2015. június 10., szerda
Napfény, virágok.
Az örök szerelmem: A napfényvirág. Mindig egy házra vágytam, ahol a kertben (mint apámnál) terem. Nyaranta melegíti a szívemmet, s nem győzök gyönyörködni bennük.
A gannai határban szedett hagymák. Zsuzsa, ha olvasol, mikor rájuk nézek mindig rátok gondolok.
A hortenziák is lassan virágba borulnak.
Az emlegetett egyik egyetlen, a másik maradt egyetlen levélnek, nem tud megnőni, fejlődni. Az egynyári mályva, remélem felnő, azaz meg is nő. Annyira vágytam rájuk...
2015. június 6., szombat
Tulajdonkképpen locsolni indultam
S ismét Murphy úr: a diók tömegével a kertkapu körül vannak a fán. (Tavaly tele volt, még ilyenkor, ősszel egy kosárnyi sem lett, mind lehullt. ) Azt várom nőjenek még kicsit, s zöld dióként hasznosítom őket,s az ágakat vissza kell vágnunk, alig tudunk a kertbe bemenni....
2015. június 2., kedd
"Kert alatt, kert alatt, hej, ki jár a kert alatt?"
Állítólag napi vendég a gólya, én akkor találkoztam vele a kertben először. S a természet teszi a dolgát:
2015. május 30., szombat
Utolsó kitekintés
Barátnőm kérdezte, nem sajnálom-e a lakást? Ha innen köszönök el, biztosan, szerettem a szabadságát, a látképet, azt, hogy senki nem nézett be az ablakon. Viszont magasan volt, egyre nehezebben ment fel az ember, ha nem is élt itt folyamatosan, főként az utóbbi egy évben. Váltani kellett. Ami szép volt őrizzük szívünkben. Új fejezetet nyitunk.
Ezek pedig mai kerti fotók, ahogy süt a nap egyre melegebben folyamatában újabb és újabb virágok nyílnak ki.
2015. május 29., péntek
Egyetlenek
Egész nap pakoltunk, no én nem (én már kidőltem), a fiúk. Tegnap volt a nagy költöztetés, bútorostól, de minden kupacolva van, még folyik a festés. Egy ideig...
Hazajöttünk, Zsebinek dobáltam a labdát, a ház körül minden és mindenki hanyagolva van mostanában. No, a macskák azért nem hagyják magukat, kikövetelik az étel és simogatás jussukat.
Nézem a kerteket, úgy látom az idei az egyetlenek éve lesz:
kikelt egyetlen egynyári mályva
egyetlen saláta növekszik szépen, túlélve a csigák támadását
egyetlen levendula fele halódik a másik négy szépen megeredt
S nem tudom ki hogy van ezzel, be kell látnom nem vethetek virágmagokat, palántákat kell vennem vagy nevelnem(ez valahogy nekem nem jött be), mert amiket vetettem , mint kikeltek ma még volt növénykezdemény másnapra híre nyoma sincs. Dolgoznak a csigáink.
Ennyit a kertről, most kezd érni az eper, a borsó még nem is virágzik, nemhogy teremne. Viszont nyílik a rózsa, a macskamenta, a szegfűk. Jut eszembe itt kellene, (hát igen sok mindent kellene) némi átcsoportosítást végeznem, s venni palántákat is. Porcsinrózsa nélkül nem kert, a kert.
A loncok már lassan elvirágzanak, szerettem őket, mind más.
Kék csatavirág, lassan már ő is elvirágzóban. Mennek a kékek és rózsaszínek, s ahogy elnézem nyílni kezdenek a napfényvirágok és az imádott kokárdák, s igen, a levendulák is. Az elfagyott zsálya is magához tért. Azért van minek örülni, csak azok a csigák!!!!!!
Kertészeti ellenőrzés: hova is feküdhetek?
Szép hétvégét mindenkinek!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)