Aztán meséltem róla valakinek, aki kiakadt a poltergeist fogalmon. Fogalmon? Inkább a szó mögötti tartalmon. Tudom, ezeket a természetfeletti jelenségeket nem mindenki fogadja el. A Wikipédiából másoltam ide egy sort, ami fedi a film jelenségeit: " Sokan úgy magyarázzák a jelenséget, hogy azt az ember idézi elő, amely a belső feszültségek alatt álló tudatalatti pszichokinézisének (telekinézis) eredménye." Ez volt a filmen is, de ha nem láttátok a filmet nem akarom lelőni. (Mivel senki nem reagált rá, gondolom nem is nézte meg senki sem.) Akkor már csak az a kérdés miért is kavart fel ennyire engem a film, hogy napokig a hatása alatt voltam?
Talán azért mert anyámnak egy gyereke volt, az öcsém.
Talán azért, mert felnőttként ha hívtam, s meghallotta a hangom,"ja, csak te vagy"-gyal üdvözölt. Igaz, az is az öcsém egy ideig Ausztráliában élt, akkor is, ez a mondat nagyon fájt nekem, mindig. A hazatérte után is.
Talán, mert az én gyermekeimről nem volt fotó kitéve a munkahelyén, csak az "övéiről", értsd öcsém gyerekeiről.
Talán azért is, mert hozta haza a gyerekem a kórházból vonattal, s beszélgetett valakivel, miközben szedte elő és mutogatta az öcsém családjának fotóit. Rólunk egy fotó sem volt nála, érted anya, egy sem!- mesélte utána a fiam. Rólam, a gyerekeimről szó nem esett, mi nem léteztünk. A számára. Ahogy a nyaralójuk falujában mézért mentem valakihez, s mikor kiderült ki az anyám mesélni kezdett "rólunk". A mézes néni. Az idegen, de egy történet sem szólt rólam, mirólunk. Amikor a harmadikat adta elő, mert látta rajtam amit kellett, s próbálta menteni a menthetőt újabb történettel, ami ismét nem rólam szólt, kifordultam, otthagytam őket. Sírtam.
Aztán mikor meghalt anyám, nem zokogtam, nem sírtam. nem értette a környezetem, a munkahelyem. Magyaráztam volna el nekik? Igaz ez, már évek múlva derült ki, akkor nálam erre a miértre nem kérdeztek rá. Csak elítéltek.
Lehet, hogy ezeket kavarta fel bennem a film? Lehet, hogy emiatt fogott? S most jól kipakoltam ide, de fene bánja.
Aztán a gyerekkel, már a szülőkkel nézni kezdtük a filmet, ezt a filmet, itthon fejeztem be. Más műfaj, elgondolkodtató (is), engem beszippantott. Művészetek: szavak és képek. Festészet és irodalom. S még annyi minden más ezek révén, s ezek ürügyén. No, persze van benne szerelem is. Ez a hülye magyar cím, s a romantikus vígjáték megjelölés. Romantikus mehet, de vígjáték?
Apropó szerelem eredeti címe Szavak és képek. Nem értem,féltek, hogy így nem lesz nézője, nálunk?
Töredelmesen bevallom, nekem nincs türelmem a sz.gépen filmeket nézni. Nem tudom, miért és valahogy a tv-ben sem szoktam "mozifilmeket" nézni. Természetfilmet, vagy történelmi témájút, ilyesmiket megnézek, de nehezen tudnék öt (!5!) mozifilmet felsorolni, amit a tv-ben láttam. No mindegy. Nem EZ a lényeg.
VálaszTörlésAmiről írtál az olyan érdekes, hogy igazán hosszas beszélgetést és elemzést érdemelne. Nekem ugyan nem egészen ilyen "emlékeim" vannak - de elvált szülők gyerekeként nekem se anyám volt az „igazi anyám”. Mondjuk szerencsére nekem volt drága aranyos nagymamám... Kár, hogy az ember bizonyos - a lelke mélyén bujkáló, sokéves kérdésekre – (legalábbis itt a földön) sosem fog választ kapni. Talán majd valahol máshol, más dimenzióban. Bár bevallom, nem is tudom, kívánok-e egy magyarázkodást...
Igen, az élet nem habos-torta. Sőt, sokszor még csak nem is torta – de meg kell enni.
Tudod, nekünk nincs tv-nk, néha hetekig nem filmezek,néha napokon keresztül. Gépen. Ez most kijött belőlem, hagytam.
