Füzetemből

"Az utcák énekelnek, a kövek mesélnek. Minden ház történelemről, dicsőségről  és romantikáról regél. Henry Miller

     

Valamikor réges régen divat volt a házak homlokzatát, ablakok környékét stukkódíszekkel szépíteni. Szépíteni vagy inkább ez volt a divat? Az építkezés irányzata? Mindenesetre régi városközpontokban Kassa, Szeged, Kecskemét, Pécs csodálatos homlokzatokat, díszeket fotóztam. Ez egy kis ízelítő. (Csak éppen a kedvencemet nem találtam meg, remélem "Ő" is előkerül majd.)

Füzetemből

"- Az okosság nem minden..
- Hát nem.
- A jószívűség többet ér, mint az okosság.
- Igen, igazad van.
- És a bölcsesség sem az okosságon múlik.
- Ez is igaz."
Clive Wearing

Olvasok egy könyvet

Ismét találtam egy könyvet. A könyvtárban az új könyvek között szinte húzott magához, már többször megfigyeltem ezt könyveknél. Talán a borítója igért valamit a régi fotóval? Egy különleges világba viszi el az embert. Fantázia, időutazás és mögötte különleges kapcsolatok emberek közt. Még nem fejeztem be, mégis ajánlom. Harry Potterhez hasonlítják, vagy onnan indulnak az ajánlással, mert az népszerű? Érdekes, nekem eszembe sem jutott. Tán a misztikus világa, a helyszín miatt? A könyv közepén járok, biztos várnak még meglepetések. Izagalommal várom!

S ami érdekessé teszi, régesrégi érdekes fotók a szöveg teljes értékű társai, mintegy magyarázzák, életre keltik a történetet. Mindenesetre érdekes ötlet.

Füzetemből

Gondolathegyek -  melyeken házunkat erős alapra építhetjük.

Gondolatfolyók - melyeken csillapíthatjuk szomjunkat, új távlatok felé evezhetünk.

Gondolatcsillagok - melyek vezérelhetnek bennünket, még  a legsötétebb éjszakákon is.

Jorge Bucay



Mára

"Mi azokhoz a pökhendi generációkhoz tartozunk, amelyek szentül hiszik, hogy születésükkor hosszantartó boldogságot  igértek a számukra - igértek? És vajon kicsoda?"
Amin Maalouf

A fenti gondolathoz: olvasgatva a blogokat, látom, hogy  mások is elkeseredve írnak, ki ezért, ki azért. Voltak nehéz időszakaim, s ilyenkor sokat segítettek a gondolatok. Reggelente felütöttem a füzeteimet, hogy ott nyíljon ki, ahol üzenet van számomra. Aztán a két oldal egyikén mindig megtaláltam a hozzám szólót, az adott napra szólót. Újra előveszem, hátha helyre tesz.

S még két módszer: Kornis Mihály írta a Vigasztalások könyvében a napirend fontosságát, ez is sokat segített nekem, mindig eltervezni mit szeretnék, este átgondolni , s egy hét után visszanézni mi nem valósult meg, mik a nehéz, gondot okozó területek?  S ki nem hagyhatom Popper Péter Belső utak könyvét. Tudom, ezek nehéz vigaszt adnak vagy könnyűt, de adnak, én sokat kaptam tőlük, vissza kellene térnem hozzájuk.

S akkor még jöjjön valaki :Yorge Bucay, lehet írtam már róla. Könyveiben egy-egy témát jár körül a maga módján, bölcsességével és pszichiáteri nézőpontjával. Lesímitja az ember lelkét, s mindig kap gondolkodnivalót a bölcsességéből. Akkor egyet most búcsúzóul magamnak, hát kinek?

"Úgy élünk a világon, hogy magunkban és másokban is gyűlöljük, megvetjük azokat a tualjdonságokat, amelyeket alantasnak, fenyegetőnek vagy haszontalannak tekintünk....És mégis, ha szánunk rá elég időt, a végén rádöbbenünk, milyen nehéz lenne az életünk azok nélkül, amelyeket egyszer annyira megvetettünk."

Küzdelmeim

Már napok óta akartam írni a bennem levő feszültségről, a kimondhatókról, ki nem mondhatókról és kimondandokról, s íme Éva blogjában olvasható egy vers, mely végigsímit az ember lelkén.

Nem ismerek magamra, nem értem mi történik velem: pillanatok alatt robbanok, mély és vad indulatok törnek fel bennem, esznek és marnak szét. Nehezen ütközök emberekkel, de mikor már robban bennem, akkor már vég van, s kitör belőlem fékezetlenül. Nem szeretem, ha igazságtalanul bántanak, cselekszenek velem szemben, tudom ők is emberek, gyengék, s a maguk érdeke vezérli őket. Jó, persze akad némi rosszindulat, bosszúállás is, de nehéz megemészteni - akkor is. Még, ha mindnyájan emberek vagyunk, mindenféle tulajdonságokkal, jókkal és kevésbé jókkal áldva vagy verve.

Csak az embernek önmagával szemben nehéz így elviselnie önmagát, s gondolom a környezetemnek is. Amikor ünnep van, pihenés, kikapcsolódás, s az ember viaskodik önmagával, küzd az indulataival, fájdalmaival.

Régen a barátnőimmel többször összejöttünk, ki-kibeszéltük magunkat. Mostanában egyéb dolgok miatt ez elmaradt, lehet, hogy az emberben ezek rekednek benne, a ki nem mondott kimondandók?  Vagy a hormonok dolgoznak bennem? Már ezt is felvetettem.

S ilyenkor kell(ene) menni ki a szabadba, sétálni, menni, kikapcsolódni, mert az átmos, megtisztít és feltölt. (Ahogy tettem is valamelyik nap, s milyen jó is volt.)

Akkor ezt most jól leírtam....

Ki hozza a szerencsét?

A kéményseprő vagy a kéményt seprő? Ha ez utóbbi, a mi esztendőnk rendkívül szerencsés lesz. Napok óta fuldokoltunk a füsttől, nem értettük, kezdő tüzelők lévén, hisz előtte sosem volt ezzel gondunk, rá sem gondoltunk  a kéménytisztításra. SOS volt tulajdonos tegnap délután, ő mondta ezt a műveletet bizony meg kell ejtenünk. Mikor, ha nem január elsején!?

Jelentem a napot s az új évet ezzel kezdtük, s láss csudát, húz a kémény, ég a tűz, s nem dől a füst. Most már csak a szerencsét várjuk, mit ne mondjak: ránk férne.

forrás