Amikor a fény áttör

 a fák között       

 

                                                                      

 

és bekukucskál a szobába

                                                                                   

 

 

A férj süteményt rendel telefonon,

a feleség elkészíti, s virtuálisan megmutatja,

 a macskák ellopják, s megeszik. Na, nem mindet, csak egyetlen darabot, de ők legalább megkóstolhatták.

S ha a töltött tallér nem lett volna elég nehéz, készült mellé egy kis krumpliprósza, ebédre. Finom, zalai étel. Nem a könnyűségéről híres, de nevet adott egy fesztiválnak is. Én csupaszon ettem, s bíztam benne, még annál is inkább bíztam benne, hogy nem fog megártani. Szerencsém lett!

Ez volt a szombati nap hozadéka. Kérdezhetné bárki: és a vasárnapé? Marad a böjt, mert megérdemlem. Semmi nehezet nem kívánok, fogyasztok majd ebédre egy joghurtot némi kenyérrel.

Két borító, két könyv, két vélemény

amely alapján ki-ki eldöntheti elolvassa-e?

 Én elolvastam az elsőt, aztán a másodikat. Másnap nekiálltunk a kolléganőmmel megtárgyalni. Szex, csak a szex, ami összetartja őket? Szerinte igen, nem tudnak miről beszélgetni, a nő nagyon feladta magát. Aztán elém jön egy jelenet: ülnek a szobában, tv is megy, de ami a fontos a beszélgetés, a meghitt hangulat, talán jókat is nevettek együtt.

Azért a kérdés még mindig bennem motoszkál, az írónő sem zárja le. S még egy gondolat, amilyen a két borító, olyan a két könyv is, szerintem szórakoztatók, meghökkentők, s minő meglepetés - elgondolkodtatók.

S ahogy látom, ez az 500. bejegyzésem. Örülök, hogy erre jártok!

Egy könyvről készültem írni

igazból már hetek óta készültem rá, mióta olvasni kezdtem. Becéduláztam, hogy idézzek, megfogalmaztam magamban, stb. Az igazság az, hogy nagyon magam alatt vagyok. Így más tollával ékeskedem, mivel szeretném másokkal, veletek is megosztani, mert szól a várandós kismamának, csemőjét nevelő szülőknek, s nem maradhatnak ki belőle az idősebbek sem. Az érintés élmény, szükséglet minden korban, s  a szerző oly csodálatosan vezet ezen végig minket.

S még egy megjegyzés: amikor kismamáinkhoz dúlát hívtunk még érdekességnek számított. Igaz otthonszülésről is szó volt, s ez nem egyöntetűen támogatott. Az ott megjelenő pár kismama lelkes híve volt, mások betévedtek, volt akit magukkal ragadtak az ott hallottak. Terveztük Büki Andrea meghívását, aztán egyéb érdektelenség miatt le kellett mondanom. Szívem szakadt meg, de öt-hat, netán tíz megjelenőért valakit Svédországból nem hívhattunk el. Mára tán változott a helyzet. 2-3 év telt el azóta. (Viszont a meghívásra már keret sincs.) S az ott olvasottakra ráerősit a fenti könyv szerzője. Azt hiszem ismét kezembe veszem, s elolvasom.

Változik az idő

s én hulla vagyok, mozdulni alig tudok. Pedig még haza kellene mennem, vérvételre is, s délután dolgozni.... Ennyit máról, mára. Ami biztató: legalább enyhül az idő!

 

A fenség.

Nem tudtam kihagyni a Mózsijaimat

  
 

 S amikor már feldereng  a fény, a Nap

Így havazódtunk be mi!

Hajnali ébredés,

gyors jógagyakorlatok (hogyan lehet egy jógagyakorlat gyors?), elmélyült időjárás hallgatás, gyors döntés, azonnali indulás.

A két Mózsi a házba az ajtónyítással azonnal bevette magát, étellel lehetett kicsalni őket, közben megérkezett nagyságos úr is, egy keveset neki is adtam. Aztán a kapuban a kihajló tuják nyakamba szórták a havat, előtte lerázásukra nem is gondoltam, időm se volt. A buszmegállóban van időnk, késik, keveset igaz, de nem mertem kockáztatni, a rádió riogat a 20-30 cm-es hóval, stb. Időre van jelenésem.

Esett az éjszaka, az autók tetején bevastagodott a hó, ahogy a szél fújta itt-ott szögletekbe szép mintát rajzolt. Elő a fényképezőgépet, elem lemerült, mint mindig...

Délután munka, dömping, egy nagy-nagy rendezvény előtt. Kb. százhatvan a versmondásra jelentkezett gyerekünk. Százan szenzációs mackókat is hoztak, ők készítették: egyszerűt, nagyszerűt, naivat, lányosat, bájosat, behemótot, és egy szuper alkotást, csoportosat, majd lefotózom, megmutatom. Nem irigyeltem azokat, akiknek el kellett bírálniuk, mondták is, ne adjunk helyezést, de verseny, kell adni! Kaptunk egy cukrászdától tortát is, a címadó fazonnal! A szuper csapaté lesz, megérdemlik. Mi meg dolgozunk, előkészítünk, tervezünk, szervezünk - aztán majd eldől, mire mentünk vele, hogy szól bele esetleg az időjárás?!

Egy könyv, egy zene, egy nő, sok fájdalom

Nem tudtam kihagyni

a fotókat, ahogy mentem, jöttem munkából - fotóztam. A fenyők alól indultam. Az autók alól eltolták a havat, a házak előtt a járdáról is, de a domb közepén, ahol munkába járok maradt.  Először csak mentem, észre sem vettem, aztán megdöbbentem: mit is látok, de már mentem tovább szinte gyermeki énemmel a térdig érő hóban, eszembe jutva régi idők. S már nem bántam, élveztem. Ahogy az előttem haladó kisgyerek is.

A mókusokkal még a domboldal tetején találkoztam, sajnos a gyenge gépem volt nálam, s az erősen megjavított fotó is csak sejteni engedi őket. Ketten voltak, futkostak a fatörzsön fel-le, s játszottak egymással, kergetőztek, s közben hullt le hó a nyomukban. Eddig mindig csak egyet láttunk, kiderült ketten vannak! Jó volt így nekiindulni a napnak.

Hó alatt

és a hó hull, hull és még mindig hull

Amikor az ember nem tud aludni

ablakot nyít és fotóz éjjel 1 óra magasságában. A "helyzet" azóta csak fokozódott.....