VálaszTörlésJól tetted. Hasonlókat adok ki én is magamból a blogomban. Most már értem, miért maradtál meg egyetlen hozzászólónak: a hasonló érzések miatt. Anyám négy lányt hozott a világra, az elsőszülött mindig Marika volt. Engem nem emlékszem, hogy bármikor is a nevemen szólított volna, és a legszebb éveimben okozott hatalmas fájdalmakat. Mégis én voltam az, aki a legtöbbet áldoztam érte, anyagiakban és ellátásban is. De mikor zokogtam a depressziótól, csak ült mellettem és vallomásomra, miszerint semmi nem jó, azt kérdezte: nem jó? és csak ült, és sose fogta át a vállamat. Talán ezért nem sírtam én sem, amikor meghalt, talán mert csak az sír, zokog, aki érzi, nem tett meg eleget, mikor még lehetett volna.
VálaszTörlésTudod, nekem apám szokta mondogatni, anyja az öccsét ajnározta, s éppen ő volt aki nem törődött vele. Úgy látszik ez már csak így működik, legfeljebb néha még annál is jobban fáj. Apámat viszont máig gyászolom.
TörlésÉn sem tudok filmet nézni a számítógépen, nincs hozzá türelmem. Viszont mindig meghat, és felnézek arra, aki felvállalja az érzéseit. <3
VálaszTörlésKöszönöm, nem szoktam, de most ennek nagyon ki kellett jönnie.
TörlésHuhh! Ezt nem tudtam rólad...Ez nagyon kemény.:(Tönkrevágja az ember életét alaposan.... Én most kivagyok, azért nem jelentkeztem, de megnézem ezt a filmet,ha bírom....Köszönöm!
VálaszTörlésA szerelmes filmek az agyamra mennek,:), de mivel festmény van a képen, ez érdekel. A másik filmedbe belenéztem, de nem tudom megnézni.
VálaszTörlésÉn gyakran nézek neten filmet.
Érdekes "háború" megy a filmen költészet és festészet ill-a kifejezéseik közt. S érdekes tanáregyéniségek, akik azért a magánéletükben elég sebzettek. Viszont ilyen tanárokkal tanulni nagy élmény, éltre szóló lehet.
TörlésA filmet nem ismerem, de az ilyen jellegű filmeket nem is szeretem.
VálaszTörlésAmit ennek kapcsán "kiadtál" magadból azt az érzést sajnos közvetve, de ismerem. Az anyai nagymamám is ugyanilyen volt! Két gyereket szült, de neki is csak fia volt, anyámat mint egy mostohát kezelte. Én csak azt a szomorúságot, sok könnyet láttam, amit okozott neki. Mikor a szüleim felépítkeztek, mondták neki az ismerősök, hogy milyen szép házuk lett, ő csak azt válaszolta, hogy nem kíváncsi rá. Az ilyen nem is anya! Se engem, se az öcsémet nem szeretett, soha semmit nem kaptunk tőle. Mikor meghalt, akkor volt pici a nagyobb fiam. Nem is ott laktunk a faluban (de nem ez volt az oka) nem mentem el a temetésére sem, egy könnycseppet sem tudtam érte ejteni. Tudom miről írtál, és mélységesen együttérzek veled!
Mélységesen érzem miről írsz, sajnos. Én sem tudtam soha semmiit felmutatni, aztán már nem is mutattam. Pedig azt hittem azzal büszke lehet rám. Hát nem. Nagyon rossz volt.
TörlésEngem sem a film érdekel, hanem az általa okozott élmény. Igazul érzel iránta: jól.Azaz utálattal. Én is erről tudok beszámolni. Rossz szülőket nem siratunk.Gyertyát sem gyújtottam halottak napján. Behúzni szeretnék mindkettőnek! Mit műveltetek?! Azóta is gyötrődöm.
VálaszTörlésBorzasztó ez!
Borzasztó Bea, csak tudod mi az érdekes? Az öcsémmel jóban vagyunk, s ő ebből semmit nem érzékelt vagy férfi. Más dimenziókban él.
TörlésSzerintem mindnekinek van olyan filmje ami rola szol..nekem legutobb a Splendor in the grass,,ragyogas a fuben, de biztos nem ezen a cimen futott otthon..le is forditottam egy reszt belole, es en felmondtam a verset,,,csak Orsika hallgatta meg:) a filmet valosiznu sneki nem nezte meg,de nem baj, en ertem, az en filmem:)
VálaszTörlésAz ember irja a blogot, olvas mast is, de legtobbszor tobbre nincs ido azt hiszem.
