat, a falusi munka helyszíneit! Már sok épület  akkor is "emlékként" állt, körülöttük lebontattak a többiek.

Egyet a nyáron én is lencsevégre kaptam, megismertem, még áll!!!!

 

Találtam egy blogot, rokonlélek blog

Jó dolog, hogy vagyunk páran, akik keressük, szeretjük, lakjuk  a régi házakat. A két idézetet tőle hoztam:

"Aztán vannak megint házak, melyekben békesség és öröm tanyázik. Ha megpillant az ember valahol egy ilyen házat, egyszerre úgy érzi, mintha hazaérkezett volna. Otthonszaga van a füstnek, mely belőle fölszáll. Ne­vet az ablaka, s az ajtaja hívogat. Az ember érzi benne a békét és a mele­get, mely mint egy láthatatlan napfény, beragyog mindent maga körül.

Az ilyen ház előtt hamarabb olvad el a hó. Tavasztól őszig virágot terem előtte a rét. Az ilyen ház körül a fák barátságosan lehajolnak, és bemosolyognak az ablakon. Az ilyen ház jóvá szelídíti a benne lakó embert. Nyugalmassá, derűssé, bátorrá teszi. Aki építette, hosszú életű lesz és még halálában is érzi a napsütötte fenyőtörzsek illatát s az örömet, mely elfogta akkor, midőn a bokrétát először tette föl a tetejébe.

Az ilyen házat jó szellemek őrzik. Farkas messzire elkerüli. Jól tejelnek a tehenek, egészséges bárányokat ellenek a juhok. Villám nem sújt a köze­lébe, zsindelyét nem fogja a tűzhely szikrája. Úgy terem benne a kacagás, mint körülötte a virág. Mint küszöbén a napfény."

(Wass Albert)

"Szeretném megérni, hogy kicsiny-kis portámat olyan rendben lássam, ahogyan én azt elgondoltam magamnak. Legyenek a földek egy tagban, gyümölcsfáim termők, pajtám tele, méhesem népes… Legyen minden gondosan gondozva, tisztán művelve, rendben tartva. Szép legyen és gyönyörű a szemnek is, és azt szeretném, hogy gazdaságom, melynek minden rögét magam szereztem, minden fűjét-fáját magam ültettem, minden épületét magam építettem, így szálljon az én maradékaimra."

(Kós Károly)

Hetek óta, mióta többnyire a házban tartózkodik macskaúr ma szóba állt velem. Úgy látszik kezd a lelke lesimulni.

Ma olyant láttam, mint régen nem. Macskaúr a Mózsik tányérjából ette a csirkecsontot, s a szomszédból hozott maradékot. Mik vannak!

 S van egy tartozásom: kb. egy hete elment Pif nagyságos úr után asszonya, Hypó nagyságos asszony. Őt a változatosság okán egy kamion gázolhatta el. Nagy traumák érték az utóbbi hónapokban, két alom kismacskáját tüntették el, bár az utóbbit jobban viselte. Viszont tompa lett, lelassult, akárhogy is, mégiscsak anya volt. Ő a  Mózsik anyja, bár fiait végtelenül utálta, morogta felnőttként. (Szerintem a féltékenység dolgozott benne....) A fotón éppen egy fiánál vigasztalódik az első alom pusztulása után. Most már ismét szerethetik egymást Piffel az örök vadászmezőkön. Ténylegesen, mint férj és feleség élték világukat a két portán felváltva.

Én csak ülök a gép előtt, s "haldoklom". S nem értem: ha haldoklom le kell feküdjek, mert tartani nem tudom magam. Fiam annyira, de annyira rosszul van. A számítógépezésben sohasem zavarja. Hogy is van ez?

Eső volt, szél volt, vihar volt.

Nedves föld lett, gaz volt. Macska van, ájult, fáradt, kimerült, alig néz ki a fejéből. Én nem különben.

S ismét szakad az eső. Véééééégreeeeeeee. Végre, ó mennyire vártuk, csak kicsit "halálomon" vagyok. Sebaj, majd beállok.

S hol találja meg helyét egy szerencsétlen, kimerült állat. A takarításhoz felhalmozott szőnyegeken, takarókon, s ezeknek is a legtetején.

Elmentek

Itt voltak, elmentek.

 S eszembe jutott Schubert É. színésznőnk egy tv-beli mondata: Az unokáim Olaszországban élnek, ritkán látom őket. Örülök, ha jönnek de örülök/megkönnyebbülök, ha elmennek. Mi voltunk a szállás és az étkezés, jöttek--mentek, főleg fürödtek. Én unokákra vágytam, velük való kalandokra. Ők mint a mágnes tapadtak a szülőkre, főleg az anyjukra.

Este meg nem tudom ki aludt el hamarabb a fáradtságtól kimerülten: ők vagy én? Többnyire.

Tulajdonképpen már pár éve, amikor a szívem megszakadt egy mondattól, tudomásul vettem, hogy csak fiús nagymama vagyok. Azóta már csak örülnék egy lehetőségnek, kalandnak. Tavaly hívtam a nagyobbikat egy hétre, szerintem meg se mondták neki. Nekem furcsa ez, én a nagyszüleimnél töltöttem minden szabad percemet, imádtam őket, a falut, az ottani életet. Tán innen volt bennem a nosztalgia a falusi élet, a ház iránt.

S maradtak ők, a Mózsik, s visszahoztuk a hazaküldött macskaurat. Aki lelki beteg,  vissza kell szoknia. Mogorva öregúr, aki megszokta magányt, ragaszkodik az otthonához. Csak vannak más szempontok is.

Mályvák

Fény-árnyék rajzolatok

 

+1