"Bibliák"

A címet azért tettem idézőjelbe, mert a Bibliához hasonlóan tisztelt, nap, mint nap forgatott könyvekről írnék. Van egy barátnőm, aki évente elolvassa Petrik Adrienn Asszony és háza Asszony és kertje c. könyvét. Nekem Olasz Ferenc és Kotnyek István fotóalbumai ilyen "bibliák",  az utóbbi fekete-fehér fotóira gondolnék inkább. Nem vagyok vallásos ember, Olasz Ferenc fotói, témái mégis "fognak", Mindörökkön örökké c. könyvét ágyam mellett tartom, a többivel időnként hétszámra kelek.

Barátnőm édesanyja falusi házát, kertjét díszíti, van egy szobája, ahol gyűjtögeti régiségeit, ahol, ha nála van lakik is. Neki Petrik Adrienn könyvei a példaképei, ihletői. E könyvet most olvastam, lapoztam, futottam át másodszor.Ha az ember ha egy felújított, de mégis csak régi parasztház tulajdonosa nem árt hasonló gondolkodású emberek háza táján is "körülnézni". Egy ki szemléletbeli másság, a régi, kopott elfogadása, a nem minden az újonnan vett, a korszerű csak a jó, s merj merész és egyedi lenni!!! Most jól jött nekem a könyv.

Jól jött, hogy elfogadjam a még le nem vakolt kicsi szoba falait, hogy miben is gondolkodhatunk, ha már  pénzünk nincs mostanában a befejezésre, de mégis lakhatóvá lehetne tenni.  A festetlen ajtók festésére/pácolására. A más ajtók, színezési módok vagy színtelenség/festetlenség elfogadására, mint lehetőségre. (Ha már tíz év óta így kibírták.)

Fes(tet)tünk!

Festettünk mi: tanulságos volt, amikor két balek nekiáll. Nem gond, megtanultuk, ha legközelebb festünk már tudjuk a fortélyokat. Viszont a szín: belsőépítész barátnőmmel egyeztettünk, felírtam, aztán mentünk festéket venni a cédula természetesen otthon maradt. S egy vásárláshoz két ember esetén két ember kívánságainak összehangolása kell. S tudtuk a vett festék a vályogfalon visszafakul. Ilyen előzmények után vásároltunk egy festéket.(A fal eleve citromsárga színű volt.)

Így néz ki. Nem tudom... Viszont az ülőalkalmatosság nyers színű, azt kiemeli. A szőnyeg és a "sötétítő" is fehér vagy nyers szín lenne. Meglátjuk. Minden esetre egy festés csak tisztasági, nem is egyenletes,  látni is falon, de egyenlőre nem kenjük újra. Várunk, aztán majd próbálkozunk.

Viszont a konyha-előtér festőjével jól jártunk. Szépen dolgozott, hófehér lett, nem volt drága. Tudjuk, kire számíthatunk ezután. Tehát az eredmény 1:1.

 S már csak egy gondolat kell ide. "...minden zúgocska, amit szeretünk egy világ a számunkra." Oscar Wilde

Sokk

Az ünnepeket a háznál töltöttük több munkával, némi főzéssel, kevésbé ünnepléssel. Most ez így jött ki. Vasárnap du. gondoltunk egyet, s elvittük magunkkal macskaurat, szokja kicsit a légkört. Mondhatni nem volt jó ötlet. Már az autóban végig panaszkodott, aztán kint a házban sírdogált sokáig. (Pedig fiatalon, úgy 5-7 éve bizony szoktuk cipelni erre és arra, s mindenhol hamar és jól feltalálta magát. Hiába az évek...) Éjszakára pedig beindult: fel-le, bútorra, szekrényre, ablakba, hogy mire vadászott állandóan el nem tudom képzelni. Lehet, hogy  a padláson zajló életet hallhatta, s oda próbált feljutni, azokat a mozgásokat követte? Sokat nem aludt, s én sem.
Másnap délelőtt aztán a ruhásszekrénybe betévedve végre ismerős, sötét, zárt és biztonságos helyre lelt. Ott aztán ájultan elaludt. Az ébredést némi házon kívüli ismerkedés követte, barátkozás a ház állataival: macsekok és a kutyus. S mindazzal amit előző nap az ablakból megnézett magának. Érdekes a macskák először fújtak, de a fekete már közelített, dugta felé barátságosan a fejét. Hát macskaúr még tartotta a távolságot. Tudom idő, tudom ő szobamacska, háziúr, ha némi kijárással, de bent él. Sok az újdonság neki. Majd, majd. Azért érdekes módon hazafelé egy hangja nem volt a hordozójában. Mondtam neki: most már hazamegyünk. Tudta, értette?

