Szerencse nap

 Ma 3 alkalommal 6 db. négylevelű lóherét találtam. 

A nagy szerencsében az egész napot végigfeküdtem, reggel alig tudtam lábra állni. Pedig időpontom is volt vizsgálatra. Adtak újat, telefonon. S más ügyek is tervben voltak.

Viszont szerencse, de jött egy korrekt fűnyíró, ketten a másfél méteres gaztengert levágták. Meg a szomszédét is, az nem volt gaz, csak nem tudom hol a miénk, s hol kezdődik az övék. Vagy inkább ők se/nem tudták. 

A két darab almát 420 forintért vettem. Kb. fél kiló a kettő. Pusztaverszáj urának szerintem fogalma sincs, hogy aZ alattvalói hogyan s miből is élnek. S miből fizetik a herdálásukat. 

Szomszédom kiakadt, mert húszezer forintot kértek a telke körül odanőtt növendék akácai kiírtásáért. 170 ezer a nyugdíja. 

Érdekes világban élünk. Amíg élünk, mert sorra hallani az időpont, kórházi, gyógyítási-gyógyulási rémtörténeteket. 

Szóval a beígért csodavilág valahol útközben elakadt...

A szokás hatalma

 Sétálunk, kerítés alól bújnak ki a gazok. Hajolok, hogy kitépjem.  Akkor esik le a tantusz, hogy az utcán nem a kertünkben vagyok.

Esőszünetben

 

elmentünk sétálni a kutyával. Esőkabatban, de szerencsénk volt. Akkor néha csepegett, esegetett. Most eleredt. Tegnap óta vártuk, ígérték.

Válaszoltam

 a kommentekre, most láttam, hogy mennyire elmaradtam velük. Elnézést.

Ha nincs is új virágom, a régiek hozzák magukat. Többnyire, néha meglepetésként. Ez olyan jó, hitet ad, hogy nem szabad feladni. Pedig az insta fiókot átneveztem "volt egyszer egy kertre..."

Errő, arról

 

Van egy nagy titok, amit az emberek valahogy nehezen vesznek tudomásul. Hiába mondom én valakinek, hogy nagyon szeretlek – azt, hogy valóban szeretem-e, csak ő tudhatja!
Mert ha könnyebb velem az élete, ha szabadabb általam, ha jobban el tudja viselni a rá rótt terheket, akkor szeretem.
Ha rosszabbul él velem, ha boldogtalanabb, bűntudatosabb, ha a terhei megnövekednek mellettem, akkor nem szeretem. Ezt ő tudja eldönteni, nem én! Én csak mondhatom."

(Popper Péter: Szerelemről józan nappalon)

 

 

 Úgy látszik leragadtam A szín hallgatása c. könyvnél, de oly gyönyörű, Fekete Istvánra hajazó mondatok, s annyi lélek van a soraiban, nem tudok betelni vele. Ahogy a cserszömörce virágzatával sem, pedig, ha kertészként nézzük minden szépsége a felesleges, le nem vágott fattyúhajtásain mutatkozik meg. S reggelre az éjszakai eső cseppjei újabb gyönyörű látvánnyal ajándékoztak meg. 

 

 

Jövök az úton, megállok, rácsodálkozom, a virág közepén lévő (méh)kasokra. 13 éve legalább megvan ez a virág, hogy miért most fedeztem fel, ki tudja? Vagy sosem mutatta még magát meg ilyen egyértelműen? 

 

 

Ők nem is kasok, rovarcsalogatók, imádják. 

Ágnesnek! Őt fehérnek rendeltem s ilyen balerina kasvirág lett belőle. Tudom, hogy mutattam már, de itt tudok csak a bejegyzésedre válaszolni.

 

Ne szomorkodj!

 

A szín hallgatása c.könyvből