2011. szeptember 6., kedd
Örökségeim
Dédapám takács volt, tőle maradtak, az ő keze emlékét őrzik ezek a vásznak, pontosabban a vászon staférung. Mikor nagyanyámék házát kiürítették ezeket félretették nekem, tudták - nekem fontosak. Ez 1987-ben volt. Azóta a szekrényben álltak, pihentek, úgy látszik most megtalálták a helyüket, használatba kerültek a HÁZ-ban.
Lehetne szebben, líraiabban írni, nem kaptam jó hírt, szomorú vagyok, igaz "csak" egy macska, a macskám miatt, aki 12. éve társam.
2011. szeptember 2., péntek
Ismét egy első
Ennek a dísznapraforgónak az a története, hogy az első virágmagvetésem egyetlen növénye. Érdekes módon a másik két virágból semmi, egyetlen növény sem kelt ki, Ő igen. Óvom, öntözöm, büszke vagyok rá. Íme az ELSŐ veteményem.
És pár nyárbúcsúztató fotó, még a múlt héten készült a vihar előtt.
A diófa ágai fényben és árnyékban, és egy ág a fűzről.Színesben esetleg jobb lett volna?
És pár nyárbúcsúztató fotó, még a múlt héten készült a vihar előtt.
A diófa ágai fényben és árnyékban, és egy ág a fűzről.Színesben esetleg jobb lett volna?
2011. augusztus 31., szerda
Tovatűnt
Ha képes vagy tökéletesen belemerülni a feledésbe, az újdonság varázsa sosem szűnik meg hatással lenni rád. Akárhányszor nézel meg valamit, egyszer fogod látni, mindig először, s mindig utoljára.
Faludi Ádám
Mit jelent, hogy tovatűnt? Úgy tűnt tova, mint a látott kép, amit az ember menet közben maga mögött hagy, de továbbra is ott van valahol, s várja, hogy más is megpillantsa? Vagy lehet, hogy az idő inkább eltünteti maga mögött a nyomokat, szétporlasztja a múltat, s visszavonhatatlanul megsemmisíti.
Olga Tokarczuk
Vajon miért kerültek egymás mellé a fotó és ezek a gondolatok? S miért éppen ezek a gondolatok? Miért fognak, miért ragadtak magukkal, hogy kimásoljam, s őrizzem őket? Miért?
Alkonyi fények
Az unokám aurás fotójánál emlegettem ezt a fotót. Most mintegy véletlenül került elő. Talán érzékelhető rajta a napnyugta e ritka arany ragyogása.
2011. augusztus 30., kedd
A házról
"Eszembe jut Bachelard könyve, A tér poétikája. … Úgy ír a házról, mint az emberi lélek elemzésének eszközéről. Visszaemlékszünk szobákra, amelyekben laktunk, s ez segít abban, hogy belakjuk önmagunkat. Nagyrészt egyet értek abban, amit a házakról mond. Írja, hogy milyen furcsán „suhan” a napfény, amint bekúszik a szobába, ahol az ember éppen egyedül van…. A ház elsősorban a benne álmodót védelmezi; a házak, amelyek fontosak nekünk, biztosítják, hogy nyugodtan aludjunk a falaik között. A vendégeink, akik egy-két éjszakát töltenek nálunk, azzal köszöntenek az első reggel, hogy elmesélik, mit álmodtak. Általában a gyermekkorukról álmodnak, apás-anyás álmokat mesélnek: „Ültünk a kocsiban, apám vezetett, de valahogy mégis annyi idős voltam, mint most, pedig apám meghalt, amikor tizenkét éves voltam. Túl gyorsan hajtott…”
Vendégeink nagyokat alszanak, mint mi, amikor megjövünk. Ez az egyetlen hely, ahol képes vagyok reggel kilenckor is szundítani egyet. Lehet, hogy ez az, amit Bachelard „mély álom élményéből fakadó nyugalomnak” nevez?
A ház képzete bennem mindig nagyon ősi képekhez kapcsolódott. Bachelardtól megtanultam, hogy azok a házak, amelyek nagy hatással vannak ránk, visszaviszik a lelkünket a legelső házhoz. Én ezt úgy értelmezem, hogy a legelső ház jelenti az „én” legkorábbi élményét is. Különben is a délieknek van egy eddig felfedezetlen génjük, amely azért a meggyőződésükért felelős, hogy a hely maga a sors. Ahol vagy, az vagy. Minél közelebb állszívedhez egy hely, minél mélyebben van benned, annál jobban összefonódik vele az identitásod, az egész lényed. Az ember sohasem véletlenszerűen választ ki egy helyet – a hely, amelyet választ magának, elárulja mi az, mire valóban vágyik."
Frances Mayes Napsütötte Toszkána c. könyvéből idéztem. Most olvasom harmadszor a könyveit, s idén megjelent az újabb könyv is a toszkánai házról, birtokról, az itteni életről és élményeikről. Mindennapok Toszkánaban. Sajnos ehhez még nem jutottam hozzá, de nagyon várom!
2011. augusztus 27., szombat
Egy fogas története
Anita blogjából jött az ötlet.A blog címe: Inspirációk. Hűek lettünk a címhez, követtük az ötletet, s megvalósítottuk magyar módra. A faházban találtunk, örököltünk egy ládát, némi asztalos igazítással használhatóvá lett. Azért a toldalék festése tudom nem ártana, de így is használható. A sütőlapát szintén faház "lakója" volt. Ferde, s ez lett a pikantériája. Nem simul a falra, van tere, így a ráakasztott kabátoknak is van helye. Gondolkodom mögé egy szövött szőnyegen, gyapjú falvédőn- meglátjuk. S azóta már alatta van a Térj be hozzánk! tábla.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)