Másnap délelőtt aztán a ruhásszekrénybe betévedve végre ismerős, sötét, zárt és biztonságos helyre lelt. Ott aztán ájultan elaludt. Az ébredést némi házon kívüli ismerkedés követte, barátkozás a ház állataival: macsekok és a kutyus. S mindazzal amit előző nap az ablakból megnézett magának. Érdekes a macskák először fújtak, de a fekete már közelített, dugta felé barátságosan a fejét. Hát macskaúr még tartotta a távolságot. Tudom idő, tudom ő szobamacska, háziúr, ha némi kijárással, de bent él. Sok az újdonság neki. Majd, majd. Azért érdekes módon hazafelé egy hangja nem volt a hordozójában. Mondtam neki: most már hazamegyünk. Tudta, értette?
Az orgona a ház mellett nyílott, mondhatni a kertben. Előkertnek mondják tán? A hátsó kertben meg én munkálkodtam, szigorúan szombati zárással (értsd ünnep miatt), a fűkaszálás után a füvet gyűjtöttem össze, sok pihenővel, de megbirkóztam vele. S őszintén: jól éreztük kint magunkat, dolgoztunk eleget (belső munkák, szerelések, festés a házban), s az ember most kezdi felfogni mire is vállalkozott. Mondták, figyelmeztettek. Igazuk is volt, de a munka mellett, ha beáll a rendszer, az életünk, akkor már könnyebb lesz. Majd belejövünk, majd, majd!!!! (Azért azt már látom sokat kell tanulni, de kihívások nélkül mit ér az élet?!)
S még egy mondat a szomszédokról. Őket úgy látom kifogtuk: barátságosak, segítőkészek. Fiatalabbak és idősebbek, számíthatunk rájuk. Kell ennél több?
