Első veszteségünk: elment Pif

Pifet örököltük, megszerettük. Akkor tízéves volt, most a tizenkettedikben. Ő volt a nagy túlélő, állatorvos sosem látta, nem engedte. Testvérét, Pafot egy autó ütötte el másfél éves korában. Azóta egyedül uralta a terepet, ill. osztoztak rajta három éve Hypóval, a szomszédból. Kettős konyhán éltek.

Tavaly, a farkatlan macska megjelenésével férfiúi hatalmán - úgy láttuk- csorba esett. Az agressziv, fiatalabb macskával szemben már alulmaradt. Az udvarlási szezonban ezer sebtől vérzett, nem győztem ápolni.

Tetszett  macskaúr látogatásakor ahogy befogadta a csapatba. Egy öreg ember bölcsességével fordult felé. Így igazgatta fiait is. Ahogy elnéztem életrevalóságát Zsemle Mózsi örökölte. Nem egyszer igazította el őket, főleg őt, a szemtelent, a pákosztost egyetlen mozdulattal.

Azt hiszem több konyhával is bírt, amiről tudtunk, amit sejtettünk. Nem mintha nálunk nem kapott volna eleget. A sovány macska szépen kitelt. Az utóbbi hetekben soványnak tűnt, a harci szezon megkezdésre fogtam. Nem tudom mi történt, a tuják alatt szomszéd asszonyunk talált rá ma délután, ott feküdt nyitott szemmel. Immár örökre elaludt.

 (S én, mert kifektetett a front, ma nem tudtam kimenni, visszafordultam. Nem tudtam elköszönni tőle. Most búcsúztam.....)

Ismeritek biztos azt az érzést,

 amit akkor érez az ember, amikor valami nagyon kedvestől fosztják meg. Nagyon szeretem a fülbevalókat, nélkülük úgy érzem magam, mintha meztelen lennék. A téli öltözködés, sálak, sapkák időnként megfosztanak egy-egy kedvenctől, vagy inkább annak felétől. Viszont mindig a kedvenctől. Néha a szívem szakadt bele. Most is így jártam.

Másrészt az ember, ha éveket húz le magányosan, amikor a maga ura (itt most "uramról és parancsolómról" nem szólnék, mert Őurasága "uralkodik" az emberen), magának gondoskodik meglepetésről. Antal Andinál fedeztem fel egy ékszerkészítőt, Kricsár Annamáriát, tőle kerültek hozzám ezek a csodaszép fülbevalók. Ezúttal is köszönet érte!

Most a fülbevalókról szóltam. Ma már nem vagyok magányos, a szokás maradt csak meg. Viszont volt születésnap, amikor más szépségek birtokosa lettem. Bemutatásukkal adós vagyok, ami késik, az nem múlik.

S Illésékkel szólva, egy kérdés: "Happy end nincs? " Van. Házunkban a fürdő takarításakor előkerült az elveszett fél pár fülbevaló. (Természetesen ott is ezerszer kerestem, szétszedtem, eltoltam, stb. Lényeg: meglett. Nagy ajándék volt!)

Csipkék

Amikor azt hiszed már vége, az idő csábít, becsap, akkor egyszerre ismét arra ébredsz, hogy esik a hó. Reggel már a redőny résein kipillantva gyanús volt a nagy fehérség. Aztán redőnyt fel, kinézel, s meglátod. Szeretem a telet, a hóesést, a havat. Most kicsit úgy érzem: már elég volt. Tudom, ez nem kívánságműsor, akkor is.

Keserűség? Dac? Magány?

Ma délután ismét

megnéztem a Játszó nőt.

Mert szeretem őket,

mert a szívem csücskei

mert valaminek az előhírnőkei így fényben és árnyékban

mert oly jó látni őket

mert valami elmúltat idéznek, ami szép volt, s sajnos ma már elfeledett

mert idézik, amikor fotóztam őket

mert......

Nektek van sakkotok?

Egy film, egy jelkép, amely nem ért véget azzal az x perccel amíg az ember megnézte, hanem dolgozik, dalol, hullámzik benne. Szeretem a francia filmeket, most ismét jó pontot szereztek nekem. Azaz ez a film, melytől oly nehéz elszakadni.

Nektek van sakkotok?

S még egy gondolat a filmből: "Ha kockáztatsz veszíthetsz, ha nem kockáztatsz, mindig veszítesz." Én ezt úgy ismertem: Ha próbálkozunk nyerhetünk, ha nem próbálkozunk nem veszíthetünk, de nem is nyerhetünk! József Attila is írta egy versében(?), ha valaki leírná nekem, megköszönném. (Keresem régóta, nem találom, az is lehet, hogy figyelmetlenül olvastam.)