Az orgona a ház mellett nyílott, mondhatni a kertben. Előkertnek mondják tán? A hátsó kertben meg én munkálkodtam, szigorúan szombati zárással (értsd ünnep miatt), a fűkaszálás után a füvet gyűjtöttem össze, sok pihenővel, de megbirkóztam vele. S őszintén: jól éreztük kint magunkat, dolgoztunk eleget (belső munkák, szerelések, festés a házban), s az ember most kezdi felfogni mire is vállalkozott. Mondták, figyelmeztettek. Igazuk is volt, de a munka mellett, ha beáll a rendszer, az életünk, akkor már könnyebb lesz. Majd belejövünk, majd, majd!!!! (Azért azt már látom sokat kell tanulni, de kihívások nélkül mit ér az élet?!)

S még egy mondat a szomszédokról. Őket úgy látom kifogtuk: barátságosak, segítőkészek. Fiatalabbak és idősebbek, számíthatunk rájuk. Kell ennél több?




 

Ingyen

Gondolkodtam beírjam-e ide a bejegyzést, de nem bírtam magammal. A piacon jártam, s ahol sóskát vettem, látom zacskóban van valami, s az árcédula áthúzva. Azaz tojásfesték ingyen. Kérdem az árustól, jól látom-e amit látok? Igen, jól láttam. Nem a Chris Anderson féle ingyenességről volt szó, egy gesztusról. Ha már úgyis megmaradt a hagymahéj, miért ne adná oda annak, aki értékeli, ingyen.

Kapva kaptam a lehetőségen. Elárulom, sokszor felejtettem el venni tojásfestéket az évek során, s milyen lehetőség van otthon? Hát, a hagymahéj, az többnyire mindig van-volt a kamrában. Imádtam a vele festett tojások barna színét. Most hoztam, előre készülhetek, s amilyen figyelmes volt az úr, még lila hagyma héját is közéjük tette, hadd legyen szebb színe ezeknek a tojásoknak. Dicsértem gesztusát, s köszöntem az ajándékot, s szerzett vele egy szép pillanatot ebben a mai lelketlen, anyagias világban. Ilyen is van!!!!

Keresztek

Ez a bejegyzés nem a házról szól, legfeljebb részben a környezetéről. Az első két fotó a faluban készült, ritka, amikor az alkonyi nap ilyen fényeket ver vissza a ház színével dúsítva. A következő kettő egy kőfaragóműhely alkotásait mutatja régmúlt korokból, egy régi vármegyéből. Akkor még egy vármegye volt... S az utolsó egy festett kereszt lekopott színei, s gondolkodhatunk jó-e ha restauráláskor régi szobrokat  be is festik? Emlékszem a magyarpolányi kálvária torzóira, s  a felújított változatra. Megvallom a régiek mellett kardoskodtam, tegnap próbáltak e hitemből elmozdítani. Lehet, hogy mégis így az igaziak?



