Füzetemből

"Ki tudhatja miért van a világ úgy elrendezve, hogy a szeretethez és a szerelemhez kiismerhetetlen utak vezetnek, kevésnek mutatkozik az akarat, és csalóka marad a szándék, már ha van egyáltalán, s még csak nem is a kitartás segít, nem azé, aki akar, s nem is azé, aki fut, sőt, éppen a kiszámíthatatlanság teszi, valahogy úgy kell összetapadniuk a hétköznapoknak, mint egy szerencsés kézzel megforgatott kaleidoszkóp üvegcserepeinek, amikor a színes darabocskák hirtelen olyan képet mutatnak, amilyet soha nem tudtak felvillantani annak előtte, és vélhetően később se fognak megalkotni már, egy mozaikot, kék és vörös, ahol az apró részek is külön-külön értelmet nyernek, magyarázatot és igazolást, a sok-sok sikertelen próbálkozásra, s hitelt az eljövendő napokra, s azáltal már maguk is többek lesznek, mint üvegcserepek, többek, mint az egészet összetapasztó darabok, akár meg is semmisülhet akkor a papírhenger, hiszen, ami volt, az nem veszhet el, nem tűnhet el nyomtalan, szétszóródhatnak a szilánkok, mint a jég, üvegcserepek hevernek a macskaköveken, összekeveredve a jégszilánkokkal, egyformán ragyog rajtuk a Nap.
Ki az, aki megforgat, s ki az, aki néz, micsoda utak vezetnek a szerelemhez."

Kőrösi Zoltán