Igen, olvasunk mást is.Érthető, látod én sem emlékszem erre nálad. Néha, ha sűrűek a napjaim én is átfutom a blogokat, s néha nagyon örülök filmeknek, ha ajánlanak. Főleg Györgyi. Sokszor őt-hatba belenézek míg választok, pedig van egy listám, ahová gyűjtöm a címeket, csak azt elő kellene keresni. Örülök, hogy már itt vagy!!!
VálaszTörlésÉn megbocsátottam apámnak, áldozata volt egy nem kívánt, talán erőszakos tettnek, amitől a világra jött. Anyámnak is, mert ő megint csak áldozat volt, először a férje, majd az apja, aztán a gyerekeié. Természetesen akár szeretett, akár nem, engem is áldozatnak nevelt. Ebből nehéz kikeveredni. Elolvastam az összes hozzászólást, sajnos, nagyon sok hasonló történetet olvastam is. Nemrég például az Elindult Európába címűt, Molináry Gizella élete regényét.
VálaszTörlésHuhh, ez a történet amit most elmeséltél!! :O azon gondolkodtam, vajon van olyan család, ahol ne lenne hasonló történet? nekem anyósom jutott eszembe, neki is egy fia van, a kisebbik (nem az én párom)
VálaszTörlésAz dolgozott csak igazán, az volt a minden, az aranyos, a jó, a dolgos. A jó fiú azzal hálálta meg, hogy úgy beszélt velük, mint a kutyával. Az én párom rengeteget letett az asztalra, soha nem beszélt velük illetlenül, de soha nem kapott egy dicsérő szót, egy büszke vagyok rád fiam!-ot. Ő senki volt, mert nem a "főd, a főd" volt az élete.
Mikor megszületett a kisebbik lányom, egy nappal előtte született meg a sógornőm fia is. Anyósom elrobogott hozzánk, akkor még nem volt telefon, nem tudták, hogy én is megszültem a gyönyörűséges lányomat. Anyósom kijött a klinikára és szünet nélkül áradozott a másik unokájáról. Minket meg sem kérdezett, mi van veletek, hogy vagytok stb. Nem érdekelte, a másik volt az isten, mert az fiú volt, a lányok nem valók semmire. És ez végigvonult az egész életünkön. Apósom míg élt, összesen tíz mondatot nem beszélt a gyermekeimmel, átnézett rajtuk, semmirekellők voltak a szemében. Az én értékes, okos, gyönyörű gyermekeim...gondolhatod, hogy esett ez a férjemnek meg hát nekem is és a gyerekeknek is. És itt jön az, hogy én, aki megsirattam a szomszéd nénit/ismerősöket mikor meghaltak, apósomért nem tudtam egyetlen könnycseppet sem ejteni.
Huhh, még most is felkavar. A Te történeted is, meg úgy az egész...
Ahogy olvaslak benneteket mindenkinek megvan vagy inkább sokunknak a magunk története. Ez senkit nem ment fel, vagy vigasztal, inkább szomorú. Ugye, hogy felkavarja az embert?
VálaszTörlésÉn csak azt gondoltam,hogy én vagyok az egyedüli... hát ahogy olvasom nem...Volt egy öcsém,Apú szemébe Ő volt a minden... mert fiú volt, mindent meg is tehetett..Regényt írhatnák most...Amikor segíteni, dolgozni kellett én voltam, amikor férjhez mentem,mi voltunk...Esküvőre mikor a férjem meghivta, azt mondta,neki nincs lánya... Rengeteg adósság, bíróság és sorolhatnám mi követte útját...Bennünket is szégyenitett, de még igy is Ő volt a fiú...Nekiment Anyunak...onnan számolva előttem senki lett, bár előtte sem voltunk ép ezért jó testvérek...Lesüllyedt a földig, a pia a verekedés és a többi dolgai miatt..Mindig harc volt a szülők közt... mert a TE fid és a Te lányod ment a vita köztük...ezt csak utólag tudtuk meg...de ha segíteni kellett bármit, mindig nekünk szólt...és mi hülyék mentünk is...Meghalt egy piálás és lakás/ ami még megmaradt/,összetörése után... Apu nem tudta feldolgozni hogy az édes kisfia meghalt, igy rá két hónapra ő is meghalt...csak mi megyünk a temetőbe,és természetesen az öcsém gyerekei voltak a valakik...A temetőbe rajtam kivül az öcsémhez sem megy ki senki...mint ahogy apuhoz sem... csak mi és a fiam...
VálaszTörlés