Ház-ügyek

Az orgona már a kertben termett, hoztam haza pár ágat. Az itthoni macska legnagyobb örömére. Lehet szimatolni, vizet inni mellőle a vázából. Figyelem a kertet, a virágokat, hogy lássuk, hol mi nyílik és mikor. Viszont elültettem holland tulipánhagymákat. Azt hiszem rossz helyre, vagy a látogatóm lépett rá. Eltűnt a kibomló szár. Pedig virág volt ott azelőtt is, a rózsát szedték ki, s vitték el az elődök. Így jártam. Tanulnunk kell, hiába. Ahogy látom sokat, nagyon sokat.......

Az invitáló táblát ajándékba kaptuk. S a szélcsengőt még nyáron Kapolcson vettük, hogy magunkhoz vonzzuk vele a HÁZ-unkat. Sikerült.

Kimentem tegnap a HÁZ-hoz,a  festés áll, mert a festő családja influenzás lett, ő viszi most otthon a tennivalókat. A választásával úgy láttam jól jártunk: szépen és tisztán dolgozik. Az állatnépeket elláttam, ill. hagytam a szomszédoknak ennivalót, hogy amíg nem megyek ők is elláthassák őket. Főleg a fekete feneketlen bendőjű macskát, ilyen "éhes" állatot még nem láttam, pedig az én itthonim se kutya koldulás terén, na meg önkiszolgáló. Tegnap vettem elő neki mélyhűtött csirkemájat, betettem a csap alá felolvasztani. Teszem a dolgom, macskátlan értsd követelés nélküli csönd. Megyek ki a konyhába, hát mit látok? Az én Miskám a földön eszi a fagyasztott csirkemájat. Nesze neked szakirodalom(ne adja macskának fagyasztott húst, olvaszd fel), nesze neked alufóliás csomagolás és meleg víz, amiben olvasztottam. Mindez már a múlté, a földön ette macskaúr annak rendje módja szerint kibontva, "feltálalva" a csirkemájat. Nem is volt vele és a koldulásával gondom egész délután.

Ember tervez

Eltöltöttünk egy hetet a HÁZ-ban. Próbáltunk festeni, de ahogy a szólás mondja: Nem szokta lúd a szántást.... Végül a konyha-előszoba vonulatra fogadtunk egy festőt. A férj festett, a feleség pedig a gerendák közt előfestett, finomított, törölte le a felesleget. A festőnek volt egy mondata, erre esett le nekem is a tantusz kitakaró csík. A fenébe! Mit megspórolhattam volna vele, fáradtságban, munkában. Hiába, a rutin hiánya....

Aztán a "malör". Beszélgettünk az  un. háló színeiről. Én úgy gondoltam beszélgetünk, mire kettőt fordultam a nagyszobai festék már azon a falon is száradt. Igaz részben, de sarki két falon. Először levegő után kapkodtam, aztán gondoltam, legyen rajta festék, legyen tiszta aztán majd finomítunk, egyszeri átkenés úgysem elég.

Aztán ott voltak a koldus népek. Aki járatos az állatok világában tudhatja, hogy itt bizony macskaállatokról van szó. Főleg a kandúrnak (a fekete) kielégíthetetlen a bendője, nem győztük hessegetni. A másik szomszéd, ők együtt járnak, együtt esznek, azaz  kandúr eszik, a másik macs nézi, esetleg maradék jut neki. Esetleg, igen nagy kegyesen. Ez sajnos még az ő otthonában is így van, s a balek hagyja... legfeljebb a gazdái intézkednek.

S még pár szó a kutyusról. Őt elődeinktől a cicával együtt mondhatni örökbe fogadtuk.  Nagyon szeretem őt. Irigylem hatalmas energiáját, s ha látom a  szemében rejlő szeretetet, hálát, feledem, hogy gyakorlatilag miatta kell többször ideutaznom, kell szomszédokat segítségre kérni az etetésben stb. Viszont kár lett volna egy menhelyen  lennie. Nem ezt érdemli., nem ezt érdemelné.

Hát így állunk. Majd lesz szebb is, komfortosabb is, majd, majd, idő van. A lényeg megvan.