Oldalak

2014. október 5., vasárnap

Talált ételek

s hozzávalók, írhatnám. Igaz, csak kertben, hűtőben találtak, de akkor is. Volt tarja maradék, körülnéztem, mit is kezdhetnék vele? Bevallom, a fotó döntött,

 Fűszeres sült tarja római tálban


 aztán elolvasva  a leírást, s körülnézve a hűtőben, mélyhűtőben volt többféle  maradék. Kipróbáltam. Ízkavalkáddal örvendeztetett meg minket.

Tegnap körülnéztem  a kertben, s már régóta nézegettem  a sok esőtől magához tért rebarbarát. Egy hirtelen ötlet a sok hezitálás után (leszedhetem-e még?), s máris vittem be, vagy fél kiló lett, tisztán. Már csak recept kellett hozzá, s megtaláltam azt, aminek elkészítésére álmaimban sem gondoltam volna.
 

Hát  a lovak közé csaptam vele. Mennyei lett. Volt almánk, a mélyhűtőben eper még a nyárról és a kertből, összeraktam, az arányok mások lettek, mint az eredeti receptben, de nem tudta elrontani.

Próbáljátok ki!

1 megjegyzés: